Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

ALELNÖK:
Svéda-Graholy Mariann
alelnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

„Kicsi fehér templomotokba most minden erők tömörülnek”

A nagylónyai református templom az egyik legkülönlegesebb templom a beregi templomcsaládok közül. Nem a freskói miatt, nem is a művészettörténeti háttere miatt, hanem mert egy különleges, kimondhatatlan kisugárzása van. A nagylónyai középkori templom kövei sokkal régebbiek, mint az életem, mégis olyan érzést keltenek bennem, mintha mindig is tudtam volna, hogy ott van, létezik.

Gyermekként nem jártam benne, felnőttként sosem kerestem, mégis, amikor először beléptem, olyan érzésem támadt, hogy ismerem, mindig is ismertem.

A falak magukon hordják az idő nyomait, mélységeit és magasságait, a nehéz idők imádságait és az áldásokat. Számtalanszor be kellett lépnem abba a térbe, amíg meg nem értettem, mit üzen: ez a templom nem egy épület, hanem hitvalló tanú, aki csendben őrzi mindazt, amit Isten véghez vitt ebben a közösségben.

A templom tornya nemcsak a falu fölé magasodik, hanem családi fészkünk fölé is. Olyan, mint egy őr, aki vigyáz ránk. Jelenléte állandó, még akkor is, ha nem nézek fel. Tudom, hogy ott van, s ez az érzés része lett a mindennapjaimnak. Ennek fontos üzenete van, mert a templomtorony nem uralkodik, hanem kísér. Nem fenyeget, hanem megtart. Sokak számára ez a templom csak dísz, számomra viszont iránytű: jelzi, hogy van valami, ami több nálunk, ami túlmutat a nehéz időszakokon, a hétköznapok szűk és monoton világán.

Férjemmel együtt nem egy szolgálati helyünk van. Tiszaszalkán is mi látjuk el a szolgálatot, ahol egy modern, 2004-ben épült templom van. A tiszaszalkai templom világossága és frissessége után belépni a nagylónyai középkori templomba olyan, mintha utaznék az időben. A jelenből a múltba, a gyorsból a lassúba. S ez a váltás nemcsak fizikai átmenet, hanem egy erős lelki tapasztalat: megérzem, hogy a hit nem időhöz kötött, hanem jelenléthez. Mert Isten ugyanolyan hűséges a modern világunkban, mint az őseink életében. Valójában a nagylónyai templom mélyebben hordozza ezt a valóságot.

Amikor belépek a térbe, a templom mesél. Csendben mondja el, amit akár egy-egy igehirdetés alkalmával szeretnék átadni. A freskók csendben tesznek bizonyságot arról, hogy Isten mit vitt véghez az életükben. S beszélnek azokról az emberekről is, akik festették őket, s azokról is, akik imádkoztak hozzájuk. A képek nem díszek, hanem történetek. A falak nem ridegek, hanem stabilak, megtartóak. S ez a csend nem üres csend. Megszólít. Néha úgy érzem, hogy a vénámig hatolna a láthatatlan erő, ami átjárja a templomot. S ez nem misztikum, hanem Isten valóságos jelenléte. Ez az a béke, amely belépéskor mindig megérint.

Reményik Sándor sorai „nagylónyai” létem alatt végigkísértek. Talán a középkori templom csendjében értettem meg legmélyebben, mit is akar mondani a költő: „Kicsi fehér templomotokba most minden erők tömörülnek.” A vers folytatása így hangzik: „Kicsi fehér templompadokba a holtak is mellétek ülnek. Nagyapáink, nagyanyáink, szemükben biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát.” Habár ez a gondolat nem illeszthető össze református teológiánkkal, a lényege mégis mélyen megérint. Nem a holtakat érzem, hanem azok hitét, akik e templom falai között imádkoztak, kitartottak a szenvedésben és alázattal fordultak Istenhez. Az ő reménységük, Istenbe vetett bizalmuk és csendes állhatatosságuk olyan erő, amely ma is átjárja a teret. Ebben benne van az a különös békesség, amelyet csak az tud megadni, aki minden értelmet felülhalad. Így számomra ez a templom nemcsak a múltat őrzi, hanem erősen mutat a jelenre is: az ember, aki belép, nem maradhat ugyanaz, mint aki kilép.

Talán éppen ezért van az, hogy amikor az emberi kapcsolatainkban sokszor csalódás ér bennünket, a templom mégis szilárdságra és egyenességre tanít. A templom falai között nem az emberi gyengeség visszhangzik, hanem Isten hűsége. Arra emlékeztet, hogy az emberek megváltozhatnak, hazudhatnak, elfordulhatnak tőlünk, sebeket okozhatnak, de Isten hűsége örökre megmarad. A kövek, amelyek túlélték az évszázadokat, azt üzenik: a hűség nem az emberek szeszélyességén múlik, hanem azon, hogy Isten hűséges és nem változik. A templom falai közt újra és újra megérzem: nem az emberek miatt érdemes kitartani, hanem azért, mert Isten kitart mellettünk.

A nagylónyai templom számomra nemcsak szolgálati hely, hanem találkozási pont Isten és ember között. Ezek a falak őrzik mindazokat a beszélgetéseket, amelyek közelebb vittek embert az emberhez, és embert Istenhez. Az utóbbi időben voltak benne könnyek, fájdalmas felismerések, és remélem, hogy elfogadások is. Volt és van benne gyász, ugyanakkor ott van a vigasztalódás. Ott van benne az az öröm, amikor egy kicsi közösségben keresztelőre készülünk. Ott vannak a falak között a bibliatáborok történetei és énekei, az úrvacsorai közösség áldott alkalmai. Mindezek Isten hűségének tanúi. Annak bizonyítékai, hogy Isten nem a falak között lakik, hanem azok között, akik nyitott szívvel és reménységgel lépnek be ide. A templom falai adják a teret, de Isten adja a találkozást.

Ezért érzem úgy, hogy amikor belépek a nagylónyai templomba, nemcsak egy műemlékbe lépek be, hanem egy történetbe is. Egy olyan, közel nyolcszáz éves történetbe, amely Bánk bán korától indul, tovább él gróf Lónyay Menyhért örökségében, Ecsedy Károly 1848-as tábori lelkészi szolgálatában, Babus Jolán néprajzkutató születésének emlékében – aki a nagylónyai parókián látta meg a napvilágot –, és Oroszlán Sándor szolgálatán át egészen a mi családunk történetéig ér. Ennek a hosszú, rétegzett történetnek ma én is része vagyok, és tudom, hogy tovább él majd akkor is, amikor én már nem leszek. A templom őrzi a múltat, kíséri a jelent, és előre mutat a jövő felé. Ebben a különös, mély békében, amely a falak között megmarad, újra és újra megérzem: Isten itt van jelen. Jelen van, munkálkodik. És ez a jelenlét teszi szentté ezt a helyet, ahol szolgálhatok.

Szeretettel: Szendrey-Illés Nikolett, lónyai lelkipásztor

Rovatok: 
Egyház / vallás
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1