Miért ily sietve hagytad itt e földi bús világot? 
Még csak most pattan a tavasz, harsan a zöld és a dús virágok.
Ki szólított? Mi fogta meg drága, gyötrődő szívedet?
Vén bánat? Röpke derű? Nem figyeld rád őrző Istened?
Hiányzol majd – egyre jobban! Vágyom is töretlen hozzád.
Ahol vársz rám, az egy földöntúli ismeretlen ország.
Menj, ha hívtak! Járd örökkön fenn az égi rózsakerted –
Tedd vállamra, majd én hordozom a régi Sors-keresztet – 

Jó Anyám helyetted! 

Csorba Tibor 2012. április 21.