Kísértem terhével rőzsét hordani a vént,
Féltettem didergő, nedves szívű erényt,
Toltam büszke sorsvállaló rozsdás szekerét,
Szememmel követtem hantokon átugró kivándorló merészt,
Hajlékomban leltem honvágyó halni hazatérő lelkét.

Szárnyába kaptam szellememmel repülő százéves szeráfnak,
Szivárványt rajzoltam kenyérhéjat rágcsáló gyerek kacajának,
Remegése voltam karommal lelkét oldó haldokló anyának,
Köszönhetem hitem lélek templomát építő mosoly szempárnak,
Szégyenét elűztem seoltűzben zsugorodó kétkedő kínjának.

Rendemet adom ős törvénnyel kiscsírájú olajfabajnoknak,
Szalagommal oldhatatlan szerelmemet velem rokon Otthonomnak,
Gátszaggató lázadásom porát nyeli halálomnak,
Regét röpítek loholó lovamon kozmosz hadútján utódomnak,
Örökkön visszatérek - egymás tekintetében gyújtsátok tükrét magatoknak!

Ferenczi Zsuzsanna