I.
A poláris világ létezése óta két világnézet, szemléletmód, az életről alkotott felfogás áll egymással szemben világunkban. Az életről, a világról alkotott felfogás „testet is öltött” - nemzetek, népek, népcsoportok kötelezték el magukat az egyik, avagy a másik oldalon. Az ellentét már-már kibékíthetetlennek látszik, mivel az évezredek óta meglévő szembenállás nemhogy csökkent volna, hanem korunkra szinte a végletekig elfajult. Ezen persze nem is kell csodálkoznunk, hiszen a sötétség nem bírja a fényt, és ahol fény van ott nincs sötétség. A küzdelem nem tekinthető egyenrangúnak sem, mert a sötétség küzd, minden (alantas) eszközzel, míg a fény egyszerűen csak létezik. Létével kíván utat mutatni, világosságot adni, és világosságot vinni mindenhová. Egyszerűen, szépen, szeretettel.
 
Az ellentét azért is tűnik kibékíthetetlennek, mivelhogy a fény „nem evilági”, fizikai uralomra vágyik, nem tör hatalomra, és nem akar leigázni semmit és senkit. A sötétség nagyon is kézzelfogható világi uralomra tör, ahol a világban, a Földön bármilyen formában élő, létező leigázására, uralására törekszik. Az egyik a szellem, lélek, test egységének kiteljesedését óhajtja, a másik szimpla fizikai uralomra törekedik, de úgy, hogy a lelket és a szellemet is uralni tudja. Az egyik „királysága” nem evilági, a másiké nagyon is az. Itt két, egymástól teljesen eltérő, egymással szembehelyezkedő hagyomány áll előttünk. (Bár tudni érdemes azt is, hogy az „ó” szövetséget emlegető hagyomány alapvetően plagizált, vagyis a legősibb, majd Jézussal új szövetséget kötő hagyományt - le és eltagadva azt - másolta, majd alakította, formálta át saját céljainak megfelelően). A fény hagyománya az eredeti teremtést végrehajtó Teremtő (fiának) testet öltését várta, aki - ha követjük - testi, lelki és szellemi szinten is utat mutat, üdvözülést ad az eljövendő(k) számára. Ezzel szemben a másik kizárólag világi, politikai megváltót akart, akitől egy földi, evilági királyság megteremtését várta. 
 
Ha nagyon egyszerűen és röviden akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy az első esetben az égi, isteni rend földi megvalósítását követhetjük nyomon („ahogy fent, úgy lent”). A másik esetben a sorrend pont fordított, vagyis az adott csoport által megalkotott „rend” válik alapvetéssé, és ezt az ember(ek) által alkotott konstrukciót mutatják be úgy, mintha az az égi, isteni igazság lenne. Utóbbi esetben az adott közösség a saját akaratát nyilvánítja univerzálisnak, mindenkire kötelező érvényűnek, mintha az lenne az egy isteni igazság. Itt, sajnos, a csoportérdek kivetülése, „istenítése” egyenértékűvé válik a másokon való uralkodással, az egyet nem értők akár fizikai kiírtásának szükségességével is. Ezzel szemben a Magyarok Istene, a Jóisten maga az univerzális létező, a mindenható, a forrás, így hát a magyar nemzet az égi, isteni igazságot képezi le és éli meg saját maga módján, a neki magának rendelt úton. A magyar példa azt is jelzi, hogy minden népnek megadatott a lehetőség, hogy a mindenhatót a saját maga módján próbálja meg elérni, megélni, és ne akarjon egy másik nép által kitalált receptet követni (mert a másolás legfeljebb a mintát felkínáló érdekeinek kiszolgálását eredményezheti). Következésképpen a Jóistenhez való eljutás, az isteni alapigazságok betartásával, minden nemzet szokása, hagyománya, egyénisége alapján történhet meg.
 
 
II.
Az isteni, és az abból fakadó természeti rend, törvények, illetve azok jóra és szeretetre törekvő letisztult szemlélete adja azt az alapot, amelyre felépítve első lépésben kiteljesíthetjük magunkat, majd hirdethetünk és taníthatunk. Ahhoz azonban, hogy ezt maradéktalanul megtehessük fontos tisztában lennünk gyökereinkkel, mert csak a múlt ismerete és a jelen cselekedeteinek összessége adhat jövőt. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy születésünknél fogva részesei vagyunk egy (nép)csoportnak, tehát eredetünk és önvalónk, valamint cselekedeteink csak ebben a közegben, az e közeg által nyújtott adottságok és lehetőségek felvállalásával és megélésével válhatnak valóra. Ebből adódóan mi magyarok a testi-lelki-szellemi kiteljesedésünket, vagyis az eredethez, a forráshoz, a Jóistenhez való visszatérésünket csakis az egyén-magyar-ember hármasság által adott egységben érhetjük el.
 
