A nők biztonságáért tartanak demonstrációt a Kossuth téren péntek délután.

„Nem maradunk csendben, sikítunk” – írták előzetesen az esemény leírásában a szervezők, akik a résztvevőktől azt kérték, vegyenek fel kék harisnyát.

Az esemény központi elemeként rendhagyó performansszal készültek: a hosszú kabátot viselő női önkéntesekre a résztvevők olyan cetliket ragasztanak, amelyekre az általuk átélt vagy nekik címzett bántó, szexista mondatokat írták fel. Az így létrejött „szexizmus élő emlékműve” név nélkül, mégis megrázó módon teszi láthatóvá a magyar nők mindennapi tapasztalatait.

A felszólalók sorában lesznek gyermekjogi aktivisták, szakpszichológusok, emberjogi szakértők és civil megszólalók – köztük Újvári Bianka, Sarkadi Bálint, Görög Zita és Murinai Angéla.

Csécsi Somának üzentek

18:25 – A demonstráció véget ért, a résztvevők még sikítottak egyet közösen.

18:21 – A tizenkét pont felolvasása után a kabátos önkéntesek felmentek a színpadra, a szervezők pedig arra kérték a tömeget, hogy kezdjen el teli torokból üvölteni.

Üzenjük meg Csécsi Somának, milyenek is azok a sikítozó kékharisnyák! – mondták a színpadról a BRFK korábbi szóvivőjére utalva, akinek az ügye a tüntetés nevét adta. „Ez a nők dühe, nem lehet félresöpörni soha többé!” A Kossuth tér fülsiketítő sikításba és üvöltésbe borult.

18:15 – A beszédek után a szervezők felolvasták a magyar nők tizenkét pontját. A követeléseket a szervezők kérdőívén mintegy 1300 nő állította össze és rangsorolta. Tíz pontot a szervezők előre megfogalmaztak, kettőt, a női egészségről és a menstruációs szegénységről szólót a beérkezett válaszok alapján írták meg.

A magyar nők tizenkét pontja:

- Biztonságot. Áldozatvédelmet, működő távoltartást, igazságos rendőrségi, bírósági és családjogi eljárásokat, valamint valódi következményeket a nők elleni erőszak minden formájára.

- Önrendelkezést a női test felett. Minden nő szabadon dönthessen arról, akar-e gyereket, és férjen hozzá a megfelelő tájékoztatáshoz, fogamzásgátláshoz és egészségügyi ellátáshoz.

- Anyagi biztonságot és függetlenséget. Egyenlő munkáért egyenlő bért, igazságos családtámogatást, különös tekintettel az egyedülálló szülőkre és a beteg gyereküket otthon ápolókra.

- Méltó szülészeti ellátást. Emberközpontú, anya- és bababarát szülészeti ellátást minden nőnek.

- Egyenlő esélyeket és korszerű edukációt. Sztereotípiák helyett egyenlő lehetőségeket, életkornak megfelelő szexuális nevelést, a beleegyezés és a személyes határok tiszteletének tanítását, az erőszak megelőzését, valamint a fiúk és férfiak célzott edukációját.

- Tiszteletet, ne megalázást. Lépjen fel az állam a nők elleni diszkriminációval, a megalázó és lekezelő bánásmóddal szemben a közbeszédben, a médiában és a mindennapi kommunikációban, és legyen arányos következménye a nőket megalázó megnyilvánulásoknak.

- Összeegyeztethető munkát és családi életet. Rugalmas és részmunkaidős lehetőségeket, valódi segítséget a gyedről és gyesről visszatérőknek, több bölcsődei és óvodai férőhelyet megfelelően képzett gondozókkal, és az egyedülálló szülők helyzetét figyelembe vevő támogatást.

- Női szempontokat a döntéshozatalban. Kötelező nemek közötti egyenlőségi hatásvizsgálatot a nőket érintő jogszabályok előtt, független nőjogi szakértői képviseletet, a nőjogi szervezetek és az érintett szakmák érdemi bevonását.

- Igazságosabb gondoskodási munkát. Legyen elvárt a férfiaktól a gondoskodási munkában való arányos részvétel, a munkahelyek támogassák az apák nagyobb részvételét a láthatatlan munkában, és vállaljon nagyobb szerepet az állam az idősgondozásban.

