Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Egy fokkal nehezebb lehet eljutni a kilakoltatásig a Kúria döntése után

Nem szabhatja feltételként az önkormányzat azt, hogy a bérlő vállalja, ha lejár a szerződése, kiüríti a lakást.

Az önkormányzati lakások bérlésével kapcsolatos kúriai döntés jelent meg a Magyar Közlönyben. A határozat egy miskolci ügyben született. Az ottani önkormányzat 2013-ban kötött határozatlan idejű szerződést egy bérlővel, és a szerződésbe belekerült az is: a bérlő köteles közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatott tenni arról, hogy ha megszűnik a szerződése, akkor eleget tesz a lakás kiürítési kötelezettségének. Annak, hogy a bérleti szerződés hatályba léphessen, a feltétele volt, hogy ezt a közjegyzői okiratot a bérlő csatolja.

Hat évig rendben is volt ez így mindenkinek, 2019- december 31-ével azonban az önkormányzat felmondta a szerződést, a bérlő pedig a bírósághoz fordult. Az ügy a Kúriáig jutott, ott pedig kimondták: az önkormányzat nem jogosult arra, hogy a bérleti szerződés aláírását olyan feltételhez kösse, amely nem szerepel a lakástörvényben. Vagyis mivel a lakástörvényben ilyen kikötés nem szerepel, az önkormányzat nem rendelhette volna el, hogy csak egy kiürítés vállalásáról szóló okirat aláírása után léphet hatályba a bérleti szerződés.

hvg.hu
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1