Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Összehívta a jövő hétre az ország igazgatóit Balog Zoltán

Konferenciát szerveznek az intézményvezetőknek jövő pénteken a Magyar Tudományos Akadémián – erről beszélt az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Balog szerint azért kell többet, magasabb óraszámban tanulniuk a gyerekeknek, mert a felnőtteknek is többet kell dolgozniuk.

 A miniszter azt mondta: a fórumon a leginkább érintetteknek, a kulcsszereplőknek elmondják, hogy miket terveznek, amikről azután az intézményvezetők saját iskoláikban számolnak be. Balog Zoltán hozzátette: azt szeretné, ha ezt az országos értekezletet regionális fórumok követnék. „A célunk az, hogy mindenkihez eljussanak az információk, a szándékunk, és világos legyen, hogy ezt a dolgot komolyan vesszük” – fogalmazott a miniszter.

A fórumra több mint háromszáz intézményvezetőt szeretnének meghívni Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémiára.

A miniszter az oktatás területén fontosnak nevezte a fenntartó kérdésének megvitatását (szeptembertől a Klik helyett már új szervezet irányítja az iskolákat) és az oktatás finanszírozását is. Kitért arra, hogy a pedagógusminősítési rendszert korábban amiatt bírálta, mert az túlzott bürokratikus terheket rótt a pedagógusokra és az intézményvezetőkre is. Ezeket a terheket viszont csökkentették – mondta a miniszter, kiemelve, hogy a minősítésre, a külső kontrollra, szakfelügyeletre, tanfelügyeletre szükség van.
 
Szerinte manapság a világ változása, elvárásai nyomán az embereknek többet kell dolgozniuk, és ez a magyarázat arra, hogy a gyerekeknek pedig többet kell tanulniuk.
Forrás: vs.hu   Csatlós Hanna
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1