- Egyenlő képviseletet a hatalomban. Több nőt vezetői és döntéshozói pozícióba, érvényesüljenek a paritás és az uniós irányelvek célkitűzései a politikában, a gazdaságban, a médiában, a tudományban és a művészetben.

- Figyelmet a női egészségnek. Vegyék komolyan a nők egészségügyi panaszait, szüntessék meg a nemi diszkriminációt az egészségügyben, fejlesszék a nőket érintő betegségek felismerését és kezelését, támogassák a női egészséget vizsgáló kutatásokat, és képezzék megfelelően az egészségügyi dolgozókat.

- A menstruációs és fogamzásgátlási szegénység felszámolását. Legyenek megfizethetők a menstruációs és fogamzásgátló eszközök, a rászorulóknak ingyenesek, legyenek elérhetők az intézményekben is, vizsgálják felül az őket terhelő adókat, és a munkajog is vegye figyelembe a menstruációval kapcsolatos szükségleteket.

18:10 – Utolsó felszólalóként Hajnal Edina nőjogi szakértő, aktivista, a tüntetés egyik szervezője lépett a színpadra. Megköszönte, hogy ennyien kiálltak a nők és a gyerekek biztonságáért. „Nem áldozatokat látok ma este magam előtt, hanem nőket, akik tudják, mit jelent a félelmet a torkukban érezni” – mondta. Szerinte a téren ott vannak azok a nők is, akik tudják, hogy az erőszaknak sokféle arca van, és hogy nem kell ugyanazt átélniük ahhoz, hogy kezet nyújtsanak a nővéreiknek, és azok a férfiak is, akik változtatni akarnak azon a rendszeren, amelynek maguk is részei.

Hajnal Edina szerint az egyenlőség a biztonsággal kezdődik, de ehhez át kell helyezni a hangsúlyokat. „Nem arra kell tanítani a lányainkat, hogyan vigyázzanak magukra, hanem a fiainkat kell végre úgy nevelnünk, hogy ne érezzék feljogosítva magukat arra, hogy másokat bántalmazzanak” – mondta. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ha valakit erőszak ér, az első reakció gyakran az áldozathibáztatás, hogy biztosan kiprovokálta, minek ment oda. „Soha senki nem érdemli meg, hogy bántsák. A szégyent az elkövetőknek kell viselnie” – fogalmazott. Hozzátette, hogy nem fogadhatják el, hogy egy veszélyben lévő nő hiába kér segítséget, és végül egyedül marad a félelmével. „Olyan államra van szükségünk, amely megfogja a kezünket, amikor segítségért kiáltunk” – mondta.

Kérdések sorával vette végig, mit jelentenek a lekezelő beszólások, a szexista viccek, a kéretlen érintések, a kisebb fizetés, és az, hogy a kontrollt gondoskodásnak, a birtoklást szerelemnek, a féltékenységet szenvedélynek nevezzük, a nők tapasztalatait pedig hisztinek. Szerinte mindez, és az is, hogy kéthetente meghal egy nő családon belüli erőszak következtében, azt jelenti, hogy a rendszer szabályai szerint a nő élete kevesebbet ér a férfiénál. „Az erőszak nem pusztán az erőszakról szól. Hatalomról, kontrollról és a nők alárendeléséről is” – mondta.

A szervező az elmúlt két hónap eredményeit is felsorolta. Egy hónapja 1500-an állták körbe a Parlamentet, 1300 nő alakította ki a magyar nők tizenkét pontját, és több mint 27 ezren írták alá a petíciójukat. Elmondta, hogy a tüntetésen ott volt Rácz Zsuzsa író és annak a tizenhárom női lapnak a főszerkesztője is, amelyek közös kampányt indítottak az egyezmény ratifikálásáért, és hogy az Európai Unióban is hallják a hangjukat. Szerinte óriási eredmény, hogy sikerült a társadalmi párbeszédbe emelni az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, és reményteli lehetőségnek nevezte, hogy a rendőrségen belül is vannak már, akik értik és elfogadják a kritikát, és nyitottak az együttműködésre.

