Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Érpatak és Gáza ügyben. Nyílt levél a Legfőbb Ügyésznek

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

1. Izrael állam hadserege a Gázai övezet elleni egy hónapja tartó támadások során 1938 palesztin személy életét oltotta ki, 84%-uk civil áldozat, a megölt gyermekek száma 460, a megölt nők száma 246. Az ENSZ által is a nemzetközi jog durva megsértéseként értékelt izraeli légi és szárazföldi csapások során 7920 palesztin ember sérült meg, túlnyomórészt civilek, közülük 2011 gyermek, 1415 nő. A támadások jellegéből következően a sérülések jelentős számban kirívó súlyúak, s maradandóak, azaz például a végtagok amputációjával járnak. Teljes családok haltak meg, sok gyermek végignézte szülei, testvérei felrobbanását, haldoklását, illetve halálát, illetve szülők nézték végig gyermekeik szenvedését, kínhalálát, testük bombák általi darabokra szaggatását. Mintegy 300 ezer embernek kellett elhagynia  - többnyire földig rombolt - otthonát. A támadások célpontjai egyebek mellett iskolák és menekültek elszállásolására szolgáló épületek, továbbá kórházak és mentőautók voltak. Bár mind az ENSZ, mind az EU vezetői elítélték a leírtakat, s világszerte hatalmas tiltakozó megmozdulásokat rendeznek, a "civilizált világ" végső soron tehetetlenül és tétlenül szemléli az eseményeket.
2. Orosz Mihály Zoltán a magyarországi Érpatak polgármestere a fentiek miatti felháborodásában néhány nappal ezelőtt szintén demonstrációt rendezett az általa - választott helyi vezetőként - irányított településen. Az eseményt bemutató és az interneten fellelhető felvétel tanúsága szerint Orosz Mihály Zoltán éles hangon ítélte el az izraeli agressziót s egyebek mellett szimbolikusan "halálbüntetést" hajtott végre hóhérnak öltözött személy segítségével Izrael állam két vezetőjén, kifejezve, hogy a közel kétezer ember életének kioltásáért és közel nyolcezer ember, közöttük nagyszámú gyermek megsebesítéséért álláspontja szerint a halálbüntetés tekinthető tettarányos és igazságos büntetésnek.  A "performance" keretében a jelképes ítélet végrehajtásra úgy került sor, hogy a két izraeli állami vezetőt szimbolizáló szalmabábut az "ítélet-végrehajtó felakasztotta". Az eseményen személyi sérülés nem történt, hétköznapi megfogalmazásban "senkinek haja szála sem görbült".

Az 1. pontban körülírt jogsértő cselekményeket elkövető Izrael államot Magyarországon képviselő nagykövet utasítására az ügyészség büntetőeljárást indított Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen. A híradások szerint a polgármesteri hivatalt több tucat nyomozó szállta meg, s a település működéséhez nélkülözhetetlen számítógépeket és egyéb technikai eszközöket foglaltak le.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Az 1. pontban körülírt cselekmények minden kétséget kizáróan - az ENSZ megítélése szerint is - bűncselekményt valósítanak meg, mégpedig kirívó súlyú bűncselekményeket. A 2. pontban foglaltak ezzel szemben nem valósítanak meg bűncselekményt, hanem a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartozó magatartások. Az utóbbiak mind a magyar büntetőjog, mind a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság állandó gyakorlata szerint lehetnek sokkolóak, megdöbbentőek, sértőek.

Nem csupán durva aránytévesztés, hanem a büntetőjog és a jogállamiság megcsúfolása, hogy a magyar ügyészség az 1. pontban foglaltakat reakció nélkül hagyta - holott háborús bűncselekmény révén lehetősége és joghatósága lenne arra, hogy az elkövetők ellen a nemzetközi jog és a magyar jogszabályok alapján büntetőeljárást indítson, esetleg az európai uniós együttműködés keretében más ügyészi szerveket is bevonva -, a 2. pontban foglaltak miatt azonban azonnal nyomozást rendelt el és szükségtelen, aránytalan eljárási cselekményeket foganatosított.

Európai parlamenti képviselőként és büntetőjogászként arra kérem Legfőbb Ügyész urat, hogy az ügyészség a 2. pontban foglaltak miatt Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen indított büntetőeljárást szüntesse meg, a polgármesteri hivatal és a település működéséhez szükséges eszközök lefoglalását haladéktalanul oldja fel, megállapítva, hogy cselekmény a magyar Alaptörvény és az európai emberi jogi egyezmények által védett véleménynyilvánítási jog körébe tartozik.  Kérem továbbá, hogy az 1. pontban körülírt cselekmények miatt - a vonatkozó nemzetközi jogi normákat és magyar jogszabályokat alkalmazva - haladéktalanul indítson büntetőeljárást.  Javaslom, hogy Legfőbb Ügyész úr hivatalos megkereséssel vegye fel a kapcsolatot minden európai uniós tagállam ügyészségével kezdeményezve, hogy az EU ügyészi szervei minél nagyobb erőt felmutatva minél több országban indítsanak büntetőeljárást a háborús bűncselekményeket elkövető Izrael állam azon állami és katonai vezetői ellen, akik az 1. pontban leírt cselekményekért természetes személyként büntetőjogi felelősséggel tartoznak, továbbá dolgozzák ki annak lehetőségét, hogy Izrael, mint állam ellen nemzetközi bíróságon eljárást kezdeményezzenek.

Kérem Legfőbb Ügyész urat, hogy levelemet kezelje feljelentésként - éppúgy, mint ahogy azt a 2. pontban foglaltakat "panaszoló" izraeli nagykövet levele esetében tette. Kérem továbbá, hogy az 1. pontban körülírt bűncselekmények miatti büntetőeljárás megindításáról is ugyanolyan gyorsasággal gondoskodjon e feljelentésem kézhezvétele után, mint azt az izraeli nagykövet megkeresése alapján tette az ügyészség.

Kérem, hogy a megindítandó büntetőeljárás során az ügyészség bizonyítékként használja fel egyebek mellett az ENSZ és szakosított szerveinek objektív tényfeltáró jelentéseit, s az azokban megállapított tényeket alátámasztó egyéb bizonyítékokat, így például a világ vezető tévétársaságai által közzétett gázai felvételeket. Az utóbbiakból jelen levelemhez függelékként csatolok néhányat. Ezek alapján mind Legfőbb Ügyész úr, mind a magyar nyilvánosság állást fog tudni foglalni abban a kérdésben, hogy az Izrael állam által a Gázai övezetben elkövetett cselekmények vagy a két szalmabábu "felakasztása" esnek-e súlyosabb megítélés alá, illetve ezek közül melyik esetben tartják szükségesnek  büntetőeljárás megindítását és büntetés kiszabását.

Szíves válaszát és az eljárás fejleményeiről történő tájékoztatását várva,

tisztelettel
Dr. Morvai Krisztina jogász, európai parlamenti képviselő

http://www.morvaikrisztina.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1015:-erpatak-es-gaza-uegyben-morvai-krisztina-nyilt-levele-a-legfbb-uegyesznek&catid=114:egyeb-emberi-jogi-temak&Itemid=314

Rovatok: 
Politika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1