A nagy vihart kavart Alkotmánybírósági döntés margójának ötödik részéhez érkeztünk azzal a felkiáltással, hogy a 2011. évi CXCI. törvény és a hozzákapcsolt új komplex minősítő rendszer átalakítása rendkívül káros volt, mert az „kivégezte az aktív életkorú rokkantak szociális biztonságát”!
A Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napját nemrég ünnepelhettük ”volna” december 3.-án. Itt a nyakunkon az Emberi Jogok Világnapja is december 10.-én. Elmondhatjuk, hogy Magyarországnak inkább gyászolnia kellene azt, hogy ilyen gyalázatos törvényeket képes volt megalkotni a kormányunk a kiszolgáltatott és elesett emberek ellen, mint amit a rokkantak ellen megalkotott.
Az alapvető Emberi Jogok 25. cikkének 1. bekezdése alapján, a szociális biztonságra hivatkozással látható, hogy az aktív életkorú magyar rokkantaknak nincs joguk a szociális biztonsághoz, ha csak segélyes rehabilitációs,- és rokkant ellátást kapnak csupán, mert abból megélni képtelenek: (Újra ismételjük: )
„25. cikk 1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
A magyarországi aktív életkorú rokkantak akaratuktól függetlenül veszítették el a létfenntartáshoz szükséges eszközeiket. Ezt az alapvető emberi jogot elvenni a súlyos beteg, megrokkant emberektől sem a döntéshozóknak sem a rokkantakat felülvizsgáló orvosoknak nem volt joga.
Egyetlen hiteles történet is elég ahhoz, hogy láthassuk, mennyire kibabrált a magyar kormány ezekkel a szerencsétlen beteg emberekkel, amikor kilátástalan helyzetbe sodorta őket úgy, hogy „a szociális biztonságukat is végleg kivégezte”:
„1983-ban 50% rokkantságot állapítottak meg nálam, már fiatalon. Papíron egészen 2003-ig 50%-os voltam, pedig 1993-ban 67%-ot állapítottak meg, de tévedésből nem értesítettek, (?!) és csak az 50% utáni szociális járadékot folyósították számomra, rokkantsági nyugdíj helyett. Ez a borzalom 2006-ban derült csak ki, amikor a budapesti szakértő hazugsággal vádolt meg engem. Ekkor néztem utána Miskolcon, hogy mi történhetett az ügyemmel. Akkor derült ki, hogy tényleg 67%-os rokkant voltam, csak nem értesítettek, és nem a szabályoknak megfelelően kaptam az ellátásomat egész 2003-ig. Tény, hogy meg voltam károsítva már akkor is! Már ezzel, a hatóság által okozott hibával is rengeteg kár ért engem. 2006. évben rákos lettem, és akkor elvették a 67%-ot tőlem és leminősítettek 50%-ra, újra.
2007. április 26-tól ismét megkaptam a 67%-ot, de állapotrosszabbodás miatt 2007. szeptember 06.-tól 100%-os II. csoportú rokkantnak nyilvánítottak. 2008-ban viszont, ismét 50%-ot kaptam csak, amit megfellebbeztem.
A Munkaügyi Bíróságon keresztül kaptam csak vissza a II. csoportú rokkantságomat. 2009-ben ismét elvették a II. csoportú rokkantságomat, és leminősítettek ismét 50%-ra. Ezt a döntést is megfellebbeztem, melynek alapján a másodfok adott 67%-ot, de ezt sem fogadtam el, mert az egészségi állapotom nem hogy javult volna, hanem rohamosan romlott. Ezért ismét a Munkaügyi Bírósághoz fordultam, ahol az ellátásomat a per idejére felfüggesztették, és csak az özvegyi nyugdíjamat kaptam 2 éven keresztül, a saját pénzellátásomat nem folyósították részemre, amíg a per le nem zárult!
Ez rengeteg problémát okozott nekem, mivel akkor már régóta albérletben laktam. Nem tudtam fizetni a hiteleimet, és az albérletemet sem. A szüleimre voltam kénytelen támaszkodni, és tőlük segítséget kérni, hogy életben tudjak maradni. Nagyon sok tartozást halmoztam fel ebben az időben, önhibámon kívül, a hatóságok miatt - a fizetésképtelenségem miatt – mert elvonták a jogos ellátásomat!