Nincs olyan létező, aki/amely egyedül lenne, minden és mindenki tartozik valahová. Tehát, miként létezik „égi család” úgy létezik annak földi vetülete, a „földi család” (család, kis közösség, nemzet) is, amelyet ha nem tartunk be, nem tisztelünk és követünk, letértünk utunkról. Eredetünk, gyökereink, a kapott kereteink tiszteletben tartása és megélése viszont kiszélesíti nemcsak látókörünket, hanem a lehetőségek széles tárházát nyitja meg előttünk. Mivel az embernek megadatott a szabad akarat, a szabad választás joga, az utunk, feladatunk szabad akarattal történő felvállalása óriási energiákat szabadít fel számunkra. Ennek segítségével válhatunk eggyé a mindenhatóval, hogy testünk-lelkünk-szellemünk egységben tudjon létezi az eredettel. Adottságunk, kereteink lehetőséget és képességet adnak arra, hogy megértsük az élet legmélyebb értelmét, felemelkedjünk a forráshoz, és érdek, valamit viszontvárás nélküli szeretet, boldogságot teremtsük itt a földi közegben is.
 
Mert ez a tiszta forráshoz való visszavezetés, az oda való visszatérés elősegítése, majd az ott tapasztaltak fizikai világban történő megvalósítása a feladata minden hitnek, vallásnak, illetve minden egyénnek, közösségnek. De, ismételten kihangsúlyozva, minden nemzet a saját útján jár, a saját hagyományait követi, mert csak így juthat célhoz. A saját nemzeti keret, múlt, hagyományok ismerete, ápolása, valamint jelen cselekedeteinkkel való továbbvitele, kiteljesítése vezet el – mind testi, mind lelki, mind szellemi síkon – a forrás, a Jóisten megismeréséhez, megéléséhez. A visszajutás, a megélés, és a földi közegben való teremtés minden egyes egyén saját feladata, de egyben – mivel közösség részesei vagyunk – közös ügyünk is. Ha az egyének önmagunkban is erősek, önmagukban is teljesek, akkor az általuk formált közösség is teljes, és egységes lesz. A teljes és egységes közösség pedig segíteni tudja az egyén önálló kiteljesedését, így az áramlás oda-vissza működik, és a folyamat során az egyén és a közösség egymást segíti. A magyar egyén magyarságán keresztül kiteljesedik emberré, és az emberekké vált kiteljesedett egyénekből álló magyar nemzet keretet, segítséget ad az egyénnek, hogy az az útját tudja járni. Ez nekünk magyar egyéneknek azt jelenti, hogy fel kell vállalnunk magyarságunkat, ki kell nyilatkoznunk, hogy az isteni eredethez csakis a magyarságunkon keresztül tudunk eljutni. Tudnunk és élnünk kell azt is, hogy ebben a Jóisten, a Magyarok Istene és (vér)testvérünk Jézus minden segítsége megadatik nekünk. 
 
 
III.
Az égi, és az az alapján működő természeti rend, törvények szerinti élet, az azokhoz való igazodás maga a fény útján járás. Az atya-anya-fiú szentháromsága, a turullal hírül hozott és kinyilatkozott elhívás. Mert az égi törvények földi közegben való leképezésével, megvalósításával az égi atya-anya-fiú szentháromsága jelenik meg a Földön is. A fény útján járás a népünk fia, Jézus által megmutatott út és élet, vagyis a Jézus által megújított isteni igazság és tudás (ez volt Jézus igazi szerepe, feladata, mert nem azért jött, hogy meghalljon, hanem azért, hogy utat mutasson).
 
A fény fiainak, magyaroknak teremtettünk, a Jóisten feladatot adott nékünk, feladatot, amely életet és szabadságot ajándékoz számunkra, ha betartjuk azt. Ha meg akarunk felelni tehát a Jóisteni hívásra, élni és továbbadni kell tudnunk a fényt, mert az elhívás a fény, a szeretet, a jó útján járás. Félnünk sem kell semmitől, hiszen a Jóisten rendelését teljesítjük, követjük. Ha az elhívás szerint élünk, nincs ki, vagy mi erőt venne rajtunk. Mert a Jóisten ereje, fénye, ha műveljük, ha szabadon áramoltatjuk, mindig velünk van, védelmez, erőt ad, és mindig legyőzi a sötétséget. Megélnünk, továbbadnunk, tükröznünk kell a fényt, tisztán, szeretettel, hogy eljusson a legkisebb, legsötétebb zugokba is. Oda is, ahová talán nélkülünk nem is tudna eljutni.
 
