Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Tiborcz István újabb sötét üzlete?

   Mondhatnánk, hogy a családban marad! Ugyanis a vérből kinyerhető plazma felajánlói csak filléreket, a cégek viszont milliárdokat nyernek, azóta különösen, hogy Orbán Viktor veje is feltűnt a vér-bizniszben. Ugyanis egyetlen rendelettel növelték a vállalkozók profitját, miközben a véradóknak járó juttatás tovább csökkent. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő orvos szerint a vérüzlet Magyarországon igen fontos, de nagyon sötét.
   Az öregedés ellen a vérplazma a leghatásosabb gyógyír! – legalábbis ezt igyekszik bizonyítani a Stanford Egyetem kutatója. Tony Wyss-Corray szerint a fiataloktól származó vérplazma segítségével javítható a memóriazavar, a pszichés elváltozás, és a fizikai leépülés is. A szabadalmi eljárás azért is kecsegtető, mert az állatkísérletek kedvezőek, az egerek idegsejtjeit már sikerült visszafiatalítani. S a módszert kipróbálták már a szörnyű Alzheimer-kórban szenvedők gyógyításában is. A kezdeti sikerek nem csak az orvostudományt, de az üzletemberek agyát is beindította, mert a kísérletek során a tudósokat korlátlan mennyiségű gyermekvér szállításának ajánlatával keresték meg. Vagyis vérre menő üzlet indult be világszerte, s persze a hazai piacon is. A vérplazma ugyanis nemcsak a leendő fiatalság ígérete, hanem máris komoly gyógyszerek alapanyaga, ami szinte aranyat ér.
   A vérplazma tehát gigantikus, tíz- és százmilliárdos üzlet a világban, de már itthon is, amelyet alapvetően az önkéntesek felajánlásai alapoznak meg.  Az elmúlt években Magyarországon hét európai cég alakított ki hálózatot, eddig 12 nagyvárosban, s készül az állomás újabb 3 településen, a fejlődés tehát töretlen. Az önkéntes plazmaadók eddig – helyszíntől függően – alkalmanként tízezer forint körüli összeget kaptak, amit azonban egy éve kormányrendelet útján 3665 forintra csökkentettek. Emiatt a facebookon is szerveződő donorok bejelentették, hogy felhagynak a plazmaadással. De erről majd később.
   Mielőtt a kormányzati döntés további következményeit boncolgatnánk, érdemes tudni, hogy a plazmát, egy szalmasárga folyadékot a vénán keresztül veszik le, orvosi eljárás révén úgynevezett plazmaferézis útján vonják ki. Az összegyűjtött vérmennyiség fele lehet plazma, hivatalosan ugyan az alapanyagnak nincs ára, mert a nemzetközi jog szerint ez szervkereskedelemnek minősülne. (Ezért sem adhatnak költségtérítést a véradásért, de másmilyen vérkészítményért sem.) Viszont a hatalmas nyereséggel működő plazmagyűjtő cégek, elsősorban németek, osztrákok és olaszok költségtérítést adtak a közel 10 ezer hazai donornak, elsősorban fiataloknak. A plazmaadók a segítséget leginkább erkölcsi segítségnek tartják, de jól jön nekik a pénz is. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Nyíri László Ernő – aki a közösségi portálon közösséget vezet – azt vallja, hogy ebben az ügyben számára az életmentés a legfontosabb. Viszont a honlapunknak név nélkül nyilatkozó diákok, vagy munkanélküliek fájlalják, hogy a kormányzat leginkább a külföldi cégek profitját növeli. Illetve ezen a pályán is feltűnik Orbán Viktor veje, Tiborcz István, meg néhány Fidesz-közeli üzletember, akik számára kifejezetten előnyösnek látszik, hogy a kormányzat rendeleti úton beavatkozik a piaci viszonyokba.
   A Magyarországon letelepedett plazmagyűjtő cégek külföldi gyógyszergyáraknak adják el a vérplazmát. A 24.hu értesülése szerint a hazai nagyvárosokban működő német Plasma Service GmbH tulajdonában lévő Plazmaszolgálat kft. például 2 milliárdnál is magasabb nettó bevételre tett szert, de nagyjából hasonló haszonnal dolgozik valamennyi ilyen profilú cég. A plazmadonorok szerint ebből a haszonból nyugodtan fizethetnének a plazmaadóknak, akik között – mint említettük – diákok, munkanélküliek, közmunkások is akadnak.
