Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma

A Munka Törvénykönyve tervezett módosításának az eddig leginkább vitatott elemein – az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten – túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.

A tervezet tartalmazza ugyanis a munkáltató által közölt munkaidő-beosztás módosításának azt a lehetőségét, melyre a munkavállaló kérésére vagy annak hozzájárulásával kerül sor. A módosításnak ez a része látszólag bagatell, ráadásul előrelépésnek számít, mivel egy, a gyakorlatban már létező jelenséget legalizál. Jelen formájában, további garanciák nélkül azonban kitárja a kaput a munkáltatói visszaélések előtt.

A munkaidő-beosztásnak a jogszabályba most bekerülő módon történő módosítása alapján végzett munka nem minősül rendkívüli munkavégzések, a munkavállaló hozzájárulásával módosított beosztás alapján végzett munka: rendes munkaidő. Az a munkavállaló tehát, aki hozzájárul a beosztás módosításához, egyrészt lemond a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékról, másrészt ez a munkavégzés nem számítható bele a rendkívüli munkaidő most bevezetendő 400 órás kvótájába sem.

Ha maradt szabadságod, akkor most már ideje kivenni
A Munka Törvénykönyve (Mt.) rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei évben esedékes szabadságát – figyelmeztet a Trenkwalder. Számos cég küzd jelentős elmaradásokkal ezen a téren, aminek megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. A főszabálytól a jogszabály megsértése nélkül csak kivételes esetekben lehet eltérni.

„A gyakorlatban már ma is sok esetben előfordul, hogy a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzést azért nem minősítik rendkívüli munkaidőnek, mert ahhoz a munkavállaló hozzájárult – mutat rá dr. Máriás Attila, a BDO Magyarország HR üzletágának vezető munkaügyi tanácsadó partnere. – Bár a munkavállalóknak nem állna érdekében, hogy lemondjanak a rendkívüli munkaidő után járó bérpótlékról, félő, hogy megfelelő garanciák hiányában erre a jövőben már tömegesen kerülhet majd sor. Ez akár meg is szüntetheti a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő intézményét a vállalatok gyakorlatában.”

A fenti visszaélések elkerülése érdekében a módosításnak szükséges volna bizonyos garanciákat is rögzítenie. „Ilyen garancia lehetne a kötelező alakiság előírása, vagy az, hogy a munkáltatónak kelljen bizonyítania, hogy a munkavállalónak valódi választása volt a hozzájárulásról való döntés kapcsán. Megfontolandó lehet érvénytelenségi vélelmek felállítása például olyan esetekben, ha a munkáltatónál eleve nincs rendkívüli munkaidő, illetve ezen belül is beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő” – hívta fel a figyelmet dr. Máriás Attila.

Öt dolog, amit nem szabad kihagyni a munkaszerződésből
A munkaviszony alapdokumentuma a munkaszerződés. A munkaszerződésnek tartalmaznia kell a munkáltató és a munkavállaló munkaviszonyra vonatkozó alapvető megállapodásait, amelyek meghatározzák a munkaviszony lényegét. A Munka Törvénykönyve meghatározza, hogy melyek azok az adatok és megállapodások, amelyeket a munkaszerződésnek tartalmaznia kell. Mit kell minimálisan tartalmaznia a munkaszerződésnek? Szakértőnk segítségével választ adunk erre a kérdésre.
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1