„Mindenkinek joga van az egészsége megőrzéséhez, az egészségügyi ellátás igénybe vételéhez és a szociális  biztonsághoz, stb.” - ezek alapvető emberi jogok. Egy krónikus beteg, aki rokkant, az mindig kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint az egészséges embertársai. 
   Az Alkotmánybírósági döntést a visszaminősített rokkantak helyzetéről már „tanulmányozza” az EMMI - erről szólnak a legutóbbi sajtóhírek. Elég sokáig tart ez a „tanulmányozás”, nem sietik el a döntést. Mire a rendelet megszülethet ebben a kérdésben, addigra már a rokkantak túl lesznek nemcsak a 7 szűk esztendőn, hanem a 7 csapáson is, amit a 2012. évtől bevezetésre került törvényi szabályozás okozott számukra.  
   Minden év december 10-én ünnepli a világ az Alapvető Emberi Jogok Napját.  Elgondolkodtató, hogy mihez lesz joga annak, aki önhibáján kívül megrokkan, merthogy a rokkantságát senki sem szándékosan idézi elő magának, az egészen biztos.   
Minél fiatalabb korban rokkan meg valaki, annál nagyobb csapások érik őt.
   Ha az egészségügyi ellátórendszer igénybevételét nézzük, kiderül, hogy a fiatalabb rokkantakat évenkénti felülvizsgálatra kötelezik és többnyire csak rehabilitációs ellátottak lehetnek súlyos betegen is, akiknek dolgozniuk kell. Eközben nem történik meg semmiféle egészségügyi rehabilitációjuk, sőt még a szakorvosi rendelőkbe és a diagnosztikai vizsgálatokra sem jutnak be, mire újra elérkezik az egy éven belüli, a következő orvos-szakértői bizottsági felülvizsgálatuk.
   Ha állapotrosszabbodást nem tudnak „felmutatni”, akkor gyorsan elköszön tőlük végleg az ellátórendszer, és máris mehetnek a nyílt munkaerőpiacra, mert a rehabilitációs időszak 1-3 éves időtartamának letelte után, számukra megszűnik a rehabilitációs munkahelyen történő foglalkoztatásuk is. A nyílt munkaerőpiacon csak pár százaléka tud elhelyezkedni a krónikus betegeknek.
   Ha mégis megpróbálnak erőn felül, betegen is dolgozni, a csökkent munkaképességű személyek csökkent munkaidőben vállalhatnak csak munkát és csak ott, ahová a rehabilitációs munkaügyi központ kiközvetíti őket. A fentebb említett szabályozásokkal, és a szigorú korlátokkal sérülnek az érintettek betegjogai, a szabad munkavállaláshoz való joguk, de még a szociális biztonsághoz való joguk is. Arról már nem is beszélve, hogy a 2012. január 1.-től hatályos rendelkezések szerint, szerzett jogot vesztettek el a volt rokkantsági nyugdíjasok, amikor a döntéshozók, még a rokkantsági nyugdíj szó fogalmát is törölték a szótárból.
   Azok a rokkantak, akik fiatalabb életkorban váltak rokkantsági nyugdíjassá, például egy súlyos baleset miatt, orvosi műhiba, vagy súlyos betegségek által, sohasem fognak tudni szerezni öregségi nyugdíj-jogosultságot, mert a rokkantságban 2011. december 31.-e előtti éveket visszamenőlegesen is elvonták tőlük, mint a nyugdíjhoz jogfenntartó szolgálati időket.
   Ha valaki 1991. évben 30 éves korában megrokkant, dolgozni nem bírt, annak elvileg sohasem lesz résznyugdíja, vagy öregségi nyugdíja sem, mert visszamenőleg 2011. év végéig számítva 20 évet raboltak el tőle, mint nyugdíjhoz jogosító időt.
   Ezek a krónikus betegek ezzel a kegyelemdöféssel kegyelemkenyéren fognak tengődni, ha életük végéig rokkantsági ellátást kapnak, feltéve, ha kapnak majd egyáltalán, mivel a rokkantsági ellátás egy szociális jellegű juttatás. Na és feltéve, hogy megérik azt a kort! Az új komplex minősítés során a szociális szakértők fantáziáját élénken foglalkoztatja az a kérdés, hogy a rokkantról a családjuk tud-e gondoskodni, főleg azért, mert elsősorban a családjuk nyakába varrnák ezeket a súlyos betegeket.
   Azok a betegek, akiknek a megrokkanásuk előtt sikerült megszerezni az öregségi nyugdíj-jogosultsághoz szükséges szolgálati éveket azok sem repeshetnek az örömtől, mert ha, például csak kb. 20-30 évet bírtak dolgozni a megrokkanásuk előtt, alig kapnak majd öregségi nyugdíjat. Ugyanis a 2011. december 31.-e előtt rokkantságban eltöltött éveket tőlük is visszamenőlegesen vonták el, mint a nyugdíjhoz 2011. évig jogot adó éveket.
   Ezekkel a negatív szabályozásokkal alaposan megosztották a rokkantak társadalmi csoportját. Életkoruk szerint agyon diszkriminálták őket, ami szintén alapvető emberi jogokat sért azért is, mert a rokkantság nem életkorfüggő állapot, az bárkit bármely életkorban utolérhet.
   Miközben a kormány még csak „tanulmányozgatja” a visszaminősített rokkantak helyzetét és fontolgatja, hogy valamiféle megoldást keresni kellene az AB döntés után, hogy rendelet születhessen arról, hogy a szociális biztonságuk ezeknek a kiszolgáltatott betegeknek garantálva legyen, aközben a rokkantak fájlalják azt is, hogy életük végéig kihat rájuk az is, hogy visszamenőlegesen rabolták el tőlük a rokkantságban eltöltött évek nyugdíjhoz jogot adó idejét.
   A hatalmas anyagi károkon túlmenően felbecsülhetetlen az erkölcsi károkozás is, mely ezeknek a súlyos beteg embereknek az életét ellehetetlenítette. Megaláztatások sorát kell átélniük, megtűrt személyek ebben a társadalomban. Nem véletlen, hogy a rokkantak közül sokan a nincstelenség miatt hajléktalanságba sodródtak, vagy a nyomor és kilátástalanság elől a halálba menekültek, öngyilkosok lettek.
   Ha lesz is valamiféle kárpótlás, azt már a betegek közül sokan nem érik meg amúgy sem, mert az orvosok szerint a rokkantak átlagéletkora 15-20 évvel alacsonyabb, mint az egészséges populációé. Míg egy egészséges ember átlagéletkora 75 év, addig a rokkantak többsége meg sem éri élve a 65 évet, az öregségi nyugdíjkorhatárt!
 Ebben az országban, ha megrokkansz, élni sem lesz jogod? 

Előző részeket lásd a "további vezércikkekre" kattintva.