Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Szédülni fogsz: Egy tényfeltáró újságíró lerajzolta a Fidesz-maffia teljes céghálóját (+kép)

Már csaknem 400 cég köthető Mészáros Lőrinchez, Garancsi Istvánhoz, és Andy Vajnához

Bankok, hotelek, kaszinók, gyárak, tévék, újságok, reklámcégek, építőipari és mezőgazdasági vállalatok – szinte nincs olyan terület, ahol Orbán Viktor három fontos gazdasági háttéremberének ne lenne valamilyen érdekeltsége. Mészáros Lőrinc az elmúlt évben majdnem megduplázta vállalkozásai számát, Garancsi István cégei szárnyakat növesztettek, és Andy Vajna is szépen gyarapodik. 

Van Magyarországon néhány ember, aki a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta egyszerűen nem tud hibázni, milliárdokat keres. “Ügyesek!” – vághatnánk rá rögtön, a helyzet viszont ennél jóval árnyaltabb, hiszen az is egyértelműen látszik, hogy ezek a kiemelkedő üzeti sikerek a kormány, és más állami szervezetek döntései nélkül nem lettek volna lehetségesek.

A mindenes, az ingatlanos, és a kaszinós

Mint csillag az égen, lassan annyi cége lesz Mészáros Lőrincnek, Andy Vajnának, és Garancsi Istvánnak. Ábránkon valamennyi zöld pont egy-egy vállalkozást jelöl. Összesen 377-et számoltunk össze belőlük.

(A céghálóról készült nagy méretű képet erről a linkről tölthetitek le.)

Mészáros Lőrinc birodalmáról egy évvel ezelőtt készítettünk először grafikát. Orbán Viktor barátjának akkor még “csak” 125 érdekeltsége volt, és bár azt sem volt könnyű felrajzolni, most még nehezebb dolgunk volt, hiszen az egykori gázszerelő közben majdnem megduplázta érdekeltségei számát: ma már 224 társaság köthető hozzá közvetve vagy közvetlenül.

Mészáros szinte minden szektorban jelen van. Érdekelt egy bankban (MKB), egy biztosítóban (Cig Pannónia), egy tévében (Echo TV), rengeteg újságban (Mediaworks), hotelekben (Hunguest Hotels) kempingekben (Balatontourist), borászatokban (Dereszla), de hozzá köthető ma már az aligai strand és a Mátrai Erőmű is.

Vagyona a napi.hu becslése szerint 280 milliárd forint, sikerét pedig nehéz nem az Orbán-kormányhoz kötni. Bár Mészáros szereti azt hangoztatni, hogy 2010 előtt is sikeres üzletember volt, az igazság az, hogy abban az évben mindösszesen 3 vállalkozása volt, melyek összesen kicsit több, mint 200 millió forint nyereséget termeltek.

Aztán jött a kormányváltás, és a Mészáros és Mészáros Kft. őrült iramban kezdte el nyerni a közbeszerzéseket, a végösszeg 491 milliárd forint, ekkora értékű megbízásokat kapott a társaság az elmúlt 7 évben, egyedül illetve konzorciumban.

(Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek listáját erről a linkről lehet letölteni, a céghálóról készült grafikát pedig innen.)

Ahogy Mészárosnak, úgy Orbán Viktor másik barátjának, Garancsi Istvánnak is több iparágban vannak ma már érdekeltségei, miközben korábban főként csak az ingatlanpiacon és a fociban volt jelen. Az Orbán Viktort reptető üzletember körül 114 vállalkozást számoltunk össze, vannak cégei a pénzügyi szektorban (Duna Takarék Bank), az építőiparban (Market), a reklámiparban (ESMA), a szerencsejáték-bizniszben (Casino Sopron), és az online pénztárgépek körül is (Mobil Adat Kft.).

Garancsi István cégbirodalmának mintegy felét alkotja az az ingatlanportfólió, melyet Hernádi Zsolt MOL-elnökkel, és Csányi Sándorral közösen birtokol. Minden épületre külön céget alapítottak, összesen 45 ilyen vállalkozásról van szó.

Bár Garancsi Istvánt – különösen a magánrepülős botrány óta – szokás úgy emlegetni, mint aki Orbán Viktor miniszterelnöksége előtt lett milliárdos, a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az állam – élén Orbánnal – az elmúlt években több olyan intézkedést is tett, melynek köszönhetően Garancsinak jóval több pénze lett, mint korábban, a különbség pedig milliárdokban mérhető.

