Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Graholy Zoé

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Jellemkomédia

              160. esztendeje született  Újházy Ede  / Debrecen, 1844. január 28. – Budapest, 1915. november 14. /,  aki színész és  jellemkomikus,  a  realista  színjátszás  úttörője, színészpedagógus;  gasztronómiatörténeti alakja a művészvilágnak.

          „Leves” -  Esküvői ebédek, lakodalmak kedvelt első fogása volt  az Újházy tyúkhúsleves. De  mitől, mi  okból  Újházy  ez a  leves? A válasz egyszerű: a  névadó Újházy Ede  a századelő  neves színésze. A legendás hírű  nagyközönség  szemében gasztronómiai-történeti  alak  is. „Színész volt, nagy művész, tehát emléke kortársai  élethossziglanára ítéltetett. De egy maradandó emléke mégis van: a vendéglők étlapján a Chateaubrand-ok, Wellingtonok között  ott szerepel az Újházy-leves is.”- foglalja össze Nagy Endre író,  konferanszié, színigazgató  leghitelesebben az  „Újházy tyúkhúsleves készítésének igazi titkát, minekelőtte elmondta, hogy „Nem sajnálta a fáradtságot,  a költséget sem, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú  levesének  anyagát  beszerezze. Vén  kakasok kellettek ehhez a  leveshez, amelyeknek megkeményedett  izmaiba  szerelmi viharok íze-sava  gyülemlett  őssze. Három  napig egyfolytában  kellett  főniük, amig lassan bele nem málltak a levesbe és eggyé nem főttek mind a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott arra. hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és  igen fontos megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt. Megkülönböztető figyelmének jele volt,  ha valakit egy-egy ilyen  részlettel megkínált. Egy ilyen  tányér leves  a  beteget  talpra  állítja, s az egészségest viruló ifjúvá teszi.” Így alakult, finomodott olyanná, ami a századfordulótól napjainkig  rangosabb vendéglátóhelyek kínálatából még véletlenűl sem hiányozhat.

              Újházy Tyúkhúslevesével kapcsolatos hivatkozások  ugyan nem észrevételezik, hogy  vén kakasok kellettek alapanyagként a tyúklevesbe, azért a titoktartás terhe alóli felmentvény megérkezéséig a jellemkomédia bevezető  elvi  részét  bizzuk  Henri  Bergson  / 1859-1941 /, Nóbel-dijas francia  filozófusra, aki  úgy fogalmaz, hogy bizonyos értelemben lehetne azt  mondani, hogy minden  jellem komikus, feltéve, hogy a  jellemen azt értjük, ami személyünkben máris kész, tehát ami automatikus működésre képes  mechanizmus  állapotában van.  Az  pedig, ha úgy tetszik, mindaz, amiben  ismételjük  magunkat. És  következőleg  az is, amiben  mások  is ismételhetnek minket. Minden  komikus „személy típus”.  Megfordítva a dolgot, minden  hasonlatosság  egy típushoz , komikumot  is rejt magában

/.../ ez a gépiesség, ismétlem, nagyon hasonlít az egyszerű „ szórakozott”-sághoz. Hogy ezt belássuk, már elég arra gondolnunk, hogy egy komikus személy általában azért komikus, mivel nem tud erről. A komikum pedig tudattalan. / ... / egy  nevetséges  fogyatékosság, mihelyt  érzi  nevetséges voltát, igyekszik megváltozni, ha csak külső megnyilvánulásaiban is. /... / a nevetés főképpen ebben  az  értelemben  csiszolja  az  erkölcsöket. Arra késztet,  hogy  már  most  igyekezzünk  annak  látszani,  aminek  lennünk kellene, és amivé egy nap bizonyára leszünk is.

