Szeged - Az asszony Alzheimer-betegsége nullázott le egy szegedi házaspárt. A tündérmesének induló életút ma inkább rémálomra hasonlít. A hatóság szerint minden törvényesen történt.
"Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság."
Szerkesztőségünk ennek az olvasói levélnek a közzétételét egy percig sem fontolgatta. A levél tartama megdöbbentő őszinteséggel közöl egy vallomást arról, hogy hazánkban komoly hiányosságok és aggályok övezik az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását.
A magyarországi orvosi szakmai szervezetek elutasítják az eutanáziát, és a kisebbik kormánypárt is hasonló véleményének adott hangot. A gyógyíthatatlan betegek halálba segítésének témája azért került ismét a köztudatba, mert az Országos Választási Bizottság hitelesítette a népi kezdeményezést, amely lényegében az eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel.