Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Albert Barbara: Hangverseny jótékonysággal egybekötve

A makói Szent István Király Plébániatemplomban orgonakoncertet rendeztek a szentesi és a makói énekkar közreműködésével. A gyönyörűséges dallamok nagylelkűséggel párosultak, hiszen az összegyűlt adományt a kárpátaljai Nagybocskóban működő Romzsa Tódor katolikus óvodának ajánlották a szervezők.

A vendégek egyházi kórusműveket szólaltattak meg, melyeket Harmath József orgonadarabja, illetve Magyar Bálint trombita- és Szabó Péter klarinétjátéka kísért mesterien. Tóth Roland, a szegedi Szent Rókus templom káplánja orgona virtuozitásával varázsolta el a padsorokban ülő vendégeket. A makói Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar most is bizonyította zenei tudását, gazdagságát világi és egyházi alkotásokból álló előadásával. Ki kell emelni Schubert: Sanctus, Handel: Jöjj, béke nyájas angyala, Praetorius: Ím, hálaoltár darabokat, valamint a műsor csúcspontját ifj. Somorjai József: Trubadúrmollban című vokáljátékát. 

Rovatok: 
Kultúra
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1