Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Üzent a börtönből az NKA-ügy miatt letartóztatott Varga-Bajusz Veronika

   Szerinte az „igazságtalanságoktól hemzsegő” ügyben senki nem vallott rá, a KDNP imaláncának erejét pedig egy Marvel-világból származó hasonlattal világította meg.
   Közzétették a Facebookon Varga-Bajusz Veronika egykori felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkárának Facebook-posztját, amit Orbán Viktor is megosztott.
   Az NKA-ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsított, majd letartóztatott fideszes politikus szerint „a helyzet, amibe most belekeveredtem, csak igazságtalanságtól hemzseg”.
   Mint írta, átvette a gyanúsítását alátámasztó 2000 oldalas dokumentációt, ami alapján arra jutott, hogy egyik tanú vagy gyanúsított vallomásában sem szerepelt az NKA-hoz kapcsolódóan. Aki mondott róla valamit, az az ügyészség kérésére tette, de még ekkor sem kapcsolták az NKA-támogatásokhoz.
   "Mégis bevágtak ide"
– fogalmazott a politikus.
   A KDNP által szervezett fogolykiváltó ima kapcsán elmondta, pár éve félve vallotta be egy jó barátjának, hogy szkeptikus az imaláncokkal, csoportos imákkal szemben.

   Nem azért mert ne lenne hívő, „sőt!”, állítása szerint dinamikus, hittel teli kapcsolata van „a Jóistennel”, de az ima erejét külső szemlélőként nem tapasztalta meg, „sokszor elmaradt a csoda”.
   "Most, itt bent tudtam megérteni, hogy az ima ereje nem egy Thanos-i csettintés, hanem az, hogy mennyire megtartja azt, mennyi erőt ad annak, akiért szól"
– fűszerezte keresztény hitvallását a Marvel-világból kölcsönzött ízekkel Varga-Bajusz.
   Mint arról a HVG beszámolt, Varga-Bajusz Veronika letartóztatását október elsején rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája, akit az MTI tudósítója látott is vezetőszáron kísérve.

   A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményben tudatta, hogy Varga-Bajusz letartóztatását is egy hónapra rendelték el, mivel a gyanúsítottak jelenlétének biztosítása, továbbá a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása másképp nem érhető el.
A bíróság szerint „mindkét gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, továbbá a kiterjedt kapcsolatrendszerükre is figyelemmel az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye.”

Forrás: HVG

 
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1