Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Graholy Zoé

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Falazott gyermekpornóért elítélt élettársának a liberális EP-képviselő

Elvesztette pártja, a svéd liberális Centrumpárt bizalmát Fredrick Federley EP-képviselő, miután pedofilbotrány gyanújába keveredett. Az Európai Parlament liberális frakcióvezető-helyetteséről kiderült, hogy volt élettársát 2014-ben kilenc év börtönre ítélték, egyebek mellett gyermekek szexuális zaklatása, gyermekpornográfia és 22-rendbeli szexuális erőszak miatt, és a politikus tudott erről – számolt be az Expressen című svéd napilap.

A svéd napilap gyanúját Federley egyik Facebook-posztja keltette fel, amiben ezt írta: „Betegszabadságon vagyok, most nem tudok interjúkat adni. Úgy érzem, jelenleg nem tudok a politikai küldetésemre koncentrálni. Darabokra hullottam szét, össze kell szednem magam, erőt gyűjteni és meggyógyulni.”

 

 

Az Expressen kiderítette, hogy

a svéd liberális Centrumpárt egyik népszerű politikusának „szétesése” mögött magánéleti problémák állnak.

„Az üzenet hátterében az áll, hogy (Federley) volt élettársa börtönben volt a 2013-ban és 2014-ben elkövetett súlyos bűncselekmények miatt.

Ezek közé tartozik a gyermekek ellen elkövetett 22-rendbeli szexuális erőszak, két alkalommal gyermekek súlyos szexuális bántalmazása, hatrendbeli szexuális zaklatás és 38 alkalommal elkövetett gyermekpornográfia. A 2014-ben hozott ítélet kilenc év börtön volt”

– írta a svéd napilap online kiadása.

Federley 2014 óta az Európai Parlament tagja, egyúttal a liberális Renew Europe-frakció alelnöke. A 2019-es EU-választásokon újraválasztották, ő lett a harmadik legtöbb szavazatot kapott svéd képviselő.

A svéd közszolgálati SVT televízió kedden arról számolt be, hogy Michael Arthursson, a Centrumpárt elnöke hétfőn értesült a párttársa magánéletét felborító pedofilbotrányról, amelyről elsőként a Stoppa Pressarna svéd oknyomozó hírportál számolt be.

Arthursson az SVT-nek küldött e-mailben azt is elárulta, hogy a Federley-vel folytatott beszélgetései során „kiderült, hogy már régóta tudott erről”, és ez „rombolta a belé vetett bizalmat”.

„Néhány honlapon azt írják, hogy egy személyt, aki korábban közel állt hozzám, rendkívül súlyos bűncselekmények miatt elítéltek. Attól tartok, hogy ez igaz. 

Az általa elkövetett bűncselekmények szörnyűek, leírhatatlanok és teljesen megbocsáthatatlanok. Most már külön utakon járunk” – idéze Federley-t az Expressen.

A lap a svéd börtönszolgálatnál is érdeklődött, ahol kiderült, hogy a politikus volt élettársa januárban feltételesen szabadult a börtönből, és jelenleg a börtönviseltek társadalomba való beilleszkedését támogató pártfogó felügyelet megfigyelése alatt áll.

Forrás: hirado.hu

Rovatok: 
Politika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1