Ellátás helyett imával gyógyuljon a rokkant asszony
(Rokkantügy, az AB döntés margójára: 2. rész)

    Sokan elképedtek a fidesz-keresztény demokrata (!!!) Kasler Miklós miniszter elhíresült kijelentésén, miszerint „az ima segítheti a betegek gyógyulását.” 

    Egy Heves-megyei rokkant asszony története példázza, hogy az ima csak a farizeusok szerint elég! Az orvos-szakértői felülvizsgálatokon jogtalanul visszaminősített asszony hiába imádkozik éjjel-nappal, az egészsége szemernyit sem javult! Másfél éve teljesen ellátatlan, egy fillért sem kap. Élete végéig a férjnek kellene eltartani az asszonyt, aki fiatalon vált rokkantsági nyugdíjassá, de az új komplex minősítés szigora miatt „rehabilitálhatóvá minősítették át.”  Nemhogy rehabilitációt nem kapott, de még egészségügyi ellátást, ebből adódóan az életmentő gyógyszerét sem kapná, ha a minimálbérért (!!!) dolgozó férje nem fizetné ki számára a havonkénti fix egészségügyi hozzájárulást, ami jelenleg 7.320,- Ft/hó összeg, és ami minden évben emelkedik. Egyébként a kutyát sem érdekli, hogy él-e, vagy meghalt! Fennmaradó jövedelmük az éhhalálhoz sok, a megélhetéshez túl kevés.

   Persze a kormányunk senkit nem hagy az útszélen…

Alaptörvény:  25. cikk 1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanél-küliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más ese-tekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.

„ Pusztán imával, és az életmentő gyógyszereim nélkül nem maradnék életben, ha a minimálbéres fizetésért dolgozó férjem nem tartana el, így, vegetálva, nincstelenül”- nyilatkozta a súlyos beteg asszony.

   Az ellátásától megfosztott rokkant asszony története rávilágít arra is, hogy csupán életkorukra hivatkozással mit műveltek a törvényalkotók a rokkantakkal, amikor nem a valós egészségi állapotuk, hanem életkoruk alapján döntöttek a sorsukról.

   Akik az új rokkant-törvény 2012. január 1.-i hatályba lépésekor már nyugdíjas életkorúak voltak, azokat mind átsorolták öregségi nyugdíjassá akkor is, ha csupán pár évet dolgoztak, és sokkal enyhébb feltételekkel voltak rokkantsági nyugdíjasok, mint a még aktív életkorú rokkant társaik. Utóbbiakkal igencsak kibabráltak a döntéshozók, őket még tovább diszkriminálták életkoruk szerint 57 év felettiekre és 57 év alattiakra. A közös csak az volt a sorsukban, hogy tőlük visszamenőleges hatállyal elvonták a 2011. december 31. előtt rokkantságban eltöltött éveket is, mint a nyugdíjhoz (addig) beszámított rokkantságban eltöltött jogfenntartó szolgálati időt.

   A további diszkrimináció szerint: Akik az új rokkant-törvény hatályba lépése előtt (2011. december 31.-ig) betöltötték az 57. életévüket, azoknak nagy kegyesen „megengedték, hogy válasszanak” két lehetőség közül:

-    vagy újraszámoltatják a nyugdíjuk összegét a ténylegesen ledolgozott éveik alapján,
-  vagy a rokkantsági pénzellátásuk összegét tarthatják meg, és azt kapják öregségi nyugdíj címén, ha élve megérik a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt.  

    Az 57 év alattiaknak ez a „választási lehetőség” – bármilyen betegek - már nem adatik meg. Ők az 1955. január 1. után született rokkantak, akiknek már a nyugdíj-jogosultság alapján számolják ki az öregségi nyugdíját. Akinek nincs meg a 20 éve a teljes öregségi nyugdíjigényléshez, vagy a 15 év a rész nyugdíjigényléshez, azoknak elvileg életük végéig a rokkantsági ellátás címén folyósított ellátás járna, ha életkoruk szerint elérik majd az öregségi nyugdíjkorhatárt.

    A példa szerinti, most 46 éves rokkant asszony egy forint ellátást sem kapna, ha a nyugdíjas kort elérné, akkor sem. Amikor megfosztották őt a rokkantsági nyugdíjától fiatalon, visszaminősítve őt, akkor megpecsételték a sorsát. A szociális biztonságot húzták ki alóla örökre.