Hajnal Edina szerint a nők biztonsága a legfontosabb közügyek egyike és közös felelősség, a kormánynak pedig tudomásul kell vennie, hogy nem tehet úgy, mintha nem hallaná a hangjukat. „Azt ígérték nekünk, hogy egy emberséges Magyarországot építenek. Emberséges ország pedig nincs a nők és a gyermekek biztonsága nélkül” – mondta. Hozzátette, hogy most a kormányon a sor, ők pedig nem engedik el egymás kezét, és ezt az ügyet sem.

Három dolgot kértek a férfiaktól

17:59 – Szűcs Gergely rétor, kommunikációs tréner, a Metorika alapítója a férfiakhoz szólt. A közönség végig ujjongva fogadta a beszédét. Azt mondta, három dolgot kér a férfitársaitól. „Hogy ébredjünk fel, hogy nézzünk szembe végre saját magunkkal, és a legfontosabb, hogy kezdjünk el végre valóban együttműködni” – mondta.

Hammurapi és Urnammu törvényeitől a keresztény Európáig végigvezette, hogy az intézmények, a vallási dogmák és a tudományos narratívák mindig a férfit emelték a nő fölé.

Mi hoztuk létre ezeket az intézményeket, és csak és kizárólag a mi segítségünkkel lehet őket átalakítani a jövőben – mondta. Úgy fogalmazott, függetlenül attól, ki mit gondol a feminizmusról, ideje felébredni, mert a nők világosan kimondták, hogy elég volt. Elég az olyan jogrendből, amely nem kezeli őket egyenlően és nem védi meg őket az erőszakos férfiaktól, az olyan vallási berendezkedésből, amely tabusítja a női biológiát, és az olyan tudományból, amely a nőt csak a férfitól való eltérésében vizsgálja. Az elmúlt évek régészeti kutatásaira hivatkozva azt mondta, attól, hogy valakit vadászként vagy harcosként temettek el, még nem biztos, hogy férfi volt. „Nem most változnak meg a nemi szerepek, sosem voltak úgy kőbe vésve, ahogy azt hittük” – fogalmazott.

A második lépésnek a szembenézést nevezte, és saját magával kezdte. „Nem azért állok én előttetek, mert makulátlan mintapéldány volnék, sajnos távolról sem. Én is, mint sokan közületek, léptem már át határokat, voltam tiszteletlen és tolakodó” – mondta. Hozzátette, hogy ő is azt hitte, amit sok más férfi, hogy neki minden jár, és szerinte a férfiak csak akkor szerződhetnek újra a nőkkel, ha elszámolnak azzal, kik is valójában.

Az erőszaktevőknek azt üzente, elég volt, és nem nyugszanak, amíg a döntéshozók olyan rendszert ratifikálnak, amely nem az este egyedül sétáló nőket félemlíti meg, hanem az erőszaktevőket. A többi férfiról azt mondta, sokszor határátlépők, tiszteletlenek és tudatlanok. „Csak azért, mert van nálunk rosszabb, nem jelenti azt, hogy rendben van, amit csinálunk” – mondta. Azokat is megszólította, akik a „not all men” érvet hangoztatják, vagy azzal jönnek, hogy a magyar nőknek mennyivel jobb, mint bizonyos arab országokban. Szerinte őket legalább arra kell biztatni, hogy nézzenek szembe a történelemmel és azzal a kényelemmel, amelyet a férfiak által kialakított rendszer biztosít számukra.

A harmadik lépésként azt kérte, hogy a férfiak forduljanak oda a nőkhöz, ismerjék meg a ciklust, a hormonháztartást, hallgassák meg, hogyan élik meg a menstruációs fájdalmat vagy a szülést, és ugyanilyen kíváncsisággal forduljanak a gondolataikhoz, a munkájukhoz és a terveikhez. „Kezdjük el őket elsősorban nem vágyott tárgyként, hanem partnerként kezelni” – mondta. Akiknek a téma keserű párkapcsolati csalódásokkal van átitatva, azoknak azt tanácsolta, vegyék ki belőle a szexust, és először az anyjukhoz, a nagyanyjukhoz, a lánytestvéreikhez, a női barátaikhoz és kolléganőikhez forduljanak.

