Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

ENSZ-főtitkár: fejvesztve rohanunk a klímakatasztrófába

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken sürgette a G20-csoport vezetőit, hogy  az éghajlatváltozással szembeni fellépés jegyében tegyenek többet az országok közötti, veszélyes szintű bizalmatlansággal szemben, és nyújtsanak támogatást a szegényebb országoknak.

Szombaton Rómában kezdődik a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport kétnapos csúcstalálkozója. A világszervezet főtitkára az esemény előestéjén az olasz fővárosban újságíróknak nyilatkozva azt mondta: reméli, hogy a kétnapos csúcs segít felülemelkedni az országok közötti "veszélyes szintű bizalmatlanságon", elkerülendő a klímakatasztrófát, valamint annak érdekében, hogy betemessék az "erkölcstelen szakadékot" a koronavírus elleni védőoltások globális elosztásának és a járvány utáni segélyezésnek a vonatkozásában.

Az ENSZ-főtitkár úgy fogalmazott: nem túl bizalomkeltőek azok a nemrég felülvizsgált vállalások, amelyeket egyes G20-tagállamok tettek a klímaváltozás elleni fellépés jegyében. "Még ha a legutóbbi vállalások egyértelműek és hitelesek lennének - némelyikükkel kapcsolatban így is komoly kérdések merülnek fel -, továbbra is fejvesztve rohanunk a klímakatasztrófa irányába" - mondta.

Guterres sürgette a G20 vezetőit, hogy különítsenek el további forrásokat az elszegényedett országok számára, akár adósságelengedés formájában, és tegyék lehetővé, hogy még könnyebben juthassanak hozzá a koronavírus elleni vakcinákhoz. Felszólította egyúttal a gazdag országokat: váltsák valóra azt a régi ígéretüket, amelynek értelmében évente 100 milliárd dollárt bocsátanak a fejlődő világ rendelkezésére az éghajlatváltozás miatt egyre súlyosabb fenyegetések elleni küzdelem jegyében.

A G20-csúcs miatt Rómába érkező számos vezető, köztük Joe Biden amerikai elnök a csúcstalálkozó végét követően Skóciába megy tovább, hogy részt vegyen a vasárnap kezdődő glasgow-i ENSZ-klímakonferencián (COP26).

Az ENSZ október 31. és november 12. között tartja meg Glasgow-ban a COP26 klímakonferenciát, amelyen a tervek szerint megvitatják: miként érhető el a párizsi megállapodásban szereplő legfeljebb 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó célkitűzés megvalósítása. Ehhez - mint azt az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) a héten hangsúlyozta - minden országnak cselekvési tervet kell kidolgoznia. Számos ország azonban még nem fogalmazott meg ambiciózus célokat, vagy célkitűzéseik elégtelenek.

mfor.hu
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1