A rokkantsági ellátórendszer 2012. évi átalakítása nagy csapást volt az érintettek számára több okból is.  Az új szabályozás szerint, a súlyos betegeknek nemcsak a rokkantságban eltöltött nyugdíj-jogosító éveit tűntették el visszamenőleges hatállyal, hanem az 57 év alatti rokkantakat rehabilitációs ellátottaknak nevezték át úgy, hogy vissza próbálták terelni őket a munka világába. 
   A döntéshozók kitalálták, hogy rokkantsági nyugdíj helyett elég lesz a szerencsétlen betegeknek egy segélyszerű pénzellátás, melyet „jövedelempótló” ellátás címén kapnak. Igen ám, de hol volt a jövedelem? Sehol! Hiszen ezek a súlyos betegek nem bírtak dolgozni. Nem voltak meg a feltételek a foglalkoztatásukhoz, mert nem rehabilitálták őket egészségileg sem, és a munkaadók sem kapkodtak a beteg munkavállalókért.   
  Ennek ellenére, az új komplex minősítő rendszerben szándékosan visszaminősített betegeket munkára közvetítették ki, de közülük sok betegnek még a napi 4 órás munka is megerőltető volt, vagy eleve nem találták őket munkára alkalmasnak a munka-alkalmassági vizsgálatokon.  Olyan konkrét esetről is írtam korábban - itt, a honlapon, - ahol a beteg nőt olyan munkára kényszerítették, amelyet sem egészségi állapota, sem szociális körülményei miatt ellátni nem volt képes! Pl: több kiló métert kellett gyalogolnia a munkahelyig, olyan munkakörben kellett dolgoznia, amelyet ellátni képtelen volt, és olyan munkaidőben, amit kiskorú gyermeke miatt - egyedülállóként - képtelenség volt vállalni!
   Az, hogy a felülvizsgálatokon jogtalanul minősítették vissza őket, azonnal ki kellett volna vizsgálni, hogy ki hibázott, ha a munka-alkalmasságukat véleményező orvos szerint, ezek a betegek munkavégzésre nem voltak alkalmasak. Az egyik ilyen betegeset is erre a problémára világított rá: 
   Egy 42 éves szövődményes cukorbeteg férfitől úgy vonták meg 2013. évben az új komplex minősítésnél a rokkantsági nyugdíját, hogy először 43% ÖEK mértékű összegészség károsodással rehabilitálhatónak minősítették, majd amikor ezt II. fokon megfellebbezte, akkor 40% ÖEK mértékre csökkentették le a rehabilitációs ellátását, amit a munkaügyi pernél az igazságügyi orvos-szakértő tovább csökkentett 33% ÖEK mértékre. A rokkant férfi egyetlen forintot sem kapott a visszaminősítés miatt, miközben egyedül nevelte a kislányát, aki az ellátás elvonásának idején 10 éves volt, de még jelenleg is tanulói jogviszonyban áll.
   A munkaügyi per elvesztése után a férfi magába zuhant, kórházba is került, annyira megviselte pszichésen is a visszaminősítési procedúra. Közben a cukorbetegségének szövődményei, és az egyéb újonnan keletkező betegségei, illetve egyes gyógyszerek mellékhatásai miatt állapota súlyosabbá vált. Emiatt, csak mankós bottal tudott járni. Állapota rosszabbodása miatt nagyon nehezen sikerült visszakerülnie az ellátórendszerbe úgy, hogy rehabilitációs ellátást kapott. Emellett viszont ki akarták közvetíteni nehéz fizikai munkára, amivel még a munkaalkalmasságot végző orvos sem értett egyet. 
   A másik extrém példa azt igazolja, hogy súlyos egészségkárosodottakat nem lehetne  dolgoztatni. Átképzésük és a felnőtt OKJ-s képzésük sem megoldható azoknak, akiket mindenáron dolgoztatni akarna az új komplex minősítő rendszer foglalkoztatási szempontrendszere. A példa szerint egy kerekes székkel közlekedő Little kóros 25 éves fiúnak a szakmák közül olyan listát küldtek meg, hogy a 32 szakma közül „válogathat kedvére”. Azonban egyetlen egy olyan szakma sem volt azok között, amit ő szakmai gyakorlat szerint teljesíteni tudott volna.  Különböző szerelői képzés közül lehetett volna választani, mint: villanyszerelő, gáz,- és központi fűtéssel vízszerelő, burkoló, tetőfedő, ács és állványozó, mezőgazdasági gépszerelő, stb. Eladónak is tanulhatott volna, ezt is ajánlották a kerekes székes fiú szüleinek. Az Észak-kelet Magyarországi faluból még a szakiskolába sem tudott volna bejárni a kerekes székkel, csak akkor, ha elszállította volna valaki személygépkocsival. A 32 szakma közül mind olyan volt, hogy azokat a szakmákat és munkákat kerekes székből lehetetlenség lett volna elvégezni.  
   Akiket valamilyen szakmára ki lehetne képezni, mert nem látványos rokkantak, hanem valamilyen szervi betegségekkel küszködők, azok közül akadnak, akik elvégzik a felnőttképzés keretében a tanfolyamokat, de nem sok eséllyel találnak munkát. A rehabilitációs munka letelte után a nyílt munkaerőpiacon csupán 2-3 százalékuk tud tartósan elhelyezkedni akkor is, ha nagy a munkaerőhiány. Beteg ember nem kell a munkáltatóknak, csak az egészséges. Amikor az életrajz, vagy az állásinterjú alapján találkoznak velük, inkább mellőzik az alkalmazásukat.
   Elméletben és papíron létezik csak az egészségügyi és a foglalkoztatási rehabilitáció, a gyakorlatban nem. Ezek a súlyos betegek még betegebbek lesznek azáltal, hogy mindhalálig dolgoztatnák őket, anélkül, hogy bármiféle egészségügyi rehabilitációban részesítenék őket, a munkára való kötelezés előtt. Egészséges embernek is komoly kihívás 65 éves korig dolgozni, a súlyos betegek meg sem érik élve az öregségi nyugdíjkorhatárt. 
   Így marad a mindhalálig betegség és a nincstelenség miatt mindhalálig nyomor. Ha pedig mindhalálig dolgoztatni akarják őket betegen is, abba már fiatalon bele fognak halni. 

Gy.Zs.