Édeskömény
Az édeskömény Európa jelentős részén hosszú ideig egzotikus növénynek számított, pedig a szezonja idején a mediterrán országokban –különösen Olaszországban és Franciaországban– hetente akár többször is az asztalokra kerül. A rómaiak lakomáik előtt édesgyökérmagot ettek, hogy ezzel előzzék meg az emésztési panaszokat, míg a görögök úgy tartották, Prométheusz a nehezen égő édeskömény szárába rejtette el a parazsat, így ismertette meg a tüzet az emberekkel. A középkorban szent növényként tisztelték, szembetegségek, fogfájás és különböző emésztési problémák, például a kólika kezelésére, valamint a libidó erősítésére használták. Sokáig édesköményt tettek a kulcslyukba, hogy ezzel tartsák távol a boszorkányokat és a gonosz szellemeket.
Napjainkban főként saláták vagy köretek kiegészítője, de teát és likőrt is készítenek belőle: erős, karakteres, egyszerre édes és enyhén szúrós zamatát a benne található anetolnak köszönheti. Ezt a tulajdonságát az ókori rómaiak is kihasználták: sokszor az édeskömény hozzáadásával palástolták az enyhén romlott ételek rossz ízét. Leggyakrabban halványzöld vagy fehér gumóját fogyasztják, azonban a virága, gyümölcse –ezt magoknak is nevezik– és a levelei, sőt a csírája is ehető. Nyersen, főzve, sütve, teaként fogyasztva egyaránt egészséges.
Gyógyhatásai
Száz gramm édeskömény mindössze 30 kalória, nagy mennyiségben tartalmaz ugyanakkor C-vitamint és B-vitaminokat, rostokat, káliumot, molibdént és mangánt. Gyakorlatilag zsír-, cukor- és koleszterinmentes.
Az édeskömény javítja az emésztést, enyhíti a hasfájást, meggátolja az erjedési folyamatokból eredő túlzott gázképződést, mérsékli a kólika és az irritábilis bél szindróma (IBS) tüneteit. Anetoltartalmának köszönhetően segít megszüntetni a gyulladásokat –az édeskömény különösen a vastagbélgyulladás ellen hatékony–, beindítja a programozott sejthalált a daganatos sejtekben, ezáltal hozzájárul a rák megelőzéséhez. Tisztítja a vért, védi a májat, rostjai eltávolítják a vastagbélből a káros lerakódásokat –köztük a rák kialakulásában is szerepet kapó toxinokat– részt vesz a szervezet méregtelenítésében. Mivel szabályozza az anyagcserét és az ürítést, valamint elveszi az éhségérzetet, a fogyókúrák során is jó hasznát vehetjük.
Enyhe vízhajtó, gyorsítja a szervezetben felgyülemlett felesleges folyadékok kiürülését, mérsékli a magas vérnyomást, szabályozza a koleszterinszintet. Utóbbi tulajdonságai és jelentős káliumtartalma révén az édeskömény a szív- és érrendszeri megbetegedések (stroke, szívinfarktus) elkerülésében és kezelésében is szerepet kaphat. Antimikrobiális –baktérium- és gombaellenes– hatásokkal is rendelkezik, főzete enyhíti a makacs köhögést, átjárhatóvá teszi a légutakat, csillapítja a rekedtséget, az asztma tüneteit és a torokfájást.
A szoptatás időszakában fokozza a tejtermelést, fitoösztrogén-tartalmának és fájdalomcsillapító hatásának hála, enyhíti a menstruációs görcsöket, valamint a klimaxszal járó panaszokat. Az édeskömény A-vitamin-tartalma fiatalon tartja a bőrt, valamint szembetegségek ellen is hatásos: szabályozza a retina- és a szemműködést. B-vitaminjai támogatják az idegrendszert, valamint ösztönzik a vérkeringést. Erős antioxidáns, a benne található C-vitamin, valamint flavonoidok –kverticin, rutin– erősítik az immunrendszert, óvnak a daganatos megbetegedések kialakulásától, gátolják a bőr idő előtti öregedését (ráncosodását) és a gyulladásokat, erősítik a hajszálereket. Antioxidánsai az oszteoartritisz és a reumatoid artritisz kezeléséhez is hozzájárulnak.
Mit mond a tudomány?
A dysmenorrhea (erős görcsökkel járó fájdalmas menstruáció) enyhítésének lehetőségeit vizsgálták a Shiraz University of Medical Sciences kutatói. Harminc, közepesen súlyos menstruációs zavarban szenvedő 15-24 éves nőnek az első menstruációs ciklusukban nem adtak semmilyen gyógyszert, a másodikban a panaszokat mefenaminsavval, a harmadikban édeskömény két százalékos kivonatával kezelték. A fájdalom változását egy tízes skálán mérték, az International Journal of Gynaecology & Obstetrics szaklapban olvasható tanulmányukból ebből kiderül, hogy az édeskömény alkalmazásával hatékonyan csökkenthetők a dysmenorrhea tünetei.
Felhasználása
Asztma
Baktérium- és gombafertőzések
Béltisztítás
Gyulladások
Hasfájás
Immunerősítés
Irritábilis bél szindróma
Klimax
Kólika
Köhögés
Magas vérnyomás
Menstruációs görcsök
Méregtelenítés
Oszteoartritisz
Puffadás, gázosodás
Ráncosodás
Reumatoid artritisz
Szembetegségek
Szexuális zavarok
Szív- és érrendszeri betegségek
Torokfájás
Vastagbélgyulladás
Hivatkozások
Ruberto G, Baratta MT, Deans SG, Dorman HJ. Antioxidant and antimicrobial activity of Foeniculum vulgare and Crithmum maritimum essential oils. Planta Med 2000 Dec;66(8):687-93.
Stahl E. Essential oil from fennel plants-studies on the composition. Deutsche Apotheker Zeitung. 1982;122:2324–26.
Ilic S, Duric P, Grego E. Salmonella Senftenberg infections and fennel seed tea. Serbia Emerg Infect Dis 2010;16(5):893-895.
Ostad SN, Soodi M, Shariffzadeh M, et al. The effect of fennel essential oil on uterine contraction as a model for dysmenorrhea, pharmacology and toxicology study. J Ethnopharmacol 2001 Aug;76(3):299-304.
Namavar JB, Tartifizadeh A, Khabnadideh S. Comparison of fennel and mefenamic acid for the treatment of primary dysmenorrhea. Int J Gynaecol Obstet 2003;80(2):153-157.
Modaress Nejad V, Asadipour, M. Comparison of the effectiveness of fennel and mefenamic acid on pain intensity in dysmenorrhoea. East Mediterr Health J 2006;12(3-4):423-427.
Javidnia K, Dastgheib L, Mohammadisamani S, Nasiri A. Antihisutism activity of fennel (fruits of Foeniculum vulgare) extract. A double-blind placebo controlled study. Phytomedicine. 2003;10:455–8.
Chainy GB, Manna SK, Chaturvedi MM, Aggarwal BB. Anethole blocks both early and late cellular responses transduced by tumor necrosis factor: effect on NF-kappaB, AP-1, JNK, MAPKK and apoptosis. Oncogene 2000 Jun 8;19(25):2943-50.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges