Bodnár Orosz Éva felvidéki költő neve nem ismeretlen az irodalom, a költészet kedvelői számára. Kárpátalján akkor lett ismert, vagy inkább ismertebb, amikor Ivaskovics József révén a Credo Együttes több versét is megzenésítette, sőt egy teljes cd-t szentelt neki. Vele beszélgettem.

-   A blogodon a bemutatkozásodban azt írod, hogy 2003-ban kezdtél el publikálni, de mikor írtad az első versedet?
-   Az első négysoros versike még gyerekkoromban született, a születésnapunkra kapott emlékkönyvben az ikertestvéremnek ajánlottam.
-   Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel? Vannak kedvenc versformáid?
-   Ahogy visszaemlékszem, mindig nagy örömmel tanultam a verseket, állandó vendége voltam az iskolai könyvtárnak, és a nagyszüleim Petőfi kötete is mindennapi olvasmánynak számított. A mesék elvarázsoltak, a versekben pedig sokszor szembesültem önmagammal, belső vívódásaimmal. Tiszta és érthető válaszokat kaptam általuk, sok esetben bátorítást, és nem utolsó sorban olyan nyelvi gazdagság tárult elém, amely mind a mai napig lenyűgöz. A nyelv hihetetlen erő, gazdagságát nap mint nap szétoszthatja az ember, de ugyanúgy képes meríteni belőle, amikor szüksége van rá.
A versformákról annyit, hogy mindenevő vagyok. A tartalom, az üzenet az, ami vagy megszólít, vagy nem. Magam is így üzengetek, "zakatolok". A rímeket viszont szeretem, még ha szabálytalanok is, mert a vers legszebb díszítőelemeinek tarom őket.
-   Kik azok a költők, akiknek munkássága kihat, kihatott a költészetedre? Vannak példaképeid?
-   Nagyon sok költőt említhetnék, de a sort mindenképp József Attilával kezdem. Életem minden eddigi szakaszában találtam nála kapaszkodót. Aztán Szabó Lőrinc, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Tóth Árpád. Nagyon szeretem Kányádi Sándor, Rab Zsuzsa és Fodor Ákos költészetét is, de még sorolhatnám a végtelenségig.
-  Több antológiában is publikáltál, míg 2010-ben Teher alatt a pálma címmel megjelenhetett az első verses köteted, beszélnél nekem ennek megszületéséről?
-   2010 őszén, Csala Kornélia meghívására, irodalmi esten vettem részt a kassai Márai stúdióban, ahol A. Marton Gyula is tartott előadást. A gömöri író, publicista biztatására és segítségével jelent meg az első kötetem. Nagyon sokat segített a későbbi gömöri bemutatókon is, hálás vagyok önzetlen munkájáért. Megrendüléssel olvastam alig két héttel ezelőtti halálhírét, és sajnos Csala Kornélia sincs már közöttünk.
A kötet magánkiadásban jelent meg, Kis- és Nagytárkány önkormányzata, a helyi Maráza Polgári Társulás, a Kistárkányi Református Egyház és néhány magánember anyagi támogatásának köszönhetően.
-   A felvidéki Irodalmi Szemlében jelent meg az első versed, mostanában hol publikálsz?
-  Az Irodalmi Szemlében hét évig publikáltam, dr Fónod Zoltán főszerkesztése idején. Aztán a Credo-val való folyamatos együttmüködés hatására kicsit elhanyagoltam ezt a tevékenységet, az új szerkesztés elképzeléseibe pedig már nem fért bele az a stílus, amit én képviselek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is nagyon próbálkoztam.
-   Aztán munkanélküli lettem, és arra kényszerültem, hogy külföldön keressek munkát. Ez a fajta megosztottság pedig nem igazán motivál. Mostanában leginkább a világháló segítségével tartom a kapcsolatot az olvasókkal.
-   Hogy érzed, mennyire vagy közel az olvasóidhoz? Szoktál visszajelzéseket kapni?
-   Rengeteg visszajelzést kapok, ez viszont megadja a hiányzó motivációt. Nagyon sokan megkeresnek levélben, a következő kötet iránt érdeklődnek, de megosztják velem az érzéseiket is a verseim kapcsán.
-   2006-ban néhány versed megzenésítve felkerült a Credo Együttes Indián ének című cd-jére. Azóta igencsak gyümölcsöző volt a közös munkátok Ivaskovics Józseffel. 2011-ben saját cd, azóta pedig egy nagyszabású zenei művet is összehoztatok. Beavatnád az olvasókat a részletekbe?
-   Erről talán magát a zeneszerzőt kellene megkérdezni. Engem is nagyon meglepett az oratórium, bár néhány próbát leszámítva, élőben még nem hallottam a művet. Megtisztelve érzem magam, és kellőképpen meg vagyok hatódva.
-   A verseidet olvasva feltűnt, hogy mennyire fontos számodra a szülőföld, a haza és nemzet szeretete, pedig ez sokszor inkább hátrányt jelent. Mit jelent ma Szlovákiában magyar költőnek lenni? Mit jelent számodra a szülőföld fogalma?
-   Költőnek lenni - bárhol is éljen az ember - felelősség. Az, hogy a Felvidéken születtem, itt élek és alkotok, meghatározza ezt a felelősséget. Nem mehetünk el vállrándítva a tény mellett, hogy kissebbségben élünk a szülőföldünkön. Nem mi választottuk, kaptuk ezt az állapotot. És kaptunk olyan ősöket, akik mindenek ellenére megőrizték számunkra  a nyelvet, hitet, történelmet. Erkölcsi kötelességünk ezek ápolása és tovább adása. Gazdagíthatjuk, növelhetjük ezt az örökséget, de elvenni, feladni belőle semmit nem szabad.
"A szülőföld az, ahol a szülők földdé válnak" - vallja Szabó Gyula, erdélyi író. Ezzel a gondolattal teljes mértékben egyet értek.
-   Nem tudom kihagyni, hogy ne kérdezzem meg, mi a véleményed a kortárs magyar líráról? Szerinted napjaink egyre inkább elembertelenedő világában van-e még létjogosultsága a költészetnek?
-   A költészet, a lélek zenéje. Az, hogy írok, nekem terápia. Az, hogy mások olvassák, esetleg azonosulni tudnak a gondolataimmal, talán nekik is segít. Hogyne lenne szükség a lírára, pont most, amikor ennyi a sérült lélek?! Kell a szó, a vers, mert simogat, átölel, esetleg felráz, felzaklat, de ugyanúgy lecsillapít. A kortárs magyar líra? Sokat olvasok, tanulmányozok, és sok-sok kincset fedezek fel ezáltal. Már ha érthető, és tudok vele azonosulni. Sokan mondják rólam, nem vagyok elég modern. Lehet, hogy igazuk van. Én a tiszta, egyenes szóhasználatot kedvelem, ami nem szorul külön magyarázatra
-   Mikor várható az új köteted megjelenése?
-   Remélem, hamarosan. Már kaptam rá ígéretet.
-   Végezetül, röviden, hogy fogalmaznád meg a költészeted mottóját, mondanivalóját?
-   Talán Kányádi Sándor egyik szép gondolatával: "Nekünk egyetlen hazánk van:    ez a magyar nyelv."

Lengyel János
FÚSZ