A magyarság a fény őrzésére, annak kiteljesítésére és továbbadására, a fény útján járás tanítására rendeltetett. A fény nemzetei közül ezt a feladatot jelenleg tulajdonképpen csak mi tudjuk ellátni; értve ezalatt azt, hogy a modern felfogás szerint, jelenleg, egyedül a magyar nemzet alkalmas arra, hogy államot alkosson, és megvan a képessége arra, hogy a világ színpadán önálló tényezőként hallassa hangját. Mi vagyunk továbbá az ősi fénynépek által alkotott, mélységekben gyökeredző égig érő fa szinte utolsó hajtása. Elődeink azonban bennünk élnek, mi pedig az ő feladatunkat is továbbvisszük. Többszörösen is alá kell azonban húzni: fellépésünkhöz minden erőnk és lehetőségünk megvan – ha élni akarunk és tudunk vele.
 
Az elhívás nem ad semmiféle kiváltságot számunkra, nem leszünk jobbak, szebbek. Az elhívás feladat, az elhívás maga a szolgálat. Szolgálat, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert az a többlet, amivel rendelkezünk azért adatott meg nekünk, hogy a szó igazi értelmében tehetősek legyünk, tehát tegyünk, de ne csak önmagunkért, önös érdekeinkért, hanem a másokért, a Földért, a világért. Az univerzális energiát, a jóisteni szeretetet kell tudnunk manifesztálni, közvetíteni a földi, fizikai közegben. Mi hozzunk le az égi teremtő erőt, a szeretetet, az egyetlent, amely képes arra, hogy boldogságot teremtsen a világban. Utat kell tehát mutatnunk, saját példánkon keresztül is. Ellentétben azonban a sötétség erőszakos agitációjával, a fény csak utat mutat. Az utat viszont mindenkinek önmagának kell járnia – saját adottságai, hite és hagyományai alapján. 
 
 
IV.
Az idegen modellek átvétele a magyarság életétől idegen mintákat épít be és működtet. Eredményeképpen éket ver a nemzeten belül, és szembeállítja egymással a magyart. A felszínen szabadságot, békét, biztonságot ajánl, de valójában ellentétet szít, háborút kreál és szolgaságot hoz. Szépnek, csinosnak, szinte alázatosnak mutatja magát, ám agressziót követ el, és önkényhez vezet. A Jóistent, és Jézus nevét nem lehet erőszak alkalmazásának indokául felhasználni; nevükben nem lehet senkit megkülönböztetni, netalán elítélni. Akik ezt teszik, nem a fényt, az igazságot követik, hanem hamisság a létük, és a sötétséget szolgálva saját önző érdekeiket szem előtt tartva teszik tönkre, pusztítják el szánt szándékkal a nekik behódolni nem akarókat.
 
A fény, ha van, aki dolgozzon vele, mindig erősebb a sötétségnél, így a jó is mindig legyőzi a rosszat. De csak akkor, ha tiszták vagyunk, és tisztán, szeretettel tudjuk megtartani és továbbadni a fényt, mert akkor úgy cselekszünk, ahogy a Jóisten rendelte nekünk, és ekkor az Ő ereje, segítsége mindvégig velünk lesz. Mert a Jóisten a saját képére formálta az embert és ha hiszünk benne, és éljük őt, miként Jézus is tette, és tanította, vagyis megvan a minimális (mustármagnyi) hitünk, nincs ki erőt vehetne rajtunk. Ha a sötétséget fényre váltjuk, a Jóisten megóv minket minden veszedelemtől, de ha nem cselekszünk elhívásunk szerint, létünk nem lesz különb, mint a sötétségben botorkálóké.
 
Mert a Jóisten arra teremtette és rendelte az embert, hogy jót tegyen. De, mivel a saját képére formálta, és megadta a szabad döntés, választás lehetőségét, az ember könnyen tévútra téved. Ha a sötétséget választja, nem teremt egyebet, mint sötétséget, gonoszságot, pusztítást. A rossz vele is marad mindaddig, amíg saját döntésével el nem engedi, túl nem lép rajta, hogy újra az isteni jóságot tükrözze. Igaz ez emberre, és nemzetre egyaránt, mert az igazság nemcsak személyeket, de nemzeteket is szabaddá tesz. De ehhez nemcsak mímelni kell a Jóisten útján járást, mert az álszentség sem különb attól, mintha teljesen elfordulnánk tőle, hanem élni kell az igazságot, a fényt. Hiszen a Jóisten gyermekei vagyunk és megtanított minket mindarra, amit Ő tud. Mert aki hisz bennem, aki az én utamat járja – mondta Jézus – az ugyanazt megcselekedheti, amit én, sőt annál sokkal többet is. Mert a Jóisten, az Ő ereje bennünk van, velünk, általunk él, és teremt a világban. És az igazság szabaddá tesz.
 
