2016, október 18 - 01:47 — elnok
Magyarországon három éve folyamatosan csökken a szegénység mértéke – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
|
2016, október 12 - 16:56 — elnok
Hogy a nyugellátást korlátozni kell-e a keresőtevékenység miatt, a nyugdíjtörvény szerint függhet a kereset mértékétől, vagy a jogviszony típusától - utóbbi eset független a kereset összegétől és a nyugdíjas életkorától.
|
2016, október 11 - 19:54 — elnok
Soha nem látott béremelésekről beszélt Harrach Péter az Országgyűlés hétfői ülésén.
|
2016, október 10 - 17:05 — elnok
A Népszabadság megszüntetésével kapcsolatosan a Független Újságírók Szövetségének véleménye , hogy a történtek súlyosan sértik a sajtószabadságot. Egy demokratikus (?!) országban éppen az segíti a tiszta gondolkodást, hogy bármely ügyben meghallgattatik minden érdekelt fél, s hogy az állampolgárok ezáltal saját véleményt tudjanak formálni pozitív vagy negatív irányban.
|
2016, október 10 - 14:33 — elnok
Az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ráadásul az elmúlt hónapokban a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban nőtt, mint a más magyarországi munkahelyeken dolgozók száma. A közmunkásbér havi 52 ezer forint, ami még létminimum összegét sem éri el, ráadásul, aki valami miatt kikerül a programból, akkor egy évig sem munka, sem segély nem jár neki. Mindez akkora hatalmat ad a településvezetőknek, hogy nem is csoda, hogy kiépülhetett a Fidesz-féle feudalizmus, amely akár helyi szavazásokat is képes eldönteni.
|
2016, október 10 - 14:11 — elnok
A levélben felfüggesztették munkaviszonyukat, illetve közölték velük, hogy nem léphetnek be a kiadó informatikai rendszerébe és a székházba. Kötelesek mindezt titokban tartani.
|
2016, október 9 - 21:44 — elnok
A pasztőrözött tejtermékek előállítása az elképzelhető legmocskosabb tejüzemekben történik, ahol a vér, genny, E. coli sem ritka. A beoltott tehenek tejében kimutatható antibiotikum származékokról nem is beszélve. Most fellebbentjük a fátylat a tejipar mocskos titkairól!
|
2016, október 4 - 20:28 — elnok
8000 rendvédelmi dolgozó tagunkat képviselő legmagasabb testület állásfoglalása!
A TMRSZ legmagasabb döntéshozó fóruma a Kongresszus 2016. május 31. napján 7. számú Kongresszusi határozatában a következőket rögzítette Főtitkár Asszony és társai ellen folyó büntetőeljárással kapcsolatban:
|
2016, október 4 - 20:23 — elnok
|
2016, október 4 - 20:21 — elnok
Zalaegerszegi Törvényszéken is!
avagy a tisztességes eljáráshoz való jog és a pártatlanság látszata
|
2016, október 3 - 08:17 — elnok
A kormánynak szombattól az is jó, ha alacsony az olajár, pláne, hogy az így megugró fogyasztásból a flexibilisen alkalmazott jövedéki árszinttel duplán nyer. De azon is nyerészkedik az államkassza, ha magasabb lesz a standardnak kinevezett szintnél az olaj ára, mert bár ilyenkor mérséklődik az adó mértéke, de nem automatikusan, nem azonnal.
|
2016, október 3 - 08:10 — elnok
Komoly kritikákat fogalmaztak meg Orbán Viktorral és a kvótanépszavazással kapcsolatban a vezető nemzetközi lapok.
A brit The Guardian arról ír, hogy a magyar miniszterelnök az érvénytelenség ellenére megpróbálja az eredményt arra használni Brüsszelben, hogy elérje, ne kelljen olyanokkal együtt élniük, akikkel nem akarnak.
|
2016, október 3 - 08:01 — elnok
A következő negyedévre „bebetonozták” a magasabb jövedéki adót, pedig az olajár könnyen a küszöbérték fölé emelkedhet. A kormányzat így akár egyszerre élvezheti a(z áfát meghatározó) magasabb ár és a magasabb jövedéki adó előnyeit. Hogy mi lesz később? Bármikor lehet törvényt módosítani.
|
2016, szeptember 26 - 18:29 — elnok
|
2016, szeptember 19 - 20:22 — elnok
16 visszaadott állami kitüntetést árvereztek el a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, a bevételből a rászoruló gyerekeknek vesznek cipőket.
|
2016, szeptember 16 - 21:31 — elnok
Fáradt, karikás szemű gyerekek vánszorognak a suli felé, cipelik a hatalmas táskájukat, és rezignáltan veszik tudomásul, hogy az egész napot ismét az iskolában töltik. Ideges szülők dudálnak a dugóban, rettegve attól, hogy a gyerekek az iskolából, ők pedig a munkahelyükről késnek el. Tényleg így normális mindez? Vagy lehetne másképp?
|
2016, szeptember 15 - 22:47 — elnok
Nostradamus élete végén, öregen és betegen kapta a megrendelést egy magyar főembertől, hogy írjon próféciákat Magyarországról. Ez a "nagyhírű és vitéz" nemzet fia háromezer ezüstöt fizetett Nostradamusnak ezért a munkáért, s a megrendelő személyében gróf Zrínyi Miklósra ismerünk, a szigetvári hősre, aki valóban három hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét, s 1566. szept. 8.-án halt hősi halált. Mint a vers megjósolja, a "pogány" török még valóban 120 évig uralja Magyarországot, és Zrínyi valóban két nép, a magyar és a horvát közös hőse, hisz Csáktornya szülötte.
|
2016, szeptember 12 - 05:45 — elnok
Ugrott mindenki a 10+10 millió forintos ígéretre, aztán koppant. Kevesen igényelnek csokpénzt, és ők is csak keveset. Az ingatlanfejlesztők inkább nem nekik építik a lakásokat.
|
2016, szeptember 5 - 07:34 — elnok
Végigültem a keddi, ítélethirdető tárgyalást. Láthatóan ezzel az ítélettel sem a vádlottak, sem a családtagok, barátok nem számoltak komolyan. Miért? Mert nem ez, nem így, nem azért történt. Mert a jog szerint sem lehetne így. Ha a jog az erkölcs minimuma, akkor ez az ítélet hova sorolandó?
|
2016, szeptember 5 - 05:01 — bbalogh
Szól a roppant dinamikus, sőt magával ragadó zene, egy kis kórus lányai kipirult arccal, szinte megüdvözülve énekli teli torokból a szöveget, vagy csak refrén volt? Nem is tudom.
|