Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit
Lengyel János

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@kame.hu

 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Nem adja fel a szlovák soviniszták célpontjává vált felvidéki muzeológus

Zuzana Falathová interjút adott a Bratislavské noviny.sk újságírójának, amelyben azt állítja, igenis azért bocsátották el tavaly novemberben a Pozsonyi Városi Múzeumból, mert hangot adott saját véleményének a szlovák-magyar történelemmel kapcsolatosan, amely ellenkezik a Szlovákiában hivatalosan elfogadott történelmi szemlélettel.

Mint ismert, a fiatal muzeológus többek között azt mondta, hogy a szlovákoknak bocsánatot kellene kérniük a magyaroktól a múltban ellenük elkövetett bűntetteik miatt. Falathová most is kiállt a véleménye mellett, nyíltan és őszintén beszélt a munkahelyi megaláztatásokról, jelenlegi helyzetéről, de nem kímélte a szlovákiai magyarokat képviselni igyekvő politikai pártokat sem.

A tegnap megjelent interjúban elmesélte, munkahelyéről a 2018-ban a Magyar Hírlapnak adott interjúja miatt távolította el Peter Hyross, az intézet igazgatója. Mint mondta, a magyar megjelenést követően az aktuality.sk újságírója teljesen átértelmezve egy soviniszta, uszító cikket kreált az interjúból. „A cikkben nagyrészt a munkahelyemmel, a múzeummal foglalkozott, ami sokat rontott a munkakörülményeimen. Holott az eredeti interjúban magánszemélyként mondtam el a véleményemet, és csak érintőlegesen szerepelt, hogy hol dolgozom” – mutatott rá Falathová.

Szerinte a főnöke már akkor azt fontolgatta, hogy elbocsájtja, ám látva a dagadó botrányt, inkább várt ezzel. „Egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem kívánatos a jelenlétem a múzeumban, és ragaszkodott hozzá, hogy benyújtsam a felmondásomat, amire nem voltam hajlandó” – magyarázta a muzeológus, aki elmesélte, elutasító, rideg légkörben dolgozott tovább. A legtöbben nem is szóltak hozzá, de voltak olyan kollégái is, akikkel összeveszett. Elfordultak tőle, a munkatársai kirekesztették, akadt, aki megfélemlítette.

Végül hosszú hónapok után, hivatalosan az intézményben bekövetkezett szerkezeti átalakítás miatt váltak meg a fiatal szakembertől. Falathová megjegyzi, az átalakítás senki mást nem érintett, csak őt. „Mindenki tudja, hogy távozásom valódi oka a magyar újságnak adott interjúm. Ezt Elena Kurincová, a közvetlen főnököm is megerősítette, amikor szó szerint azt mondta, az igazgató arra várt, hogy lecsillapodjon a helyzet, ezért csak később menesztett. Az igazgató végül azzal fenyegetőzött, ha nyilvánosságra merem hozni az elbocsátásomat, megkeseríti az életemet – számolt be. Bár a múzeum igazgatója felajánlott további munkalehetőségeket a fiatal muzeológusnak, ő nem fogadta el, mivel nem feleltek meg a képzettségének (teremőr lehetett volna, vagy régészeti ásatások mellett segéderő). „Ezekkel gyakorlatilag megsértett” – fogalmazott Falathová, aki jelenleg munkanélküli.

Az interjúban kiáll eddigi véleménye mellett, miszerint a szlovák történetírás hamis, vagy elhallgatja az igazságot.

„Különféle sértő, közönséges megjegyzéseket, telefonhívásokat, e-maileket, de még halálos fenyegetést is kaptam azért, mert elmondtam az igazságot a saját véleményemként” – panaszolta. Megjegyezte azonban, hogy még ennél is elkeserítőbb az a tény, hogy mennyire sekélyes az emberek tudása a saját történelmükről.