Elismerte, hogy a nemi szerepek változása és a női hang felerősödése sok férfi számára rémisztő, de szerinte az emberi közösség mindig akkor lépett előre, amikor valódi változást ért el. „Valódi fejlődés bizony nem az AI vagy a Marsra jutás, nem a GDP növekedése, hanem az, ha megtanulunk végre valóban együttműködni” – mondta. Beszédét azzal zárta, hogy a nőknek van víziójuk arról, hogyan tennék szebbé és szabadabbá a világot, és ha a férfiak nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá a változáshoz, első lépésként hallgassák meg őket.

17:50 – Murinai Angéla író, az Anyaszív oldal szerzője, a tüntetés egyik szervezője a reprodukciós önrendelkezésről beszélt. Azt mondta, a női testről és a méhről évszázadok óta sokan szeretnek véleményt mondani, politikusok a születésszámokról, egyházi vezetők az erkölcsről, a családtagok pedig arról, mikor jött el a gyerekvállalás ideje. A terhességet, a szülést és annak minden következményét viszont jobbára egyetlen ember viseli. „Az, akinek a testében zajlik, akinek az egészségét érinti, és akinek az életét minimum 20 évre változtatja meg. A döntés joga tehát őt illeti” – fogalmazott.

Szerinte a reprodukciós önrendelkezés azt jelenti, hogy a nők szabadon dönthetnek arról, akarnak-e gyereket, mikor és hányat, és ehhez az is hozzátartozik, hogy visszautasíthassák a terhességet és a szülést. „Az abortusz a női szabadság egyik legfontosabb eszköze” – mondta. Úgy fogalmazott, a férfihatalom évszázadok óta igyekszik kriminalizálni az abortuszt, és a nő egészségéről és jogairól etikai vitákra terelni a hangsúlyt. Azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a nőknek a terhességmegszakítást csak súlyos élethelyzetekkel, erőszakkal, betegséggel vagy szegénységgel lehet igazolniuk.

Nem kell egy embernek összeomlania ahhoz, hogy joga legyen nemet mondani a terhességre – mondta. Szerinte a hatalomnak nincs köze ahhoz, mi áll a döntés hátterében, és ha mégis megkérdezi, érje be annyival, hogy csak.

Ezután a szívhangrendelet eltörlését követelte, mert szerinte a nők vegzálása és manipulálása erőszak. „És remélem, ezt most hallotta dr. Hegedűs Zsolt is” – mondta az egészségügyi miniszterre utalva, amit hatalmas ujjongás fogadott a téren. Hozzátette, hogy a testi önrendelkezés akadályozása akkor is nők elleni erőszak, ha valaki Istenre hivatkozva teszi.

Murinai szerint az egészségügyi ellátás dolga a tájékoztatás és a magas szintű, emberséges ellátás, nem a manipuláció és a bűntudatkeltés. Úgy fogalmazott, az orvos és a gyógyszerész személyes meggyőződése nem válhat a nők ellátásának akadályává. „Aki pedig ezt nem tudja összeegyeztetni a hivatásával, annak a pályaválasztását kell újragondolni, nem pedig a segítségért hozzá forduló nők döntését” – mondta. Az egyházakról azt mondta, szabadon képviselhetik a tanításaikat, de nem kényszeríthetik a dogmáikat azokra, akik más elvek szerint élnek.

A 18 és 74 év közötti magyar nők 54,6 százaléka élt már át fizikai vagy szexuális erőszakot

17:42 – Újvári Bianka gyermekjogi aktivista azzal kezdte beszédét, hogy jó látni, milyen sok férfi van a téren. Szerinte az áldozatoknak sokat jelent, hogy nemcsak bántalmazó, hanem védelmező férfiak is vannak az országban. Elmondta, hogy húszéves, és ha aznap este zaklatnák az utcán, majd meglátna egy csapat rendőrt a sarkon, nem lenne biztos benne, hogy a rendszer azonnal meg tudná védeni.

Eljutottunk oda, hogy a félelem és a folyamatos cserbenhagyások miatt már a rendőrségben sem bízunk meg maradéktalanul – mondta. Hozzátette, nem akarja, hogy a leendő lányainak ugyanattól kelljen tartaniuk, mint neki, és nem hajlandó ezt a félelmet örökségül hagyni a következő generációnak.

