Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Állami támogatásból épít 4 csillagos, 4 milliárdos szállodát a Rákóczi Szövetség

  7 
  • A sátoraljaújhelyi Várhegyen 50 szobás, 4 csillagos szállodát épít a Rákóczi Szövetség, amely a Kárpát-medencei magyarok oktatását és kulturális életét segíti. Például azzal, hogy rendszeresen programokat és üdülési lehetőséget szervez a hazai és külhoni iskolásoknak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban, amelyet 2019 óta üzemeltetnek. Azt már korábban felújították állami támogatásból, plusz építettek hozzá egy sportcsarnokot, nemrég elkészült egy „kultúrcsűr” is a helyszínen, most pedig letették a szintén közpénzből épülő új, 4 csillagos wellness szálloda alapkövét.

„A nemzethez tartozás erősebb kötelék az államhoz tartozásnál” – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter 2024. június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett ünnepségen a Rákóczi Táborban, az alapkőletétel után.

A trianoni békeszerződés évfordulóján Gulyás arról is beszélt: el kell érni, hogy egyetlen magyar se legyen magára hagyva a bajban, és „Magyarország olyan ország legyen, amelyre minden magyar számíthat, ahova mindig minden magyar hazatérhet”.

A miniszter kiemelte, hogy emiatt a nemzeti összetartozás napján különösen fontos gondolni Kárpátaljára, a kárpátaljai magyarokra, akik egy háború nehézségeivel néznek szembe. A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy

„A nemzethez tartozás az az érték, amely a legnehezebb időkben is megtart és felemel”.

Az ünnepség előtt Gulyás a Rákóczi Szövetség elnökével, Csáky Csongorral, valamint Csíki Barna főépítésszel, Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) sátoraljaújhelyi polgármesterrel és Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével letette „a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontot kiegészítő” négycsillagos wellness szálloda alapkövét.

A készülő épületről annyit közöltek, hogy „a magyar kormány támogatásával épül meg és várhatóan jövő októberben készül el”, de azt sajnos Gulyás nem fejtette ki, hogy mennyibe kerül és miként segíti a magyarság megmaradását.

Rakoczi4hotel Alapko 240604

A szálloda alapkőletétele 2024. június 4-én (fotó: kormany.hu)

Nem lesz olcsó

A Rákóczi Szövetség tulajdonában lévő Várhegy Üdülő Vendéglátó Kft. 2024 április elején írt ki közbeszerzést a négycsillagos szálloda kivitelezésére. Az ajánlatokat eredetileg április végéig várták, de ezt először május 7-re, aztán május 13-ra, majd május 16-ra módosították.

A tenderre összesen öten jelentkeztek: az EB Hungary Invest Kft., a Hunép Zrt., a Merkbau Zrt., a Peka Bau 2000 Kft. és a Weinberg ’93 Építő Kft. tett ajánlatot.

A munkát a Hunép Zrt. nyerte a legolcsóbb, nettó 3,8 milliárd forintos ajánlattal.

A Peka Bau nettó 3,9 milliárdért, a Merkbau pedig nettó 4,1 milliárdért vállalta volna a szálloda kivitelezését. Mivel az ajánlatkérő csak a három legkedvezőbb ajánlatot értékelte, a Weinberg ’93 Kft.-ét nem bírálták el. Az EB Hungary Invest Kft. pedig bő egy perccel lekéste a jelentkezési határidőt, ezért a cég ajánlatát érvénytelennek nyilvánították.

Érdekesség, hogy a beérkezett ajánlatokat 2024. június 6-án bírálták el, vagyis két nappal azután, hogy Gulyás Gergelyék lerakták a szálloda alapkövét. A szerződést június 18-án kötötték meg a nyertes kivitelezővel, és a Hunép Zrt.-nek nagyjából másfél éve van a hotel megépítésére.