A története hűen példázza az embertelen törvénykezést:

    Fiatalon, 27 évesen lett rokkantsági nyugdíjas 70% ÖEK mértékkel. A rokkantakat sújtó ellátórendszer szigorodása miatt 2016. év tavaszán már csak 54% ÖEK mértéket ért el a minősítése az akkor 44 éves rehabilitációs ellátottnak. Évenként volt előírva számára a felülvizsgálat. Hiába romlott az egészségi állapota, a szigorodó rendelkezések miatt (2015. évtől) már egy éven belül nem is lehetett beadni állapot rosszabbodás miatti felülvizsgálati kérvényt.

   A rokkantak helyzete azzal is nehezedett, hogy elrendelték azt is, ha felülvizsgálaton kell, hogy megjelenjenek, nem részesülhetnek előnyben amiatt, hogy fogadják őket hamarabb a szakrendeléseken. Emiatt is sok rokkant számára kedvezőtlen lett, hogy egyre nőttek a szakorvosi és diagnosztikai várólisták. Pld. A háziorvosi beutalótól, a szakorvoshoz való bejutás is több hónap. Ha a betegnek diagnosztikai vizsgálat is szükséges, az eredményt a szakorvosnak véleményezni kell, a véleményeket a háziorvoshoz eljuttatni. Ismerve jól a magyarországi várólistákat, ez több, mint egy évbe is beletelik.    

    A rokkant asszony hiába ment rendszeresen orvoshoz, Heves-megyében már nem volt például immunológus. Debrecen körzeten kívülinek számított, oda korábban még nehezen, de bejutott 2017. év őszén. Az eredményt nem postázták neki azóta sem. Bejutni oda ma már lehetetlen. Ha még a telefont sem veszik fel, a leletet nem postázzák, mint régebben, akkor a beteg tehetetlen.

   Heves megyében a neurológus szakrendelésre hetente egyszer jön szakorvos, így ott is fél évvel ezelőtt fogadták csak, de még hiányoznak a tüdőgyógyász, a szívgyógyász, a reumato-lógus, immunológus, endokrinológus orvosok szakorvosi véleményei, melyeket be kellene szerezni ahhoz, hogy az állapot rosszabbodását bizonyíthassa, hogy ellátást kaphasson ismét.

    Nem  önhibájából nem jut  hozzá a szakorvosi leletekhez! Az akadozó egészségügyi ellátásban a várólisták hossza, vagy a szakrendelések hiánya miatt nem juthat be a falusi rokkant asszony a szakorvosokhoz!

   A kálváriáját járva már Budapesten is érdeklődött, a László Kórház immunológiai magánrendelésén, de ott 24.500,- Ft - ot kellene fizetnie vizitdíjként. Ezen felül, ahová irányítják tovább a diagnosztikai vizsgálatokra, azok mindegyikét külön-külön meg kellene plusz költségként saját pénzből fizetnie -  elmondása szerint. Ugyan miből tenné, tehetné?!

   Mivel a rehabilitációs ellátása 2017. év tavaszán lejárt, friss leleteket az említett okok miatt nem tudott bemutatni, így kiesett a Mvmk. személyek ellátórendszeréből.

    2015. évtől a segélyezési rendszer felszámolását is beharangozták. Az érintett szociális segélyre sem jogosult a férje minimálbére miatt. TAJ kártyája pirosan villog, mert az ellátás letelte utáni passzív jog lejárt.

    Hogyan gondolják a döntéshozók és a rokkantak sorsát eldöntő orvosok, hogy évtizedekig túl lehet élni azt, ami túlélhetetlen anyagilag is?

   Vannak olyan felülvizsgáló orvosok, akiknek nem számít az emberélet? Aki „olyan”, az képes arra is, hogy mihamarabb a halába küldje a visszaminősített rokkantakat? Dr. Mengelék ma is vannak Magyarországon a rokkantakat felülvizsgáló orvosok között, mert azok, akik szívfájdalom nélkül visszaminősítenek és ezáltal nyomorba és halálba küldenek embereket, azokat nem lehet másként nevezni! Hol van az esküjük?! Vagy az csak a „kiváltságosokra” gyógyítására vonatkozik?!  

   Vajon a Heves-megyei rokkant asszony meddig lehet még túlélő, ellátatlanul, imával (?!),  amire kárhoztatták őt? Ha az ellátatlanságtól meghal, ki lesz ezért a hibás? A választ sejthetjük…Nem ő, a beteg, nem a minimál bérért rabszolgaként dolgozó férj, hanem azok, akik a halálba küldték: ez a kormány, és az őket kiszolgáló csicskásaik! Nem kellene elfelejteni, hogy ez gyilkosság, és előbb-utóbb a felelősségre vonás mindenkit elér!

Gy.Zs.