Egy saját versét is elmondta arról, hogy kislányként és felnőttként, nappal és éjszaka, sapkában vagy miniben is ő rendelkezik a saját teste felett. „A testem, a váram, a döntésem szabad, nem kell hozzá indok” – mondta.

Ezután arra kérte a résztvevőket, nézzenek körül. Szerinte a nők túlnyomó többsége választotta már a hosszabb, de kivilágított utat hazafelé, szorította már a kulcsait az ujjai közé a legrosszabbra készülve, tett már úgy, mintha telefonálna a sötétben, vagy fordult vissza a liftajtóból, mert nem akart egyedül beszállni egy idegennel. „Minden nő, akit ismertek, ment már haza félelemmel a szívében” – mondta. Újvári Bianka a beszéde alatt végig a könnyeivel küszködött. „Nőnek lenni ma sokszor annyi, mint csendben vérezni” – fogalmazott.

Számokat is idézett. Szerinte Magyarországon a 18 és 74 év közötti nők 54,6 százaléka élt már át fizikai vagy szexuális erőszakot, miközben az uniós átlag 31,8 százalék, és a legnagyobb veszély a saját otthonukban éri őket. Úgy fogalmazott, jelenleg mintegy 275 ezer magyar nő él bántalmazó kapcsolatban, és átlagosan minden héten meghal egy nő a jelenlegi vagy volt partnere keze által. „Ezek nem puszta számok, hanem a nővéreink, az édesanyáink, a barátnőink, a kollégáink, a szomszédaink” – mondta.

Az aktivista a menedékhelyek hiányáról is beszélt. Szerinte az Isztambuli Egyezmény egyértelműen előírja a megfelelő számú biztonságos menedékház működtetését, Magyarországon viszont drasztikus a férőhelyhiány, és túlterhelt a segítői hálózat. Ha egy bántalmazott anya a gyerekeivel az éjszaka közepén vagy hétvégén kér segítséget, gyakran telt házzal találkozik, és sokszor az egész országban nincs szabad ágy. Kiállt a szociális munkások és áldozatsegítők mellett is, akik szerinte filléres bérért, lelkileg kimerülve próbálják tartani a gátat. „A rendszer nemcsak az áldozatokat, de őket is cserbenhagyta” – mondta.

17:37 – Bordás Róbert operatőr a Szabad a Hang kezdeményezés nevében szólalt fel. Azt mondta, azért állnak ki, mert amellett, ami a közös tereinkben, a legnépszerűbb magyar slágerekben és a digitális platformok hírfolyamaiban történik, már nem lehet szó nélkül elmenni. Mély társadalmi krízisnek nevezte, hogy tizenéves, sőt tíz év alatti gyerekek úgy éneklik a videók alatt a dalszövegeket, mintha a bántalmazás menőség, a szexuális erőszak pedig vicces elem volna.

„A szólásszabadság és a művészi szabadság nem zárja ki a társadalmi felelősséget” – mondta. Szerinte a zene mindig is a lázadásról és a határok feszegetéséről szólt, ezzel nincs baj. A gond ott kezdődik, amikor a lázadás álnéven a nők folyamatos megalázása, tárgyiasítása és a szexuális agresszió válik a siker mércéjévé. Úgy fogalmazott, ez nem ártalmatlan szórakozás, hanem mintát teremt, és amit ma a fülünkben hallgatunk, az holnap valósággá válik az utcákon, az iskolákban és a kapcsolatainkban.

Az előadókhoz kemény szavakkal fordult:

Ti nem lázadók vagytok, ti vagytok a társadalom daganatai, amik iszonyatos károkat okoznak, a legmérgezőbb szemetet csomagoljátok olcsó papírba, és azt adjátok gyerekeinknek uzsonnára – mondta. Hozzátette, hogy a zeneipar közben mossa kezeit.

