Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Rendkívül gyorsan nő a havi egymilliónál nagyobb nyugdíjban részesülők száma

Gyorsan emelkedik az egymillió forint feletti nyugdíjellátások száma, miközben – általánosságban – megindult a nyugdíjasok elszegényedése. Többek között erről beszélt az „Életet az éveknek” klubszövetség elnöke az ATV Start című műsorban. Hegyesiné Orsós Éva szerint tarthatatlan a jelenlegi inflációkövető nyugdíjrendszer, mint ahogyan az is feszültséget kelt, hogy az ellátások emelkedése jócskán beszakadt a ma még aktív dolgozók béremelkedéséhez viszonyítva.

 Az öregségi nyugdíjkorhatár 2022-ig fokozatosan 65 évre emelkedik a legfrissebb konvergenciaprogram szerint — írta meg a napi.hu az Európai Uniónak benyújtott friss dokumentum alapján. A GDP-arányos nyugdíjkiadások pedig a kalkulációk szerint 2030-ig csökkennek, aztán emelkedőre kerülnek. Ezzel kapcsolatban az „Életet az éveknek” klubszövetség elnöke beszélt az ATV Start című műsorban és azt mondta: a nyugdíjasokat az érdekli, hogy „itt és most mi van”, és hogy születnek-e olyan döntések, amelyek a helyzetükön változtatnak.

Az utóbbi időszakban leginkább nem születtek intézkedések a nyugdíjasokkal kapcsolatban, tette hozzá Hegyesiné Orsós Éva. Majd azt is megjegyezte: sokan alacsony összegű juttatást kapnak, ami annyit jelent, hogy 80 ezer forint alatti összegből élnek egy hónapban, számuk a több százezret ostromolja.

Felidézte, hogy Rétvári Bence államtitkár szerint csökken az alacsony nyugdíjjal rendelkezők száma, majd Hegyesiné Orsós Éva hozzátette: azért, mert meghalnak. Ha valakinek ugyanis 60-70 ezer forint a havi nyugdíja, ott döntenie kell arról, mit egyen, és akkor még a rezsiköltség és a gyógyszerkiváltási tétel szóba se jött. Megjegyezte azt is, hogy annak van nagyobb életesélye, aki egy adott helyzetben könnyen dönt egészséges életmód mellett és jobb minőségű egészségügyi ellátásra is van esélye.

A kérdésre, hogy a jelenlegi rendszerrel jobban működtethető lenne-e a nyugdíjasok életszínvonala, az elnök emlékeztetett: 2010 előtt nyugdíj kerekasztal működött, amelynek kiváló szakemberek voltak a tagjai, illetve a különféle intézmények képviselői is részt vettek a munkában. Ezzel szemben jelenleg nem tudja, hogy lenne szakmai fórum, érdekegyeztetés sem folyik. Egy biztos – folytatta: a nyugdíjasok életszínvonala romlik, részben azért, mert az alacsony keresetű nyugdíjasok érdekében nem születnek döntések, illetve azért, mert az aktív keresők béremelkedése is jócskán felülmúlja az idősekét, akiknek ellátása egyébként inflációkövető. Hozzátette: „elindult a nyugdíjasok elszegényedése”, az átlagnyugdíj pedig – szúrta közbe – semmit nem mond el az idősek helyzetéről, mert a plafon eltörlésével emelkedik az 5-600 ezer forint feletti ellátások száma, sőt, az egymillió forint feletti nyugdíjak száma is „rendkívül gyorsan emelkedik”. Hegyesiné azt is cáfolja, hogy az utóbbi csoport csupán „elhanyagolható kisebbség” lenne, mert már 2017-ben is a duplájára nőtt és 1000 körül volt ezek száma.

Hegyesiné Orsós Éva szerint a nyugdíjprémium összege is alacsony, tekintve, hogy a rendkívül jól működő gazdasági eredményből egy nyugdíjas 10-12 ezer forintot kaphat. Havi bontásban ez ugyanis nagyjából ezer forintot jelent, amely nem igazán képes egy idős ember életszínvonalát befolyásolni. Majd kiemelte: azok még kevesebbet kapnak, akiknek ellátása a 80 ezer forintot sem éri el. Eközben a nyugdíjasok aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelynek célja, hogy a kormányt tárgyalásra bírják.

atv.hu

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1