Végül, 2010. decemberben a Munkaügyi Bíróság ismét nekem adott igazat, és visszakaptam a II. csoportú rokkantságomat. A visszamenőlegesen járó összeget papíron ugyan kifizették, de valójában már a bankok által benyújtott inkasszó miatt, csak töredékét kaptam meg a jogosan járó ellátásomnak a végén.
2012. októbertől ismét elvették a II. csoportú rokkantságomat, de sajnos erről sem értesítettek, csak az addig kapott összeget kaptam meg, így fogalmam sem volt róla, hogy leminősítettek 65%-ra. Ez 2014-ben derült csak ki, amikor tovább minősítettek lefelé, akkor éppen 60%-ra úgy, ahogyan kedvük szottyant. Az ellátásomat azonnal le is csökkentették, még a határozat kézbesítése előtt.
Másodfokon kaptam csak meg a 64%-ot, amivel szintén nem értettem egyet, mert az állapotom közben, állandóan egyre rosszabb lett. Akkor már bot nélkül nem bírtam járni sem. Ismét a Munkaügyi Bírósághoz fordultam, de akkor már Pécsen, mert közben elköltöztem az ország másik végébe - ismerőseim tanácsára - a jobb orvosi ellátás reményében. Sajnos a Bíróságon elvesztettem a pert, és így maradtam 65%-os rokkant. Ezzel együtt sajnos a közgyógy ellátásomat is megvonták.
20016-ban ismét csak 65%-os rokkantságot véleményeztek nálam. 2017. decemberben adtam be a mozgás-korlátozottsági kérelmet, melyet jóvá is hagytak. Sajnos az évek múlásával egyre több, és komolyabb betegségek jöttek folyamatosan. Újra állapotrosszabbodást is beadtam, ami után végre megkaptam ismét a II. csoportú rokkantságot. 2018. májustól 72% mértékű egészségkárosodottnak véleményeztek, de viszont, a pénzbeli ellátásom alig emelkedett.
Már 2007-ben az ellátásom több mint 80 ezer forint volt az özvegyi nyugdíjjal együtt.
A sok veszteség miatt - amit a visszaminősítésem okán szenvedtem el - csak ebben az évben érte el újra a pénzellátásom a 80 ezer forintot az özvegyi nyugdíjjal együtt. Hát ezt a kálváriát nem kívánom senkinek, amit rám kiosztottak a Dr. Mengelék” – nyilatkozta a végsőkig elkeseredett 61. éves rokkant özvegyasszony.
„Látható a történetemből, hogy több mint 10 éve folyamatosan megkárosított engem a magyar állam. Óriási kárt okoztak nekem a visszaminősítéseimmel, mert így váltam fizetésképtelenné is a hatóságok packázásai miatt. Mivel a hatóságok hibájából adósodtam el, a Nyugdíjintézet a pénzellátásom 50%-át levonja tőlem havonta. Emiatt csak 40 ezret kapok kézhez, ami az albérletre, a rezsire és az éhenhalásra sem elég. Ezeket a levonásokat mind az idézte elő, hogy a jogos járandóságomat nem kaptam meg, a visszaminősítések, és a munkaügyi perek miatt, pedig csak az igazamat kerestem. Ok - okozati összefüggés van a dolgok között, de furcsa módon felelős a kialakult helyzetért nincsen.
Miért nekem kell viselnem és elviselnem a sokmilliós károkat, miközben önhibámon kívül vétlen áldozat vagyok csupán? Az AB döntés alapján – amit a visszaminősített rokkantak kártalanítása érdekében hoztak – mikor fog engem a magyar állam kártalanítani anyagilag és erkölcsileg a meghurcoltatásomért, amit súlyos-fokú rokkantként el kellett szenvednem?” –
Az asszony nem tudja elképzelni sem, hogy élve megéri - e azt, hogy valaha az állam kártalanítja őt a rengeteg megpróbáltatásért és a károkozásért, amit elkövettek ellene a hatóságok.
A sajtóhírek szerint a kormány még csak most kezd gondolkodni azon, hogy mi történt valójában a rokkantakkal? Most még csak „olvasgatja és tanulmányozza az AB döntést”?
Rétvári Bence államtitkár szerint:
„Az Emmi tanulmányozza az Ab döntését és a törvényi határidőkön belül eleget tesz a határozatban foglaltaknak.” – erről írt a HVG hírportál.
Előző részek:
http://kame.hu/fuszdrupal/?q=content/dolgozzanak-betegen-mindhal%C3%A1lig-4r%C3%A9sz
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
