Csodavölgyben szépségkoszorú rendülve kövez meg.
Áradjon megannyi izzó és elalvó jégüveg,
lavina kúszik, mert jöttödet csuklásban érzi meg.
Magadban érzed,  gyönyörtől elszorítva
rángó újabb, és újabb harcokban: a táguló anyagban
a mindenség felszippantó erejét,
aranybilincsben sóhajtást nyeldeső,
önkéntes, örök rab egét.

Férfi vagy, és Benned cinkosan bújik meg
minden várakozó fegyelem.
Őrjöngő álmokban és hófehér gyermekszobrokban
a szemérem elleni gyarló győzelem és a kegyelem.
Büszke vagy, mert lényed örök vétsége jogod,
hogy Benned a világ Salamon dicsőségében lobog.
Ezernyi darabra szakadhatnál szét,
és amiből vagy milliárdnyi drágakőből törő jég.

A Föld pórusaiból gejzírként szivárgó lé.
Minden vagy, mert testet ölt Benned a táj, az erdő,
a párát lehellő végtelen mező, és a lég,-
amelyen keresztül bemutatkozik a búzavirág ég.

Áldozat, ki szirtekről ugrik a Nap felé,
hogy ott lényegét betöltse,
mert földi magassággal nem érhető be.

Életet adsz a Nőnek, kiben fogan véred.
S ha tested a szenvedély oltalom árnyaként
sátrat bont fölé,-
e Templomban Férfiként nevelni tudd,
hogy akaratoddá érlelődjön gyermeki tisztaságából,
-és leszel vele így eggyé.

Él az asszony,aki csak beléd bújva érheti el
a boldogság általad szabályozott folyamait,
amely örökkön Tőled ered, és Őérte épített gátjaidon át éri el
a test és a tudat szakadékait.

Erénnyel válaszoló, boldog lélegző csoda,
Aki a csillogó forróság bolygólyával azonosulva
minden földi asszony eleven, simogató otthona.

Lassan távolodsz tőlem, élő karodat még
kezemmel elérem,
amelyben éretlenül kering a vérem.
De...- egy hajszál arannyá szilárdult meleg,
oly szép kezednek ujján.

Benned a tisztesség
könyörgi ki a világot,
hogy   Hozzád,
a Nő-
megváltott útján,
szakadatlan hűséggel,
és meleg ölével
beérjen.

Ferenczi Zsuzsanna