A legjobb példa erre a Mobil Adat Kft. nevű cég, amelynek semmilyen létjogosultsága nem lenne, ha az állam 2012 őszén nem dönt úgy, hogy kötelezővé teszi az online kasszákat a boltokban. Az intézkedésnek igazán csak néhány cég örült: azok, amelyek a kasszákhoz szükséges eszközöket és technikát szállították. Az egyik ilyen vállalkozás a Mobil Adat Kft. volt.

Mivel a pénztárgépek kivehetetlen SIM-kártyával működnek, a kassza megvásárlásával a mobilnetet biztosító szolgáltató (ez esetben a Mobil Adat Kft.) mellett is elkötelezi magát a kereskedő, így a nyereség gyakorlatilag minden évben garantált. Ez látszik a hivatalos adatokon is: 2015 óta a bevétel fixen évi 2 milliárd forint körül alakul, a nyereség pedig évente mintegy félmilliárd forint. A társaságban két vállalkozásán keresztül Garancsi István az egyik tulajdonos.

Ugyanígy szinte monopolhelyzetet teremtett az állam annak a kaszinós cégnek is, amelybe Garancsi István 2016-ban szállt be. A szerencsejáték-piacot 2012-ben államosította a kormány, azóta csak azok nyithatnak kaszinót, akik erre engedélyt kapnak az illetékes minisztériumtól.

Ehhez “megbízható szerencsejáték-szervezőnek” kell lenni, amelyből csak néhány van az országban. Bár Garancsi nem tartozik közéjük, egy kiskapunak köszönhetően mégis részesülhet a bevételekből, a kormány ugyanis úgy alkotta meg a jogszabályt, hogy tulajdonostársként bárki beszállhat a kaszinókat üzemeltető cégekbe.

Orbán Viktor barátja így is tett, focis cégével résztulajdonossá vált a soproni kaszinóban, ahonnan azóta is jönnek a milliárdok: a cég csak 2017-ben 1 milliárd forint nyereséget termelt a tulajdonosoknak.

Nem függetlenek a közpénzes üzletektől a Market Építő Zrt. eredményei sem. A társaságba Garancsi 2014-ben vásárolta be magát a Garhartt Invest nevű vállalkozásával, azóta többek között az alábbi nagy értékű közbeszerzéseket nyerte meg egyedül illetve konzorciumban:

Duna Aréna felépítése (egyedül): 43 milliárd forint
Pannon Park Projekt: 32 milliárd forint
Mome kreatív innovációs és tudáspark: 10 milliárd forint
Szegedi Ifjúsági Centrum (egyedül): 9 milliárd forint

A megrendelések pedig meghozták az addig nem látott sikert: a cégnél csak 2017-ben 6,3 milliárd forint volt a profit, melyből 5,3 milliárd forint osztalékot fizettek ki a tulajdonosoknak. Mivel Garancsi Garhartt Invest nevű cége a főrészvényes, így a pénz nagy része is hozzá került.

(Garancsi István cégeinek listáját erről a linkről tölthetik lea céghálóról készült grafikát pedig innen.)

Ahogy fenti két főszereplőnknél, úgy Andy Vajnána esetében is elég nehéz nem az államot látni a 2010 utáni üzleti sikerek mögött. Vajna az első között volt, aki megkapta a megbízható szerencsejáték-szervező státuszt, és mivel előtte szinte mindenki másnak be kellett zárni, így konkurenciája sem nagyon maradt.

Kaszinóüzemeltető cége ennek megfelelően igen jó eredményekkel zárt: 2013-ban 1,6 milliárd forint, 2014-ben 3 milliárd forint, 2015-ben pedig már 6 milliárd forint adózott eredményre tett szert.

Vajna cégbirodalmát először 2014-ben térképeztük fel, magyar cége akkoriban alig volt, főleg offshore vállalkozásokban találtuk meg a nevét. Ezektől időközben megszabadult, az építkezést pedig Magyarországon folytatta.

Andy Vajnához jelen pillanatban 39 magyar társaság köthető, vannak köztük fánkos cégek, melyeket felesége üzemeltet, és hozzá tartozik a Rádió 1 mellett a koronaékszernek tervezett TV2 is, amelytől pénzesőt vártak, egyelőre mégis csak veszteséget termel.

(Andy Vajna cégeinek listáját erről a linkről tölthetik lea céghálóról készült grafikát pedig innen.)

Oroszi Babett

A cégbirodalmak felrajzolásához az Optent, a tőzsdén bejegyzett cégek beszámolóit, és az e-beszámolót használtuk. A végelszámolás és a felszámolás alatt lévő cégeket nem vettük figyelembe, csak a működő vállalkozásokat számoltuk.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1