              Csak az a magas szintézis, egységes egészbe foglalás az ellentét feloldása és egyesítése rendjén a külső és belső világ – tapasztalásunk két nagy  területe – miként  vezethető  vissza  egységre  a  fejlődőfélben  levő világegyetemben,  közeliti meg   a művészet a jellemkomikumán  át azt a valóságot , amellyel  titkosan együtt  él az ember. Helyesen  jegyzi meg Daniélou: „Az  az  érzésünk, hogy Teilhard  úgy fedezi  fel a metafizikát, mint valamikor  a Szokratész előtti  gondolkodók. Metafizikát alkot, kora tudományának folytatásaként”. Gondolkodás kulcsa az analógia:  létezők különféle szintjein föltárt törvényeket / személlyéválás, szocializálódás, fejlődés  és  bonyolódás  stb./  általánosítja, s analógiás  alkalmazásukkal értelmezi az egész valóságot. A jellem, akár  személy vagy nép lelkületét, érzelmeit visszatükröző erkölcsi tulajdonság, sajátság: elv, nemes erkölcs becsület, szokás,  állhatatosság:  hűség  jellemző  vonás  és  meghatározó.

               Itt a jellemkomédia, mint a  jellemvígjáték műfaja,  művelője a jellemszínész, aki rendszeresen jellemszerepeket alakít.  A lélektannak a jellemmel foglalkozó ága: karakterológia. A szinházi irodalomban jellem vígjáték.

              A  jellemkomikum a teremtő fejlődés csodáira és útjára irányítja a  figyelmet, mert  tartalmuk  nem  pillanatot  behelyettesítő  pillanat: így sohasem volna egyéb, mit jelen, s a múlt  nem  húzodna át a jelenvalóba, nem  volna  fejlődés,  nem  volna  konkrét  tartam. A  tartam  a  múltnak folytonos haladása, mely rágja a jelent és duzzad, amint előremozog. Ha a  múlt szüntelenül nő, akkor határtalanul meg is marad. A teremtő  fejlődés útját  Dienes  Valéria  így fordította  magyarra:  „Az  út,  mely a  városba vezet, - kénytelen  megmászni  a  hegyoldalt  és  leereszkedni  a  lejtőn, -alkalmazkodik  a  talaj  változataihoz: de  a  talaj  változatai nem okai az útnak, s nem  adták az irányát. Minden  pillanatban  szolgáltatják  neki  a nélkülözhetetlent, a  földet, melyen halad: de  ha az  egész útat nézzük, és nem  annak  egyes  részeit, akkor  a  talaj változatai  többé  nem  egyebek, min  akadályok, vagy  késedelmi  okok,  mert az  út egyszerűen a városba akart  jutni és legszívesebben  egyenes  vonal lett  volna.  Így  vagyunk az élet  fejlődésével  s  a  körülményekkel, melyeken  áthalad,  csakhogy   a fejlődés nem  rajzol egyetlen utat sem, s irányokba  szakad  anélkül, hogy célokat szemelne ki, végül  mindig  teremtő marad, még akkor is, amikor alkalmazkodik.

               A  nagyszerű sikerét  természetes  játékmodorának  köszönhető jellemkomikus  miután  1864-ben  kardalosnak  állt  Szigeti Imre  soproni  színtársulatához, innen  a  Bényei-Laczkó-társulathoz, majd  a  kolozsvári Nemzeti  Színházhoz,  1867-ben  Kassára  Latabár  Endréhez  szerződött. 1870-ben a Nemzeti Színház tagja, 1888-ban az Operaház játékmestere is lett, 1910-től a Nemzeti Színház örökös tagja. Huszonöt éven át a Színház Akadémia  tanára  volt, 1913-ban  nyugállományba  vonult.  Érzelmes és meleg humorral ábrázolta az élet elesettjeit és  kisemmizettjeit. És fontos címszerep / Halévy: Constantin abbé /: címszerep / Haurtmann: Crampton mestere /:Bariolo / Beaumarchais: Sevillai borbély és Figaro házassága /: Pontyi /  Bessenyei: Filozófus /:Szilvai professzor /  Szigligeti: Liliomfi /: Tiborc /  Katona  József: Bánk  bán /:  Pál  apostol /  Madách:  Az  ember tragédiája /: Gonosz Pista / Tóth Ede: A falu rossza /: Göre Gábor / Gárdonyi  Géza:  A  bor /. Shakespeare-szerepeket   is  játszott és  végül a budapesti  Kerepesi temető 28-díszsor 28. sírjába alkalmazkodik. Itt várja a dicső Feltámadás hajnalhasadását.

             A szöveg megállapítását végezte:

                     Pásztori Tibor Endre

 

Rovatok: 
Publicisztika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1