A TikTokot, a Spotifyt, a YouTube-ot, valamint Polyák Gábort, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnökét arra szólította fel, hogy adjanak valódi eszközöket a szülőknek és a gyerekeknek a védekezéshez, és indítsanak érdemi vizsgálatot és egyeztetést gyermekvédelmi szakemberek bevonásával. „A megalázás nem menőség, a nők méltósága nem eladó, és a gyermekeink jövője nem lehet a zeneipari profit ára” – mondta. Beszéde végén arra kérte a résztvevőket, hogy írják alá a kezdeményezés petícióját.

Görög Zita: Merjetek kérdezni és segítséget hívni, mert egy telefonhívás is életet menthet

17:31 – Görög Zita modell, emberi jogi aktivista azzal kezdte beszédét, hogy megköszönte Hajnal Edinának a tüntetés megszervezését. „Ha valódi demokráciában élnénk, akkor mi most nem lennénk itt” – mondta. Emlékeztetett, hogy Magyarország tizenkét éve, 2014-ben írta alá az Isztambuli Egyezményt, és azóta várnak a ratifikációra. Szerinte ez tizenkét évnyi politikai halogatás és üres ígérgetés volt, miközben nők és gyerekek fizettek az életükkel a bürokrácia gyávaságáért. Az igazságszolgáltatást is bírálta.

Sikkasztásért jár a jól megérdemelt öt év, de ha egy gyermeket felrúgnak, azért csak felfüggesztett – fogalmazott.

Görög Zita a személyes küldetésének nevezte, hogy felszámolják a közönyt, amely szerinte falat emel az áldozatok köré, és szabad utat ad a bántalmazóknak. Úgy fogalmazott, a bántalmazás tanult, generációról generációra öröklött minta. Sarkadi Bálinthoz hasonlóan arról beszélt, hogy amíg a kisfiúknak azt tanítják, hogy egy fiú nem sír, az elfojtott könnyekből felnőttkorra düh és agresszió lesz, és amíg a kislányoknak azt sulykolják, hogy a nő dolga a csendes tűrés, nem várható, hogy kevesebb legyen a bántalmazás. „Ezek a szerepek nem a családokat védik, hanem a bántalmazás melegágyát biztosítják” – mondta.

Felvetette azt is, hány gyerek fogan szexuális kényszerítésből vagy párkapcsolati erőszakból, és ezt a szívhangrendelettel kötötte össze. Arról beszélt, hogyan nevelhet egy anya érzelmi biztonságban egy gyereket, aki az arcvonásaival a bántalmazójára és az átélt traumára emlékezteti, miközben a hatóságok magukra hagyják őket.

Beszéde második felében generációnként szólította meg a hallgatóságot. Az apákat arra kérte, mutassák meg a fiaiknak, hogy az erő nem az ökölben és az üvöltözésben van, és hogy sírni szabad. „Tiszteljétek a nőket, a fotocellás ajtó nem helyettesíti a jó modort” – mondta. Az anyákat arra kérte, ne neveljék csendes tűrésre a lányaikat, hanem tanítsák meg nekik, hogy joguk van nemet mondani és hangosan sikítani, ha bántják őket. A nagyszülőktől azt kérte, törjék meg a családi tabukat, és ne falazzanak a bántalmazóknak a családi ebédeknél, a szomszédoktól pedig azt, hogy ne fordítsák el a fejüket, ha áthallatszik a falon az üvöltözés. „Merjetek kérdezni és merjetek segítséget hívni, mert egy telefonhívás is életet menthet” – mondta.

Görög Zita a kényszerláthatást is élesen bírálta. Szerinte a bántalmazók ott működnek, ahol a bíróságok vagy a gyámhivatal asszisztálnak a terrorhoz, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben egy szülő ellen gyermekbántalmazás vagy súlyos erőszak miatt büntetőeljárás zajlik, a gyereket a jogrendszer visszaküldi hozzá. „Mondjuk ki nyersen, a kényszerláthatás nem kapcsolattartás, hanem a gyermek államilag kikényszerített újratraumatizálása” – fogalmazott. Az Isztambuli Egyezményt a túlélés garanciájának nevezte, amely kimondja, hogy az áldozat biztonsága és a gyerek védelme minden felett áll.

