Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Imádnak fesztiválozni a magyarok!

Ha az ország teljes lakosságát vesszük figyelembe, akkor kijelenthető, hogy átlagosan minden harmadik állampolgár legalább egy fesztiválra ellátogat egy évben - írja a fesztivalportal.hu. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint azonban igencsak válogatós is a magyar, hiszen a kulturális rendezvényekhez képest még mindig nagyobb népszerűségnek örvendenek a gasztronómiai- és a könnyűzenei fesztiválok. Az európai átlaghoz viszonyítva a magyarok tehát nagy fesztiválozók, de míg például keleti szomszédjaink lényegesen jobban vonzódnak a kulturális és hagyományőrző rendezvényekhez, addig a nyugati országok inkább a zenei eseményeket részesítik előnyben. Összességében tehát kijelenthető, hogy hazánk ezen a téren is vízválasztó, így a kelet és a nyugat között áll a fesztiválok megítélésének tekintetében, de természetesen a jó magyar mentalitáshoz hűen a zene mellett a gasztronómia is ugyanolyan fontos számunkra.

Mi sem bizonyítja jobban, minthogy az aktív fesztiválozók véleménye szerint a Sziget- és a VOLT fesztivál mellett a Miskolci Kocsonyafesztivál, valamint a Csabai Kolbászfesztivál viszik a prímet a népszerűség és az ismertség tekintetében. Természetesen a magyarok jelentős részének fontosak a kulturális fesztiválok is, a fesztivál-felhozatal tekintetében a legismertebbek között előkelő helyet foglaltak el a Debreceni Virágkarnevál és a Mohácsi Busójárás is. Az eredmények alapján egyébiránt a hazai lakosság jelentős többsége, tehát 10-ből 9 ember ismert legalább egy magyar fesztivált, és a 30 éven aluliak körében ez a szám természetesen még magasabb, közel 100 százalékos volt. Szerencsére a fesztiválok látogatásával kapcsolatban is pozitívan vélekednek a magyarok! Noha utazni nagyon kevesen hajlandóak egy fesztiválért – rövidtávra is csak a megkérdezettek fele –, de amennyiben éppen ott tartózkodnak, ahol a fesztivál is zajlik, akkor a kutatásban részt vevők jelentős része szerint biztosan meglátogatják a rendezvényt is.

A fesztiválokkal szembeni attitűdök alapján egyébiránt a magyar lakosság a rögzített adatoknak megfelelően négy csoportra osztható fel. Minden harmadik ember tehát igazi fesztiválrajongónak és rendszeres fesztivállátogatónak tekinthető, és nincs kifogása a hazai rendezvények minőségét illetően, míg a lakosság közel negyede bár rendszeresen fesztiválozik, vannak fenntartásaik bizonyos tekintetben. Minden ötödik magyar ezen felül teljesen közömbös a fesztiválok kapcsán, ezáltal csak a társaság és a véletlen dönt azzal kapcsolatban, hogy ellátogatnak-e egy fesztiválra, míg a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem is akar fesztiválra menni. Érdekesség, hogy az indokok között a higiénia hiánya és a gyerekekkel való nehéz utazás jelentette az elsődleges kizáró okokat. A fesztivállátogatók közel 60 százaléka ezen felül tudatosan keres fel egy-egy rendezvényt, és közel 70 százalékuk nem csak az ottani programok, hanem az egyéb nevezetességek miatt is látogat el az eseményre.

A fenti adatok alapján egyébiránt kijelenthető, hogy hazánk igazi fesztivál-országnak tekinthető, hiszen nem csak minden hétre jut legalább 3 kisebb-nagyobb esemény az ország különböző régióiban, hanem ezeknek a látogatási aránya is rendkívül magas. A magyarok tehát összességében imádnak fesztiválozni!

forrás: http://www.fesztivalportal.hu/fesztival-hir/imadnak-fesztivalozni-a-magyarok

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1