Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Nem akármilyen változás jöhet a KRESZ-ben, hosszú vita végére kerülhet pont - a végeredmény pedig mindannyiunkat érintheti majd

Hamarosan dönthetnek majd az ügyben, amely korábban komoly értelmezési kérdéseket vetett fel.

Változhat a KRESZ, eldőlhet, hogy kell-e jogosítvány az elektromos rollerre - írja a Világgazdaság. Korábban ugyanis a fél magyar sajtó foglalkozott a kérdéssel, hogy az elektromos rollereket tulajdonképpen minek is kell tekinteni, és így milyen szabályok vonatkozzanak ráezekre az eszközökre.

A rendőrség segédmotorként kezeli a járművet, a kormánybiztos szerint viszont kerékpárról van szó.

A kormánybiztos épp ezért egyeztetést kezdeményez a Belügyminisztériummal, a rendőrséggel, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a talákozóra még most szeptemberben sor kerül majd.

A lapnak a kormánybiztos azzal indokolta a kezdeményezését, hogy tudomására jutottak olyan esetek, amikor a rendőrség az elektromos rollerek használóinál alkoholszondát alkalmazott és vezetői engedély bemutatására kérte őket.

Révész Máriusz a Világgazdaságnak hangsúlyozta:

"Ezzel együtt is fontos lenne egy egységes hatósági értelmezést kialakítani ezekre a járművekre"

A lap megkereste az Országos Rendőr-Főkapitányság kommunikációs szolgálatát is, akik közölték:

"Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni, így az azzal való közúti közlekedés során a segédmotorkerékpárok közlekedésére vonatkozó szabályok az irányadók"

promotions.hu
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1