Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Óriási tanárhiánnyal indul a 2023/2024-es tanév: rengeteg a betöltetlen álláshely

Ugyan van még pár nap az iskolakezdésig, de eddig úgy tűnik, a 2023/2024-es tanév is úgy indul, hogy több száz pedagógus hiányzik a rendszerből a hivatalos adatok szerint. A valódi szám azonban még ennél is magasabb lehet. Leginkább matematika, fizika, informatika és angoltanárok hiányoznak a rendszerből és főleg a fővárosban és Pest vármegyében.

A tanárhiány évről-évre visszatérő probléma a magyar közoktatásban, 2016 óta viszont már kifejezetten súlyos a helyzet. Az éppen aktuális betöltetlen állások számáról a Közigazgatási állásportál adatai alapján tudtunk beszámolni, ahol korábban lehetett szűrni területi adatokra, így rendszeresen be tudtunk számolni augusztus végén és a 2. félév elején, januárban, hogy pontosan hányan hiányoznak a rendszerből és honnan.

2023. július közepén azonban, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, elérhetetlenné vált a portál: „Ezt egy egész ország nézné, hogyha működne...” – nyilatkozta akkor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Azóta már ismét működik az oldal, de már más formában. Például nem lehet területileg szűrni a hirdetések között, így aki mostantól részletes adatokhoz szeretne hozzájutni, annak egyesével kell megnézni és térképre tenni a hirdetéseket. A Pénzcentrum ezt megtette. (kozigallasok.tanar.2023.08.22)

2023. augusztus 22-én reggel 8 órakor a portál összesen 638 találatot dobott ki arra a kifejezésre, hogy „tanár” – ebből hármat egyből kizártunk, mivel azokban egyetemi oktatókat keresnek az NKE-re. Ám a maradék 635-öt egyesével átnéztük. Ha melléjük tesszük a hivatalosan hiányzó tanítói (220 fő), valamint a betöltetlen óvodapedagógusi helyek számát (299 fő), akkor bőven kijön az 1000 fölötti létszámhiány országos szinten. 

Tavaly ilyenkor, pontosabban 2022. augusztus 11-én a közszféra állásportálján 1846 álláshirdetésre várták még a tanárok jelentkezését, 2023 harmadik hetében pedig a hivatalos csatornán keresztül 166 tanárt kerestek országszerte. A mostani szám a tavaly augusztusinak a harmada, bár kétséges, hogy 1200 fővel csökkent a hiány, a különbségnek feltehetően más oka van. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nincs minden üres álláshely meghirdetve a Közszolgálati Állásportálon. Eddig ugyan kötelező volt, de 2024. januárjától már nem lesz az, és úgy tűnik, sok helyen előrehozták ezt a határidőt.

 

Nagy bajban a főváros és Pest megye

Mint ahogy az az infografikán is látszik óriási a baj a fővárosban, illetve Pest megyében, itt képződik az összes tanárhiány majdnem fele: 299 a betöltetlen álláshely az országos 635-ből. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is aggasztó a helyzet, ott összesen 59 tanár hiányzik a jelenlegi adatok szerint, és jellemzően nem nagyvárosokból, hanem inkább kistelepüléskről. Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron vármegyében szintén nehéz a helyzet, Nógrádban, Vas vármegyében és Baranyában azonban szinte teljes a létszám – legalábbis a hivatalos adatok szerint.

A Belügyminisztérium szerint nincs tanárhiány, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint megalapozatlan az az állítás, miszerint 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, sőt, mivel 200 ezer tanulóval kevesebb van, mint 2010-ben, az egy tanárra jutó diákok száma az uniós átlagnál is kedvezőbb nálunk. Ennek ellentmond a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter hétfői nyilatkozata, miszerint országos pedagógushiány van, és ez tovább nőhet, ugyanis a pedagógusoknak szeptember végéig kell nyilatkozniuk, elfogadják-e az új törvényben előírt foglalkoztatási körülményeket és szabályokat – például azt, hogy elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Az NPK elnöke szerint ezres nagyságrendben lesznek olyanok, akik elhagyják a pályát a státusztörvény miatt.

 

 

Se matekóra, se fizika

De az általunk kigyűjtött adatokból nem csak a területi adatok rajzolódnak ki, hanem az is, milyen szakos tanárokból van a legnagyobb hiány. Elsősorban matematikatanárok kellenek az országnak: összesen 125 hirdetésben keresnek konkrét szakpáros, egyszakos, de gyakorlatilag nagyrészt mindegy milyen, csak matektanár legyen.

Ám szintén aggasztó a helyzet a fizika és informatika-tanárokat kereső hirdetések szerint, ahogy nyelvtatárokra is óriási szükség lenne: angol szakost kereső hirdetést 81-et találtunk német szakost 30-at.

 

Mi lesz az utánpótlással?

Az idei évben mintegy 95 ezer hallgató került be egyetemre, ami 21 ezer fővel több, mint tavaly ilyenkor. Azonban, ha messzebbre nézünk, akkor láthatjuk, hogy a felvételizők és a felvettek száma egyaránt csökkent 2011-ben. Ekkor ugyanis 98 ezer diák nyert felvételt, azonban 2020-ban már mindössze 68 ezren tanultak tovább. Azonban annak ellenére, hogy  drasztikusan megnőtt a felvettek száma a pedagógusképzésre mindössze 1500-an nyertek felvételt.

Ez megegyezik a 2022-es adatokkal, amikor is 1458 hallgatót vettek fel osztatlan tanárképzésre. Azaz, amíg gyógypedagógiai, óvodapedagógiai szakra, illetve tanítóképzésre többen jelentkeztek, addig szaktanárnak továbbra sem akarnak menni a diákok. Ráadásul ez a szám nem elegendő arra, hogy pótolják a pályaelhagyókat és a nyugdíjba vonulókat, hiszen a felvettek közül nem mindenki fejezi be a képzést, de aki igen, az sem biztos, hogy tanárnak áll.

 

Iskolakezdés 2023

Habár még bőven tombol a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már legalább fejben készülni a következő tanévre. Két nagy kérdése lebeg most a szülők előtt: lesz-e tanár, aki tanítani fogja a gyerekeket, illetve a még továbbra is magas inflációs környezetben vajon mennyivel kell többet fizetni idén a tanszerekért?

 

Forrás: Pénzcentrum

Rovatok: 
Politika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1