Két héten belül az ügyészségen kiegészíti korábbi tanúvallomását az a két fiatalember, akiket korábban a vádhatóság már meghallgatott sértettként a Szőlő utcaiként elhíresült gyermekbántalmazási ügyben. A fordulat Bangó Sándor Kontrollnak adott, múlt pénteki interjúja után állt be, ahol is a fiatalember elmondta, hogy tudja, ki is az a Zsolti bácsi. Ha a tanúvallomásokban olyan lesz, amit egy ügyész bűncselekményként érzékel, akkor hivatalból el kell járnia.
A Klikk TV Mélyvíz című műsorában ma ismét megszólalt Bangó István Sándor, a Szőlő utcai javítóintézet egykori áldozata, aki a múlt pénteki, a Kontroll-nak adott interjújában vállalta először arccal és névvel történetét. A fiatalember újólag részletesen beszélt gyermekkori bántalmazásokról, kiszolgáltatottságról, Juhász Péter Pálról és arról a bizonyos „Zsolt bácsiról”, akinek kilétét egy ország találgatja.
A stúdióban most vele volt ügyvédje, Litresits András is, aki szerint hamarosan újabb tanúvallomás-kiegészítés jöhet az ügyészségen, amely közelebb vihet az igazsághoz.
Az ügyvéd a műsorban az előzményekről elmondta, hogy Sándorral még novemberben volt bent, összesen két alkalommal, 15 órán keresztül az ügyészségen, de akkor még Zsolti bácsi neve a tanúkihallgatás során nem hangzott el, ezt Sándortól most pénteken tudta meg ő is. Novemberben az ügyészségen Sándor a vallomásában még nem nevezte meg, hogy ki az a Zsolti bácsi.
Egy másik, az ügyben szintén sértett fiatalemberrel ugyancsak egy napot töltött el az ügyészségen decemberben Litresits András, vele kapcsolatban az ügyvéd azt mondta, hogy ő a kihallgatás szünetében nem mondta el, hogy ki az a Zsolti bácsi, mert félt, hogy megölik.
Sándor pénteki közlése után az ügyvéd hívta az ügyészséget, hogy kiegészítenék a tanúvallomásukat, hivatalosan. Két héten belül meg fog valósulni a folytatólagos tanúkihallgatás, mindkét fiatalember esetében – közölte az ügyvéd.
Ha a tanúvallomásban olyat adnak elő, amit egy ügyész bűncselekményként érzékel, akkor hivatalból el kell járnia, ez az úgynevezett szignalizációs elv a Btk. szerint, magyarázta az ügyvéd, hozzátéve, hogy mindezt nevezhetjük feljelentésnek is.
Litresits András emlékeztetett arra, hogy a korábbi alkalmakkor az ügyész figyelmeztette a hamis vád, hamis tanúzás bűncselekményére Sándort, de ő azért nyugodt Sándor esetében, mert minden, amit péntekig elmondott, a Zsolti bácsis rész kivételével, mindenben megegyezett a korábbi közléseivel.
Sok minden múlik azon, hogy a másik sértett fiatalember „erre a körülményre” tesz-e vallomást – hangsúlyozta az ügyvéd. Mint fogalmazott, ez nem egy egyszerű történet: több évre visszamenőleg, bizonyítékok nélkül, kizárólag tanúvallomások alapján folyik az eljárás.
Kiemelte, hogy nagyon fontos lenne, hogy ha vannak még áldozatok, azok is előkerüljenek. Úgy fogalmazott: az, hogy az elkövető neve napvilágra kerül-e, és hogy ez mikor történik meg, az attól is függ, hogy lesznek-e, előkerülnek-e bizonyítékok, és lesznek-e újabb tanúk az ügyben, ami pedig nagyon lényeges lenne.
Sándor szerint az nem fordulhat elő, hogy soha ne tudjuk meg kicsoda Zsolti bácsi, szerinte egy fél éven belül mindez ki fog derülni, és neki ez megnyugvást fog adni.
A Kontroll videója alább tekinthető meg.
https://youtu.be/73cykWAjq6o?si=iTiUem1d_qGvn28z
Forrás: Kontroll
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









