Festeni készülök, szavakkal.
Vonalakat húzok majd,
Mariska mamám örökén,
érzésekből szövök hálót az öröklét egén.
Fénnyel alapozok, vakító fehérrel,
kenek rá eleget, hadd fusson széjjel.
Széle nem lesz a képnek, se eleje se vége,
kerek lesz, vagy gömb inkább, innét vagy onnét nézve.
Szárad már az alap, a fény megmeredt,
befogta egészen képemet.
Szép, de már nem olyan... anyaggá vált,
s még csillog ugyan, de... nem olyan.
Nagy levegőt veszek,
s ecsetem vízbe mártom.
A festék felé nyúlok, ám egy kimosódó
fekete csepp elcseppen a vásznon.
Meredten nézem,
mit művel az a kis fekete csepp
a megszáradt fényben.
Utakat keres és talál,
a végtelen képen az árnyék körbejár.
Bárcsak ne volnék anyagból,
nem volnék tán ily ügyetlen,
borús szavaim nem folynának szét az égen.
Régebben kaptam volna a rongyért,
féltem volna a hóhért,
de most csak a szívem lüktet,
meghagyom inkább,
tanulságul mindünknek.
Hibáztam már értem,
teremteni akartam,
de nem kértem!
Istenem, folyton csak vétkezem,
Szűz Mária, fogd meg két kezem!
ecsetem mélyen mártom
a ragyogó aranyba.
Az elszaladt feketének
keretet húzok szívem aranyából,
s bezárom oda,
ha ideje lesz,
elmossa majd a Teremtő maga.
Hanem most a fehérbe nyúlok,
s jobbról balra vonalakat húzok.
Kereket kerekítek,
fehérre fehéret terítek.
mégis érezni szépen,
valami vastagszik a képen.
Ember lesz tán, ha kész lesz...
két vonal a lábnak, kettő a kéznek,
mind a négyen a kört metszik,
vagy kinek hogy tetszik.
Most megint a fehérbe nyúlok,
de ecsetem hegyével az ezüstből is húzok.
Vonalammal kettévágom iménti képem,
egy férfi és egy nő lesz ez kérem.
Még őket is megfelezem,
nagyszüleim is ráteszem...
és ekkor, itt ebben a pontban,
igévé válik keresztem, s megjelenek nyomban.
Ezüstpontom sokáig nézem,
mígnem végtelenné válik... mint az égen,
úgy a mélyben.
Hol itt, hol ott vagyok e létben.
Készen volnék, néhány ecsetvonás,
anyagba illesztett örök mozgás.
Ha távolodom, pontom mind sötétebb,
de ha közelebb jövök,
nem tudok ellenállni a fénynek.
Ezüstömet aranyat telíti a Nap sugara,
ott ragyog fenn, magasan a Szent Korona,
s én alatta állok,
csak ne vétkeznék folyton, s elmúlna az átok.
Aranyba zárt sötét foltjaim eltűnnének,
nem állhatnak ellen a ragyogó fénynek.
Szűzanyám, segíts nekem,
Simon, vedd át kicsit keresztem,
hadd menjek el kicsit messzebb,
nézhessek képemre... igen... lesz szebb.
Mama, Gyémánt, nézz le föntről énrám!
Most nézd meg tökéletlen művem,
itt toporgok a földi bűnben...
képet festettem, hogy egy kicsit kijuthassak innen.
Köszönöm, hogy velem voltál újra...
tudom, emlékszel még a sok kicsi festékes ujjra...
kérlek mosd tisztára kezem,
adj erőt és többé nem vétkezem,
ragyogtasd fel azt a pontot képemen!
- Csillagosi -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
