Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Az igazság odaát van - döbbenetes állapotokat fotózott egy apuka egy magyar iskolában

2017. MÁRCIUS 7. | GYSZ

Néha az az érzése az embernek, hogy egy Patyomkin-faluban élünk. Szép díszletek, távolról igaznak tűnő adatok, hangzatos szalagcímek a tömegeknek... és mögöttük a megrendítő, csupasz valóság, amit csak kevesek látnak.

Fotók egy magyar iskolából, 2017-ben:

 

Ezek a képek egy olyan szolgáltató intézmény egyik részében készültek, ahova kisebb-nagyobb gyerekek és szüleik azért érkeznek, hogy segítséget, támogatást kapjanak, illetve keresztülmenjenek olyan „rutinokon”, mint például az iskolaérettségi vizsgálat.

Az esetek egy jó részében nem döntés kérdése, hogy elviszed-e egy ilyen helyre a gyerekedet. Muszáj megjelennetek. Sőt, a gyermekvédelmi törvény legújabb módosítása értelmében, ha nem vagy együttműködő (például egy olyan szolgáltatóval, ami egy ilyen helyen működik), az akár alapja lehet annak is, hogy kiemeljék a gyereket a családból.

A környezet ilyen szintű leromlottsága nem egy-két hét alatt alakul ki, és általában nem is az intézmény hibája. Huzamos ideig fennálló forráshiány kell hozzá (vagy tartós érdektelenség).

Persze a szolgáltatók jó része nem így néz ki. Van ahol a fenntartó, máshol uniós forrás biztosítja a rendezett körülményeket. Ezt tudjuk is, hiszen akkor, ha valahol felújítanak valamit, az mindig szépen ki van plakátolva (ki, mire, mennyit, honnan költött).

Ha viszont omlik a fal, és arra sem futja, hogy a széttört járólapot kicseréljék, akkor nincsenek transzparensek, amik arról szólnának, hogy ki, miért, mennyit NEM KÖLT a rendbetételre. 

De ez nem csak felelősség meg fenntartói forráshiány kérdése.

Ha egy gyermekvédelemben dolgozó szakember lehulló vakolatot, penészt, koszos falakat és szakadt bútorokat lát egy családnál, mindenféle másodlagos megfontolás nélkül megállapítja az anyagi deprivációt, a rossz lakáskörülményeket és a rászorultságot. De mi a helyzet akkor, ha nem egy család, hanem egy intézmény érintett a szegénységben? Mi van akkor, ha egy segítőszolgálat maga is rászorulóvá válik?

Nem titok, hogy sokszor az intézmények (ahogy a családok is) adósságokat görgetnek maguk előtt, hatalmas tartozásaik vannak, nincsenek tartalékaik. Mint a hírek szerint az egészségügyben, az oktatási rendszerben, illetve az idősek gondozásban.

Az intézményesült szegénység rengeteg embert hoz kiszolgáltatott helyzetbe.

Gondoljunk csak bele, vajon milyen érzés a gyerekeknek ilyen körülmények között várakozni, öltözni, egy vizsgálaton részt venni. Vegyük számba, hogy milyen jogokat sért, ha valaki ilyen helyen dolgozik, ilyen helyre hozza a gyerekét, illetve ilyen helyen nyújtanak neki szolgáltatást.

Hasonlítsunk össze, mondjuk, olyan adatokat, hogy hiába van kötelező előírás heti öt testnevelésórára, ha az iskolák 58,9 százalékában nincs elegendő tornaterem, sportpálya. (És kontrasztként képzeljünk e mondat mellé egy nagyívű stadionberuházást. Vagy többet.)

Ha ezeket mind végiggondoltuk, rögtön tudjuk, hogy ilyen helyzetekben szép gesztus lehet egy adománygyűjtés vagy szülői összefogás a termek kifestésére, de ez sem nyújt tartós megoldást a dologra. Azt csak úgy érhetjük el, ha a döntéshozók felismerik, hogy szépek ugyan a díszköves főterek, és hasznosak a körforgalmak, meg persze szükség van a díszkivilágításra is, de talán egyéb (kevésbé látványos) területeken is fontos lenne pénzt költeni...

Dr. Gyurkó Szilvia

 Forrás: wmn.hu

Rovatok: 
Életmód
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1