Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

"Értse meg, hogy nincs hely" - ellátás nélkül küldik el a betegeket egy budai rendelőből

A XXII. kerületi Káldor Adolf szakrendelő felel az egész városrész ellátásáért, de minden hónapban egy óra alatt elfogynak az időpontok, ezért korra, nemre való tekintet nélkül sorra küldik el a betegeket, de azt sem mondják meg, hogy hova máshova mehetnek.

Értse meg, hogy nincs hely, nem tudok mit csinálni,

mondta idegesen a betegfelvevő nő Balavány György újságírónak a 24.hu-n megjelent írás szerint, amikor kilencvenéves apukájának próbált időpontot foglalni a XXII. kerületi Káldor Adolf szakrendelőben, amely teljes Budafok-Tétény betegellátását hivatott megoldani. 

Az újságírót "totális a káosz, dühös, káromkodó emberek" fogadták az aulában, többen arra panaszkodtak, hogy sorra küldték el az embereket időpont nélkül, mivel egyszerűen nincsen hely az intézetben dolgozó orvosoknál.

Az előtte álló párbeszédét hallgatva kiderült, hogy neki személyes ottlétekor azt mondták, telefonáljon, de nem vették fel neki, majd most személyesen azt mondták, miért nem jött inkább be maga. De kiderült, annak se lett volna sok foganatja, hiszen

egy óra alatt elfogyott az össes időpont.

A 24.hu munkatársa is ugyanezt a kört futotta le, azt mondták, nincsen semmilyen mód arra, hogy időpontot kapjon, majd mikor hosszasan kérdezgette, hogy mi mást tehet, azt mondták,

írhat panaszt, de attól sem lesz több orvos, de meg lehet próbálni újra időpontot kérni, november 15-én, decemberre talán lesz majd.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1