Ha az isteni jóságot tükrözzük, nincs mitől tartanunk, hiszen a Jóisten rendelését visszük végbe. Őrizzük, továbbadjuk a szívünkben, lelkünkben élő jót, és szeretetet, hogy békesség és boldogság legyen a Földön. Saját magunknak kell azonban döntenünk, és lépnünk, mert a megváltást is nekünk magunknak kell elhoznunk. Ehhez Jézus „csak” az utat mutatta meg. Ha megtesszük újra egységben leszünk önmagunkkal, a Jóistennel, újra egy lesz, igazi nemzet lesz a magyar. Ha visszatalálunk utunkra, ha lelkünkben megtisztultunk, békesség lesz közöttünk és nem lesz többé ellensége magyar a magyarnak.
 
Mindenkinek a maga szándékából kell visszatérnie az igaz útra. Csak a saját döntés, és a tapasztalat vezethet, mert ha mi magunk indulunk el, akkor a szeretet mozdul bennünk és a tapasztalat útján egyre erősebbek leszünk, és egy idő után már senki nem veheti el tőlünk azt. (Ha mások után megyünk, akkor a döntés, a tapasztalat nem a miénk, így a szeretet sem lesz az, és az első akadály, lettlégyen az külső, avagy belső, letérít minket az útról.) Mernünk kell cselekedni, mert akkor látszik igazán, hogy hiszünk a Jóistenben, bízunk benne, és önmagunkban is. Az erős hit, az erős lélek, és a bátor cselekedet teremt örömteli jövőt.
 
A Jóisten annak segít, aki az ő útját járja, és annak segít, aki segít önmagának. Vele nincs mit nem tehetnénk meg. Vissza kell térnünk nekünk magyaroknak hozzá, a Magyarok Istenéhez, hogy újra mellette álljunk, hogy újra az elhívásának éljünk, hogy ismét nemzetek tanítója és védelmezője legyünk. Vissza kell nyúlnunk a gyökereinkhez, miként a fa is lenyúlik, és ha még élnek azok a gyökerek ott lent a mélyben (márpedig élnek), akkor megtaláljuk őket. Ehhez újra becsülnie kell magyarnak a magyart, újra szeretni egymást gondolatban, tettben és szóban egyaránt. Ha nem eszerint élünk, és idegenekre hallgatva szellemi, lelki és fizikai fegyvert emelünk egymásra, akkor vétkünk visszahull ránk, nevünk pedig kitörlődik a népek nagy könyvéből. Ezzel azonban nemcsak magunknak, hanem a világnak is vétünk, és a világ sem tud létezni tovább. Ha viszont testben, lélekben és szellemiekben is tiszták vagyunk, és a Jóisten a maga nemzeteként tekinthet le ránk, az Ő szeretete és ereje segít minket formálni sorsunkat, és a világot. Mert a viszontvárás nélküli szeretet, ahol nem kételkedünk, nem várunk hálát, ajándékot, csak éljük, minden segítséget megad nekünk.
 
Az isteni igazság, az égi tudás maga az az alap, amelyre építve gondoskodó, vigyázó, tanító szerepünket betölthetjük. Ezt a szerepet vitte Jézus, és ezt kell továbbvinnie követőinek, különösképpen nekünk magyaroknak, akik számára ez az istentől rendelt és Jézus által megerősített elhívás. Szükségszerű visszatérnünk az ősi ismeretekhez, mivel arra rendeltettünk, hogy a tudást, az ősi tudáskincset megőrizzük, megtartsuk és hirdessük. Mert Jézus népeként nemcsak megtartanunk, hanem tisztán, szeretettel hirdetnünk is kell. Ehhez minden segítséget megkapunk a mennyei családtól, és – ha szükséges – annak földi testet öltésétől, miként az megtörtént már Magyar (Hunor) és Jézus esetében. Magyar (Hunor) és Jézus testet öltése az isteni üdvterv részeként hozta el közvetlenül hozzánk újra és újra az égi tudás őrzésére és továbbadására szóló elhívást.
 
A Jóisten, a Magyarok Istene nem hagyott el bennünket (legfeljebb mi Őt), és ha az Ő elhívása szerint élünk, újra magasra emel bennünket. De ne csak higgyük, tudjuk is, lássuk is, mert a biztos tudás és a látás elhozza az eredményt, és élni fog a lélek, élni fog a nemzet.
 
Fehér Barátok

forrás: http://feherbaratok.ewk.hu/