Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@kame.hu

 

Rovatvezetők

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@kame.hu
   Weboldal működés:
polonkaiattila@kame.hu

 

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Odáig tart Magyarország, ahol magyarok a Himnuszt éneklik

Van, akinek a mai ünnepnap. Például Gyurcsány Ferencnek, aki ma ünnepli születésnapját. A maradék 15 millió magyarnak viszont gyásznap: legnagyobb történelmi tragédiánké, Trianoné. A Nyugat pusztulásra, elsorvadásra ítélt minket, mégis élünk, s lélekben egyre erősebbek, magabízóbbak vagyunk. Egyre jobban megtanuljuk letojni a gúnyhatárokat. Újra fölfedezi egymást a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és csonkaországi magyar. Nemzeti összetartozásunk és összekapaszkodásunk olyan erőt ad, mellyel szemben ellenségeink, földjeink ideiglenes megszállói tehetetlenek. 

„Isten, áldd meg a magyart!” Így kezdődik minden magyar közös imája, a Himnusz. Így kezdődik hazánk alaptörvénye. S ez a fohász kívánkozik ki belőlünk olyankor is, mikor arra a bizonyos kilencvenkilenc esztendővel ezelőtti június 4-ére gondolunk.

 

Arra a megátkozott napra, amikor a Nyugat hentesbárddal földarabolta a magyar nemzet történelmi hazáját. A darabolás során pedig gondosan ügyelt arra, hogy a megmaradt torzó, „Csonka-Magyarország” még véletlenül se maradjon életképes. Halálra ítéltek minket.

Jelentem: mégis élünk, megmaradtunk. S nemcsak a csonka honban, hanem a gúnyhatárokon túli magyarok is élnek, sőt az idegen megszállás, a folyamatos elnyomatás, terror, megaláztatás miatt magyarságuk jóval erősebb is, mint a miénk, „el nem csatoltaké”.

A Himnusz szövegét és kottáját ábrázoló képeslap a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban egy 2010-es, Kölcsey-kiállításon. (Fotó-reprodukció: MTI)

Trianon utáni megmaradásunk önmagában egy csoda, így szolid ünneplésre alkalmat adhatna – ám nem ma, nem június 4-én!

A mai nap ugyanis a gyászé. „Amíg magyar lesz és emlékezet, jog és igazság, becsület, remény”, addig mindig minden magyart emlékeztetnünk kell a Nyugat aljasságára, amellyel egy páratlan hőstetteket véghez vivő, dicső kultúrnemzetet prédául odavetett irigy, mohó, balkáni mentalitású szomszédainak. Pusztulásra ítélték a közép-európai magyarságot, s európai középhatalomból kis országgá fokoztak le minket.

Az Orbán-kormány 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4-ét. Emléknappá – nem pedig ünnepnappá! (A törvénytervezetre egyedül az – akkor még Gyurcsánnyal súlyosbított – MSZP szavazott nemmel, mert szerintük az „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait, és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit”. Apropó: a Böszme is június 4-én született…) A kormány szándéka nemes és világos volt: a letargiára már Trianon előtt is erőst hajlamos magyarságot kizökkenteni a katatón búskomorságból, példát adni arra, hogy a hiábavaló ökölrázásnál, üres fogadkozásoknál sokkal hasznosabb, ha összekapaszkodunk a Kárpát-haza magyarjaival, s – a gúnyhatárokat kedélyesen letojva – valóságosan is megéljük az összetartozásunkat. 

Magyar zászlós koreográfia a dunaszerdahelyi DAC egyik mérkőzésén. (Forrás: Youtube)

AZ ÖSSZETARTOZÁS CSODÁJA

Ennek az összekapaszkodásnak (és persze kormányzati akaratnak) a gyümölcse egyebek mellett a kettős állampolgárság bevezetése; a külhoni magyar szervezetek és vállalkozások soha nem látott mértékű segítése; az a karakán külpolitika, amely kiáll a külhoni magyarok jogaiért, autonómiájáért („jobb híján”), a Parlament közelében épülő Trianon-emlékmű, vagy éppen a gúnyhatárokon túlra szervezett iskolai kirándulások. A példákat hosszan sorolhatnánk tovább. Az eredmény pedig: szép lassan újra fölfedezzük magunknak a saját hazánkat Csíkkarcfalvától Ungváron és Dunaszerdahelyen át Topolyáig.

Bár lélekszámban (még) nem, lélekben újra erősödni, növekedni látszik a magyarság.Kezdünk hinni magunkban, s egyre kevésbé figyelünk az ellenzéki gyűlölködőkre, akik hol leukránozzák a kárpátaljai magyarokat, hol „szerbiai harmadosztályú focistáknak”gúnyolják a topolyai magyarokat, amiért az Orbán-kormány pénzzel segítette az ottani akadémiát. Ma is itt élnek köztünk a potenciális Károlyi Mihályok és Kun Bélák, akik készséggel elárulnák a nemzetet rosszakaróinknak – még szerencse, hogy nem fenyeget a veszély, hogy ezek egyhamar hatalomra vergődjenek.

Százezer magyar hallgatja Ferenc pápa szombati szentmiséjét Csíksomlyón. (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)

MAGYAR LELKEK

Ha már a lélekszám: Trianonon kívül egy másik nemzeti tragédia is történt június 4-én. 1956-ban ezen a napon engedélyezték államilag a magzatgyilkosságokat. Ennek „köszönhetően” 1956 óta körülbelül hatmillió megfogant magyar életet szüntettek meg állami jóváhagyással.

Hatmilliót!

Még napjainkban is évente 30 ezer magyar emberpalántát veszítünk el így. Ne csodálkozzunk hát, hogy csökken a magyarok száma a Kárpát-medencében! Pedig a gyilkos Trianon-kór leküzdéséhez életigenlő, lélekben és lélekszámban gyarapodó, bátor magyarság szükségeltetik, amely „nem nyugszik bele”. És amely egymás kezét fogva énekli a Himnuszt Dunaszerdahelyen, Csíksomlyón és Beregszászon. Utána pedig a Szózatot: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!”

Nem árt észben tartani: odáig tart Magyarország, ahol magyarok a Himnuszt és a Szózatot éneklik.

 

Pilhál Tamás

 

Forrás: pestisracok.hu

 

 

Rovatok: 
Hagyomány
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1