„Idegengyűlölő, intoleráns és soviniszta az emberek hozzáállása, nemcsak velem, de különösen az itt élő magyarokkal szemben. Sokan szeretnék látni, hogy kitoloncolják őket Szlovákiából, megfosszák őket alapvető emberi jogaiktól, és leginkább annak örülnének, ha nem is léteznének”

– számolt be elkeseredetten a vele kapcsolatban megjelent cikkekhez fűzött megjegyzések tartalmáról. Meglepődött a Szlovák Nemzeti Újság (Slovenské národné noviny) alacsony színvonalán is, amelyben egyszerűen letagadták a szlovákiai magyarok deportálásának tényét.

Zuzana Falathová pert indított a volt munkaadójával szemben. „Úgy gondolom, hogy a munkáltató megsértette a jogaimat, ezért Nagy Dávid ügyvédemmel pert indítottunk a múzeummal szemben, a jövő héten pedig keresetet nyújtunk be a felmerülő diszkriminációval kapcsolatban. Tudom, hogy az igazság a mi oldalunkon van, és nem félek kiállni érte” – hangsúlyozta.

További érdekességként még megemlítette, hogy a szlovák kormány kisebbségi kormánybiztosa, Bukovszky László saját közösségi oldalán egyoldalú kijelentéseket tett az esetével kapcsolatban. Falathová nehezményezi, hogy a nemzeti kisebbségek képviseletével meghatalmazott kormánybiztos egyoldalúan, a megkérdezése nélkül, csak a munkáltatója nézeteire hagyatkozva alkotott véleményt, amelyet aztán megosztott a közösségi oldalon. Zuzana Falathová és ügyvédje panasszal élt a kormánybiztossal szemben. Jelenleg folyik a vizsgálat, hogy a kormánybiztos a törvényeknek megfelelően járt-e el.

Cáfolta, hogy a szándéka a régi sebek feltépése lenne. „Épp ellenkezőleg, azt szeretném, hogy a szlovák-magyar viszony a lehető legjobb legyen. De ehhez meg kell oldani a régi konfliktusokat, szakmai párbeszédre van szükség, ezt követően pedig egy szlovák–magyar kiegyezésre. Amíg ez nem történik meg, semmi sem lesz jobb a szlovák–magyar kapcsolatokban” – hangsúlyozta. A fiatal kutató szerint a két nép ezer évig békében élt egymás mellett, Csehszlovákia megalakulásáig.

„Azóta nagyon sok gonoszság történt, ami elidegenített bennünket, eltitkolták, vagy meghamisították a közös múltunkat. Sok mítosz és sok hazugság született”

– jegyezte meg, hozzátéve, Trianon századik évfordulójának évében lehetőségük nyílna a szlovákoknak mindezt helyrehozni.

A közelgő parlamenti választásokra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, a magyaroknak mindenképpen ott lenne a helyük a szlovák törvényhozásban. „Természetesen nem a Most-Híd pártra gondolok, mert ők egyáltalán nem képviselik az itt élő magyarok érdekeit… Elnézést a kifejezésért, de véleményem szerint ez a párt politikai prostitúciót folytat” – jegyezte meg. „Aztán itt a másik párt, a Magyar Közösségi Összefogás, amely állítása szerint etnikai alapon politizál. Megdöbbentő azonban, hogy a magyarok számára kiemelkedően fontos témákkal, mint a Beneš-dekrétumok és az autonómia, nem foglalkoznak, és nem szerepel a programjukban sem” – fogalmazott.

Az interjúban elmondta, az elmúlt hónapok eseményeit nem bánta meg.

„Semmit sem sajnálok, amit eddig tettem. Mindennek van jelentősége és értelme. Az igazságért harcolok, nem akarok hazugságban élni, és nem akarok hazug emberek szolgája lenni”

[Forrás: itthon.ma/felvidek.ma]

Rovatok: 
Erdély-Felvidék-Vajdaság
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1