Rakoczihotel Alapko Nemethzsolt Fb

Németh Zsolték nézik a  hotel látványtervét (fotó: a politikus Facebook-oldala)

Sziklaoromnak tervezték

A közbeszerzési dokumentáció szerint az épület nettó alapterülete 2650 négyzetméter lesz, amiben 50 vendégszoba (ebből 4 lakosztály), valamint egy 240 m2 alapterületű wellnessrész (szaunavilág, merülő és közepes medence pezsgőfürdővel) kap helyet.

Lesz továbbá egy 55 m2 alapterületű masszázs és sószoba, külsős vendégek számára öltözőblokkal. Az épület három részből (két oldalsó szállásblokk és egy középső kiszolgáló egység), valamint öt szintből fog állni: pince, földszint, három emelet és egy tetőterasz.

Az iratokban kiemelték, hogy a teljesítés helye Natura 2000 terület, 

vagyis az összefüggő európai ökológiai hálózat része. Ezek a területek a természetes élőhelytípusok, a vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítják a biológiai sokféleség megóvását.

A Rákóczi Szövetség videóján a szálloda egyik tervezője, Sugár Péter építész azt mondta, hogy mivel az épület már a város határából, az útról is látszódni fog, úgy képzelték el, hogy a hegy részeként jelenjen meg, mintha egy sziklaorom lenne.

 

„Aranytojást tojó tyúk”

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a videón elmondja, hogy 2023 november elején született meg a kormánydöntés arról, hogy építhetnek egy új közösségi teret, elkészülhet a ráépítés a vendégházakra a táborban, és megépülhet a négycsillagos wellness szálloda is.

Az elnök szerint a hotel annak érdekében épül, hogy „a régiót, a várost, a helyi turizmust, és hát mindenekfelett

a Rákóczi Szövetség ügyét reményeink szerint hosszú évtizedekig tudja szolgálni, mint egy aranytojást tojó tyúk”.

A videón jól látszik, hogy a Rákóczi Szövetség tábora nem messze található a „Nemzeti Összetartozás Hídja” névre keresztelt sátoraljaújhelyi függőhídtól.

A szintén nettó 4 milliárdból elkészült építményt a hotel alapkőletételével egyidőben, 2024. június 4-én adta át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a város polgármestere, Szamosvölgyi Péter, valamint Dankó Dénes (Fidesz-KDNP) alpolgármester.

Osszetartozashidja 240604 Semjenzsolt Fb

A sátoraljaújhelyi függőhíd 2024. június 4-én. Előtérben a Várhegyi kilátó, balra a Rákóczi Tábor (forrás: Semjén Zsolt Facebook-oldala)

Van már „kultúrcsűr” is

A fenti videó elején látható és „kultúrcsűr” néven emlegetett közösségi teret szintén idén június 4-én avatták fel, a hotel alapkőletételével együtt – ez is jól látszik a fenti videón. A mintegy 100 fő befogadására képes épület a tervek szerint különböző rendezvények, például előadások, gyűlések, táncházak, de akár esküvők megtartására is alkalmas lesz.

Az épület kivitelezésére idén február elején írt ki meghívásos közbeszerzést a Rákóczi Szövetség cége, a hónap végén pedig már le is szerződtek a nyertes kivitelezőkkel.

Az összköltség nettó 138,6 millió forint volt.

Az építészeti kivitelezést a Merkbau Zrt. nyerte nettó 105,7 millió forintos ajánlattal, az audiovizuális rendszer kiépítését pedig a Peka Bau 2000 Kft. kapta meg nettó 32,9 millió forintért.

Kulturcsur Rakocziszov Fb 240604

Gulyás Gergelyék felavatják a „kultúrcsűrt” 2024. június 4-én (fotó: Rákóczi Szövetség/Facebook)

Mindent az állam fizet

A Rákóczi Szövetség egy 1989-ben alakult szervezet, melynek célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása. Iskolabusszal, táskákkal, magyar iskolák népszerűsítésével, programokkal, táborokkal és utazásokkal segítik a határon túli magyar diákok oktatását, valamin a nemzeti összetartozás érzésének megőrzését az itthon és külföldön élő magyarok között.