17:20 –Sarkadi beszéde után a szervezők bejelentették, hogy a férfi felszólalókkal azt szeretnék tudatosítani, hogy a nők elleni erőszak nem kizárólag a nőkre tartozik. Ezután elindult a köszöntőben már beharangozott élő emlékmű. Nagyjából tíz fekete kabátos női önkéntes vegyült el a tömegben, alkoholos filcet és festékszalagot vittek magukkal. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy írják fel a szalagokra azokat a szavakat, amelyekkel nőként illették őket, vagy amelyekről férfiként a nőismerőseiktől hallottak, és ragasszák fel az önkéntesek kabátjára. A szervezők azt ígérték, hogy a tüntetés végén „feloldozzák” a kabátos nőket.

17:15 – Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus azzal kezdte beszédét, hogy férj és két gyermek, egy kisfiú és egy kislány édesapja. Elmondta, hogy amikor felkérték a felszólalásra, először nem pszichológusként, hanem apaként gondolkodott el azon, mit szeretne mondani. Ha a gyerekeire néz, két kérdés jut eszébe, milyen felnőtté szeretné nevelni őket, és milyen világban szeretné, hogy felnőjenek.

Azt szeretném, hogy a fiam egyszer olyan férfi legyen, akinek az ereje nem abban mutatkozik meg, hogy mennyi hatalma van mások felett, hanem abban, hogy képes tisztelettel, empátiával és felelősséggel fordulni mások felé – mondta. Hozzátette, hogy a fiának tudnia kell, attól, hogy férfi, nem kell mindig erősnek mutatkoznia, szabad sírnia és segítséget kérnie, de a saját fájdalma soha nem jogosíthatja fel arra, hogy másoknak fájdalmat okozzon.

A lányáról azt mondta, azt szeretné, ha úgy nőne fel, hogy soha ne kelljen megkérdőjeleznie a saját értékét azért, mert valaki nem bánik vele tisztelettel. Szeretné, ha tudná, hogy a teste az övé, a határai fontosak, és nem kell megtanulnia elviselni a megaláztatást csak azért, hogy szerethetőnek érezze magát. „És hogy soha ne higgye el, hogy a féltékenység, a kontroll vagy a birtoklás a szeretet bizonyítéka. Mert a szeretet nem birtokol, nem aláz meg, nem félemlít meg” – fogalmazott.

Ezután pszichológusként folytatta. Elmondta, hogy több mint tíz éve dolgozik emberekkel, és a rendelőben újra és újra találkozik azokkal a láthatatlan sebekkel, amelyeket a kapcsolatainkban szerzünk, olyan emberekkel, akik gyerekként azt tanulták meg, hogy a szeretetért meg kell küzdeniük, hogy a béke érdekében jobb hallgatni, és hogy ha bántják őket, talán ők csináltak valamit rosszul. Sarkadi szerint ezek a minták felnőttként is velünk maradnak. Van, aki újra és újra olyan kapcsolatba kerül, ahol nem tisztelik, van, aki annyira fél az elhagyástól, hogy inkább elviseli a megaláztatást, és van, aki soha nem tanulta meg egészségesen kezelni a haragját, a szégyenét vagy az elutasítottság érzését.

A múltunk segíthet megérteni a viselkedésünket, de nem ment fel bennünket a felelősség alól. Attól, hogy valakit bántottak, még nincs joga másokat bántani. Attól, hogy valaki féltékeny, még nincs joga ellenőrizni a párját. Attól, hogy valaki dühös, még nincs joga megfélemlíteni egy másik embert. És attól, hogy valaki szeret valakit, még nincs joga rendelkezni felette – mondta.

A pszichológus a generációkon átöröklődő mintákról is beszélt. Szerint amit egy gyerek otthon lát, azt könnyen a világ természetes működésének tekinti. Ha azt látja, hogy az egyik szülő megalázza a másikat, megtanulhatja, hogy a szeretethez hozzátartozik a megaláztatás, ha pedig a konfliktusokat kiabálással, fenyegetéssel vagy erőszakkal rendezik otthon, azt hiheti, hogy így működnek az emberi kapcsolatok. Sarkadi szerint ezek a minták átírhatók. „Lehetünk az a generáció, amelyik másképp csinálja” – mondta. Olyan generáció, amelyik nem azt mondja a fiainak, hogy egy férfi nem sír, és nem azt a lányainak, hogy legyen türelmes, majd a másik megváltozik, hanem azt, hogy joguk van a tisztelethez és a biztonsághoz.

