Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Életmód

Sztrájk előtt

Magyarországon nem számítanak azok, akik nevelnek, vagy próbálnak nevelni, akik próbálnak tanítani, ők a felesleg és úgy látszik valamilyen költségvetési daganat a nemzet testén. Úgy bánnak velük, mint mocsokkal és söpredékkel, akik nem számítanak többé. 

Mélypont: soha nem tartoztunk ennyivel forintban

Október végére 20 829,1 milliárd forintra kúszott fel a központi költségvetés teljes bruttó adósága. Ez a szint a szeptemberihez képest 175,2 milliárd forinttal magasabb.

Hiba a rokkantak özvegyi nyugdíjával - A kormány felelősöket keres

Tárcaközi bizottság vizsgálja a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők özvegyi nyugdíja tárgyában hozott közigazgatási határozatok szabályozási körülményeit, előzményeit, valamint azt, szükség van-e személyi felelősség megállapítására az ügyben

Brutálisan nő a lakásvásárlás utáni illetékkötelezettség

A kormány tervei szerint jelentősen változnak a lakáspiaci illetékek, az esetek többségében jelentős növekedéssel kell számolni, de egyes esetekben könnyítések is várhatóak. 

Tisztelt Szerkesztőség!

Engedjenek meg nekem még egy rövid hozzászólást a rokkantosítás-témához. Azért érzem magam az átlagnál kicsit kompetensebbnek ebben, mert nagyon közeli hozzátartozóm dolgozik a leszázalékolásért felelős, változó nevű intézményben orvosként, akiről itt azt érdemes még megjegyezni, hogy lelkes Fidesz-szavazó volt eddig is és a Fideszre szándékozik szavazni ezután is, annak ELLENÉRE, hogy a leszázalékolással kapcsolatos új szabályokat alapvetően elhibázottnak tartja.

Kiestek a zsiványok a rokkant ellátásból?!

Zsiványoknak nevezte a rokkantak egy részét Obersovszky  Péter abban a beszélgetésben, ami 2012. november 9-én hangzott el az MTV "Ma reggel" című műsorában. A reggeli adásnak Korózs Lajos az MSZP elnökségi tagja,  korábbi államtitkár volt a vendége, akit a rokkantak és fogyatékkal élők helyzetről is kérdeztek.

Terhes asszonyt és egy 14 éves gyermeket készülnek kilakoltatni Budapesten

Hét hónapos terhes asszonyt és 14 éves kisfiát egyedül nevelő anya feje fölül készülnek elvenni a fedelet Budapesten – adta hírül a Magyar Szociális Fórum szombaton az érintettek tájékoztatása alapján.

Nőhet a szakadék a minimálbér és a létminimum között

A létminimum jövőre mintegy 93 ezer forint lesz, a minimálbér nettó összege ezzel szemben jelenleg 60 ezer 915 forint.

Kegyelemdöfés a rokkantaknak

Nagyon sok megrokkant sorstársunk még ma sem érti: hogyan lehet az, ha állapotuk egyre rosszabb, egyre kevesebb pénzbeli ellátást kapnak? Újra és újra kavarognak a gondolataikban a NRSZH által hangoztatottak, miszerint: „Senkit sem hagyunk cserben. Mindenkinek fogjuk a kezét. Mindenkinek egyénre szabottan ajánlunk és segítünk munkát keresni, vagy, ha olyan a szociális helyzete, hogy az támogatást igénylő, akkor sem hagyjuk ellátatlanul”. Ez nagyon szépen hangzik, de sajnos nem ez a valóság. Ez a tájékoztatás, csak a nyilvánosság félrevezetését szolgálja.

A borítékgyűjtés az állam ellenállásába és a közmédia hallgatásába ütközik

Közeledik az ezerhez azoknak a perindítási szándéknyilatkozatoknak a száma, amelyeket a devizahitel károsultak helyeztek letétbe, mert sem az egyösszegű végtörlesztés, sem az árfolyamgát nem segített rajtuk, és egyre nagyobb tömegben válnak fizetésképtelenné a szüntelenül emelkedő törlesztő részletek miatt – jelentette a Magyar Szociális Fórum vasárnap.

Mégis kell az államnak a betegek pénze

A súlyosabb betegségeknél is a páciensek pénzére támaszkodna már az állam – derül ki egy fideszes javaslatból. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy a kórházakban pontosan mit vásárolhatunk a pénzünkért.

Nyuggerek! Ennyire jól megy nekünk?

A Hírhatár szerkesztőségéhez most érkezett a Magyar Szociális Fórum (MSZF) „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoporttól egy hozzászólás, amit a hétvégén közölt és nagy port felvert ”Import nyugdíjasok viszik a magyar TB kasszát” című írásunkhoz küldtek.

Rokkantak - Végső kétségbeesés

Késve jut a betegek nagy többsége az egészségügyi ellátáshoz. Na, nem azért mert hanyag és nem törődik az egészségével, hanem azért, mert a teljesítmény volumenkorlát szab határt ennek. Ezáltal, sajnos egyre nő az elhalálozások száma.

Alvilági figurák, álárverések: többen lettek öngyilkosok végrehajtás miatt

"A végrehajtó kigyúrt emberei megfenyegettek, hogy kezemet-lábamat törik, ha megpróbálom megakadályozni az árverést" - emlékszik vissza M. Nikolett arra a napra, amikor elárverezték ingatlanját, melyet még édesapja épített a családnak. Egy civil szervezet szerint Nikolett csak egyike annak a több ezer sértettnek, akik korrupt végrehajtók áldozatai lettek. Hivatali visszaélés, kényszerítés, garázdaság, okirat-hamisítás, sikkasztás, hatóság félrevezetése...

Így menekülhetünk meg a tranzakciós adótól!

A kormány csodaszerként tekint a tranzakciós adóra, részben a banki utalások megadóztatásából szeretné helyrebillenteni a költségvetést. Mintegy 400 milliárdos bevételt vár az új adóból, ennek oroszlánrészét a vállalkozásoknak kellene befizetniük, miután a banki különadó meghosszabbítása után biztosra vehető, hogy az új közterhet tovább hárítják a pénzintézetek.

Fejenként 5 millióval emelte Matolcsy az államtitkárok fizetését

Bruttó 1 millió forintnál ennyit hoz három év alatt az egykulcsos adó. A szegények 300 ezret veszítenek.

Újabb nyolcezer magyar ment Ausztriába

Az osztrák munkaügyi szervezet adatai szerint szeptember végén 52 246 magyar munkavállaló dolgozott hivatalosan Ausztriában. Ez március óta 18, tavaly március óta 85 százalékos emelkedés.

Méterenként 100 forint lesz az új adó

A 367 milliárd forintos újabb kiigazító csomag egyik eleme a közműadó. A közösségi közlekedés javítása érdekében 100 forintot vetnek ki méterenként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési vezetékekre.

Ennyit érünk mi...

Orbán Viktor miniszterelnök - az idén február 24-én előadást tartott a német – magyar kereskedelmi kapcsolatokról a német Kereskedelmi és Iparkamara (IHK) frankfurti székházában.

Öngyilkos Magyarország

Az alábbi cikk érkezett szerkesztőségünkbe, amelyet különösen azért is figyelmébe  ajánljuk olvasóinknak, mert sajnos nem egyedi esetről van szól. Jómagam is több tucat hasonló esetről szereztem az utóbbi időben tudomást.

Vajon hol van Magyarországon a jogbiztoság? Az állampolgárok, a tisztességes dolgozók védelme?  Csodálkozunk-e azon, hogy elmennek az emberek, itthagyják az országot.  Vajon kiket véd a  törvény???

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1