A szervezet 2019 óta üzemelteti a sátoraljaújhelyi területet, amely SZOT-gyermeküdülőnek épült az 1960-as évek végén, majd Várhegy üdülő néven működött. 1998-ig állami tulajdonban volt, majd egy magánszemély vásárolta meg. (A részletes történetét az Építészfórum cikkében érdemes elolvasni.)

Satoraljaujhely Gyerekudulo Magyaerepitoipar1971 Arcanum

A sátoraljaújhelyi „SZOT” gyermeküdülő 1971-ben (fotó: Magyar Építőipar/Arcanum)

2019-ben állami támogatás segítéségével a Rákóczi Szövetség vette meg a területet, azóta Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont a neve. A szervezet azóta tart benne különböző programokat és táborokat, 2019. június 4-én maga Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogatott a helyszínre.

Egy évvel a miniszterelnök látogatása után, 2020 május végén a Rákóczi Szövetség cége, a Várhegy Üdülő Kft. közbeszerzést írt ki a tábor felújítására. A tendert az év őszén egyedüli jelentkezőként a Hunép Zrt. nyerte nettó 1,5 milliárd forintos ajánlattal.

 

Ekkor megtörtént a 3 csillagos hotel, egy étterem, egy rendezvényterem, valamint 8 szállópavilon, továbbá közösségi terek felújítása, valamint orvosi rendelő, játszóház, portaépület, futballpálya, kosárlabdapálya és parkoló kialakítása.

A megújult tábor átadója 2021. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján volt, amikor már javában épült a helyszínen egy sportcsarnok is. Az annak kivitelezésére a 2021 májusában kiírt közbeszerzést júliusban egyedüli jelentkezőként a Rex Bau Építőipari Kft. és a Weinberg ’93 Építő Kft. párosa nyerte nettó 2,5 milliárd forintos ajánlattal. Vagyis drágább volt, mint az egész tábor felújítása kompletten. A csarnokot 2022 márciusában adták át.

Rakoczitabor 2022 Fb

A megújult Rákóczi Tábor 2022-ben (fotó: Facebook)

A sportcsarnok átadóünnepségén Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzati honlapon közzétett tudósítás szerint „a kormány nevében azt kívánta a Rákóczi Szövetségnek, hogy legyen továbbra is sikeres a közösségépítésben, »a magyar és magyar közötti hidak megtalálásában«, az anyaországi, a határon túli és a diaszpóra magyarságának összekapcsolásában, a következő nemzedék magyarságtudatának megerősítésében”.

A kormány minden évben milliárdos összegekkel segíti a Rákóczi Szövetséget a fenti célok elérésében.

A szervezet a beszámolói szerint 2017-ben2018-ban2019-ben évi 1 milliárd forint, 2020-ban 2,3 milliárd forint, 2021-ben 2,5 milliárd forint, 2022-ben 3,4 milliárd forint, 2023-ban pedig 1,8 milliárd forint közpénzt kapott az államkasszából.

Megnyílt A Rákóczi Szövetség Anyanyelvi Tábora Sátoralja?

Érkeznek a beköltöző diákok a Rákóczi Szövetség anyanyelvi táborába a megnyitó napján a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2021. július 25-én. (fotó: MTI/Vajda János)

A Rákóczi Szövetség által 2018-ban létrehozott Várhegy Üdülő Vendéglátó Kft., amely a tábor felújítását, valamint a kultúrcsűr, a sportcsarnok és a négycsillagos szálloda kivitelezését bonyolította/ja, a kezdeti veszteséges évei után 2022-ben 46 milliós, majd tavaly közel 17 milliós profitot termelt. A szervezet tavaly a komplexumhoz kapcsolódó üzleti tevékenység végzésére létrehozta a Várhegy Szolgáltató és Üzemeltető Kft.-t, ami 15 millió forint profitot termelt 2023-ban.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: A négycsillagos szálloda látványterve (fotó: Rákóczi Szövetség/Facebook). A cikk elkészítéséhez a cégadatokat az Opten Kft., az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1