   A „magyar vérből” megteremthető üzletre Tiborcz István figyelmét is a hatalmas haszon reménye kelthette fel, gyorsan belátta, hogy érdemes a gyógyszeripari alapanyag gyűjtésével foglalkozni. Tiborcz közreműködésével megalakult a Plazma Expert Kft.,  amelynek ügyvezetője – az atlatszo.hu oknyomozós portál szerint – az a Hauberl Gergely, aki igazgatósági tagja volt az Elios nevű cégnek, amely az uniós közvilágítási tenderen degeszre kereste magát. Lám’, milyen kicsit a világ, valamint nincsenek véletlenek, s persze sorolhatnánk a bölcsességeket. Ugyanis egészen a Tiborcz-közeli cég megjelenéséig a plazmadonorok a másfél órás elfoglaltságért megkapták a nagyobb összeget, a nyolc-tízezer forintot. Ám, miután a kormányrendeletben 3665 forintra csökkentették a kiutalható összeget, ezzel az összeggel is nőtt Tiborc cégének haszna. Ennek következményeként persze mindenütt csökkent a donorok száma. Az összefüggésre a hazai korrupciót árgus szemmel figyelő Hadházy Ákos hívta fel a közvélemény figyelmét. Az LMP társelnöke szerint az államot foglyul ejtette a politika, a törvényeket ma már egy nagyon szűk kör érdekei diktálják.
   A szerkesztőségünk viszont arra lett figyelmes, hogy néhány cég továbbra is magasabb összeget fizet a donoroknak, amit informátoraink szerint azért tehetnek, mert ezeknek a cégeknek a tulajdonosai „kormányközeli” pozícióban vannak, s így ellenőrzésre aligha számíthatnak. „Adjunk többet, oszt jó napot!” – tréfálkozott az egyik debreceni informátorunk, aki azt is állítja, hogy a magyarországi vérplazmagyűjtést is tönkre teheti az Emberi Erőforrás Minisztérium költségtérítést csökkentő rendelete.
   Ugyanis az osztrák határ mentén már korábban is autóbuszokkal szállították a magyarokat Bécsbe, ahol a plazma-adásért 20-25 eurót adnak alkalmanként, néhol ennél is magasabb összeget. Van, aki hetente többször megfordul, s azért külön pénz is jár, ha valaki új donorokat szervez be.
   A hatalom nemcsak a rendeletalkotást veti be a „véres üzletbe”, hanem a kormányzati ellenőröket is. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei is, ugyanis a közelmúltban „felfedezték”, hogy a nyolc évvel ezelőtt regnáló kormány idején az Országos Vérellátó Szolgálat – ahol a vérvételek miatt szintén keletkezik vérplazma – az alapanyagot piaci ár alatt adta el a Humán Bio Plazma Kft.-nek. Azt azonban az ellenőrök nem feszegették, hogy az olcsó plazmáért cserébe a cég ellátta a magyar egészségügyet a hiánycikknek számító készítményekkel. Informátoraink szerint a hazai kórházaknak előnyös megállapodást az egészségügyi kormányzat felrúgta, s az OVSZ-nél keletkezett vérplazmára közbeszerzési eljárást hirdetett, amit véletlenül szintén egy szegedi cég kormányközeli tulajdonosa nyert meg. A vérplazmát ő is olcsóbban kapja, de cserébe nem ad gyógyszer a hazai kórházaknak, hanem extra nyereséggel külföldön értékesíti, a haszon évente legalább 400 millió forintra rúg.
   Egyébként kormányzathoz közel álló körökben divat lett a „vérplazma-üzlet”  nem csak Tiborcz István próbál tulajdonrészt szerezni a hazai cégekben, információk szerint a West Hungária Bau tulajdonosa, Paár Attila is beszállt az üzletbe, amit azonban a vállalkozó a 24.hu hírportálnak a leghatározottabban cáfolt. Mondván az nem az ő üzlete, s kiderült, hogy tényleg nem. Egy luxemburgi tanácsadóé, aki évtizedek óta alapítja a Paár cégeihez a külföldi stróman-cégeket. Időközben az is tudomásunkra jutott, hogy a békéscsabai Vascular Plazma tulajdonosa a kolbászfesztivált – Orbán kedvenc rendezvényét – is birtokolja.
   „A vérüzlet fontos terület, de nagyon sötét”- nyilatkozza egy neve elhallgatását kérő orvos, aki vezetőként évtizedeket töltött el a szakmában. Amikor a kormányzat csökkentette a donorok költségtérítését, akkor – másokkal együtt – azt hitte, hogy az egész akció mögött a vérhiány csökkentésének szándéka áll. Ugyanis vérplazmát kifizetőbb adni, mint vért, ami miatt rendre vérhiány alakul ki Magyarországon. Informátorunk viszont állítja: a vitatott kormányrendelet csak a plazma-cégek hasznát növelte – új szereplőként a Tiborcz Istvánét különösen – a kormányrendelet ugyanis leginkább a piac átrendezését szolgálta. A vérhiány azonban máig nem szűnt meg, ezért ma már egyre többen úgy látják, ahogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke: az államot foglyul ejtette a politika, a törvényeket ma már egy szűk kör érdekei diktálják.

www.fuhu.hu

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1