Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit
Graholy Zoé

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@kame.hu

 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Az állampolgárság nem politikai termék

Lemond a magyar állampolgárságáról egy erdélyi nő, mert nem ért egyet a kormány menekültpolitikájával és a déli határzárral – adta hírül kedden az Átlátszó Erdély. A székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa a portálnak azt mondta: egy kormány az állampolgárai nevében cselekszik, ő pedig visszautasítja, hogy a nevében kerítést építsenek, ezért tiltakozásul mond le állampolgárságáról. Hozzátette, ez az utolsó lépése, mert már nincs más eszköze arra, hogy kifejezze tiltakozását.

Bár lehet, hogy első ránézésre ez ügyes figyelemfelkeltő akciónak tűnik, valójában az állampolgárság a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy politikai eszközként akciózzanak vele. Ezt persze nem csak Nágó Zsuzsa, de a politikai elit sem tudja (vagy inkább nem akar róla tudomást venni): Orbánék is úgy állították be a kettős állampolgárságot, mint a kormány kegyét, éreztetve a külhoni magyarokkal, hogy kinek köszönhetik. Pedig az állampolgárság a mindenkori magyar államhoz való kötődést, ahhoz kapcsolódó jogokat és kötelezettséget testesít meg, nem pedig pusztán egy kormány adománya. A kormány mégis sikerrel vitte el az egyszerűsített honosítási eljárás megítélését ez utóbbi irányba, Nágó Zsuzsa pedig szépen beleállt, amikor felvette, most meg leveszi a magyar állampolgárságát, mint egy inget.

 

A román állampolgárságát egyébként megtartotta Nágó – talán a román kormány politikájával jobban tud azonosulni? Egyáltalán, mióta az állampolgárságunkkal fejezzük ki azt, ha nem értünk egyet valamelyik kormánnyal? Ennyi erővel, ha én csak annak az államnak méltóztatnék az állampolgára lenni, amelyik kormányával egyetértek, akkor jelenleg épp brit állampolgár lennék – vagyis nem lennék, mert ugye az Egyesült Királyság (és általában semelyik ország) nem méltóztat bárki jöttmentnek állampolgárságot adni. És vajon mit fog csinálni Nágó Zsuzsa abban az – egyelőre szigorúan hipotetikus – helyzetben, ha egyszer olyan kormány jut hatalomra, amely számára szimpatikus menekültpolitikát folytat? Kérvényezi újra a magyar állampolgárságot? Egy balos kormány alatt már nem lenne büdös „Orbán adománya”?

Épp ez az „Orbán adománya”-megközelítés az, amit el kéne felejteni a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban. Persze nem könnyű, főleg, mikor Semjén Zsolt havonta dicsekszik azzal, hogy mennyi új magyar állampolgár van. Ha elfogadjuk ezt a leosztást, hogy a külhoni magyarok állampolgársága Orbán ajándéka – vagyis a Fidesz-kormányhoz köthető, és politikai akcióként levehetjük, mint egy inget, ha nem értünk egyet a kormánnyal – akkor azt fogadjuk el, hogy létezik első- és másodrangú állampolgárság. Ezért gondolom, hogy sokkal jobban tette volna Nágó Zsuzsa, ha tiltakozása kifejezéseként inkább megmarad annál, hogy petíciót indít, tüntet, vagy egyszerűen csak tovább önkénteskedik a menekülttáborokban. Igaz, annak biztosan nem lett volna ekkora hírértéke.

Bákó Bea

Forrás: Mandiner.hu

Rovatok: 
Erdély-Felvidék-Vajdaság
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1