Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Támogatás kérése

Kedves Ismerős és Ismeretlen Barátunk!

   Ebben az évben lenne 20 éves a Független Újságírók Szövetsége. A két évtized alatt igyekeztünk korrekten, lelkiismeretesen tájékoztatni olvasóinkat, kiállni mindazok mellett, akik bízva bennünk, segítségünket kérték. Nehéz körülmények között működtünk eddig is, hiszen támogatást csupán néhány lelkiismeretes és jószívű tagtársunktól, barátunktól, olvasónktól kaptunk. Kizárólag a tagdíjból működtünk, és az általunk indított újságíró iskola által nyújtott csekély bevételből, hiszen annak nagy része az iskolával kapcsolatos kiadásokat fedezte. Sajnos a kormány az akkreditált képzéseket megszüntette, az iskolát indítani ebben a formában nem tudjuk, így már ez a csekély bevételi forrásunk sincs. 
  A Független Újságírók Szövetségén belül mindenki elkötelezettségből, fizetség és anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi munkáját. Segítség nélkül a szövetség megszűnik, mert a tagdíj nem fedezi működési költségeinket. Elvész 20 keserves év munkája, és vele együtt mindaz, amit sikerült felépíteni, megteremteni (Honlapjaink: www.Magyarero.hu, www.fusz.hu, Nemzeti Újságírásért kitüntetés, stb). 

Kedves Ismeretlen, vagy Ismerős Barátunk!

Ha fontos számodra/számára a korrekt, hiteles tájékoztatás, a nemzeti újságírás, ha úgy érzed/úgy érzi, hogy szükség van a Független Újságírók Szövetségére, kérjük segíts/segítsen.
Számlaszámunk: Szabolcs-Takarékszövetkezet 68800099 - 11046099
Nemzetközi számlaszám: HU81 6880 0099 1104 6099 0000 0000  
                               BIC kód: TAKBHUHBXXX

Támogatásodat/támogatását szívből köszönjük!

                                                                        Független Újságírók Szövetségének
                                                            elnöksége

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1