Hangsúlyozta, hogy szerinte különösen fontos férfiként is megszólalnia, mert a nők elleni erőszak nem kizárólag a nők ügye. „Nem azért, mert minden férfi bántalmazó, és nem azért, mert a férfiakat kollektív bűnösség terhelné, hanem azért, mert mindannyiunknak van felelőssége abban, milyen viselkedést tartunk elfogadhatónak” – fogalmazott. Példaként említette, mit mondunk, amikor a barátaink megalázóan beszélnek a nőkről, és milyen példát mutatunk a fiainknak. Szerinte a tiszteletet nem elég tanítani, meg is kell mutatni, mert a gyerekek abból tanulnak a legtöbbet, ahogyan a szüleik vitatkoznak, bocsánatot kérnek és elfogadják, ha valaki nemet mond.

Sarkadi arról is beszélt, hogy a megelőzés mellett a védelemről sem lehet megfeledkezni. Szerinte ha valaki segítséget kér, nem elég azt mondani neki, hogy legyen erős, lépjen ki a kapcsolatból vagy ne hagyja magát. Biztonságos lehetőségekre, valódi támogatásra és működő intézményekre van szükség, olyan környezetre, amelyben az áldozatok mernek segítséget kérni, és meg is kapják azt.

Beszédét azzal zárta, hogy ne csak arra tanítsuk meg a gyerekeinket, hogyan ismerjék fel a bántalmazást, hanem arra is, hogyan építsenek olyan kapcsolatokat, amelyekben nincs helye a bántalmazásnak. „Mert a változás nem a következő generáció feladata, hanem a miénk. És ez most kezdődik” – mondta.

17:00 – Elkezdődött az esemény, a demonstrációt Bánáti Beatrix köszöntője nyitotta meg. A halloween előtti estén a rémtörténetekre utalva kezdte beszédét. 

Magyarországon sem kell a képzelet világához fordulnunk, ha valami igazán félelmetessel szeretnénk találkozni – mondta.

„Most nézzetek fel a Parlamentre, mert a nők biztonsága nem politikai ízlés kérdése, nem ideológiai vita és nem valamiféle különleges női privilégium, hanem alapvető emberi jog” – fogalmazott. Az Isztambuli Egyezményről azt mondta, az nem ideológiai kiáltvány, hanem nemzetközi jogi eszköz, amely a nők elleni erőszak megelőzését, az áldozatok védelmét és az elkövetők felelősségre vonását szolgálja. „Mi ma nem kiváltságokat követelünk, hanem azt, hogy a nők és a gyermekek biztonsága valódi, állami prioritás legyen” – tette hozzá.

Bánáti ismertette a programot is. A résztvevők először közösen élő feliratot alkottak, amelynek üzenete az volt, hogy itt az idő, álljon ki a kormány a nők és a gyerekek biztonságáért. Utána Újvári Bianka gyermekjogi aktivista, Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, Görög Zita modell, emberi jogi aktivista, Szűcs Gergely, Murinai Angéla író, Bordás Róbert operatőr és Hajnal Edina nőjogi szakértő, aktivista szólalt fel. A beszédek után élő emlékművet mutattak be, majd a tömeg kiabálással és zajkeltéssel törte meg a csendet, végül felolvasták a magyar nők tizenkét pontját.

Köszöntőjét azzal zárta, hogy ha a résztvevők egyetlen mondatot visznek haza, az ez legyen. „A biztonság nem kiváltság, hanem jog” – mondta.

16:44 – Elkezdtek gyülekezni az eseményen résztvevők. A Kossuth teret félig lezárták. A parlament elé időközben felsorakozott egy rendőrsorfal, akik egyelőre többen vannak mint a demonstrálók.

Még a tüntetés kezdete előtt beszéltünk Kunhalmi Ágnessel, az MSZP politikusával, volt országgyűlési képviselővel, aki azért jött ki pénteken, hogy támogassa a demonstrálókat. Kunhalmi szerint a legfontosabb ok az volt, hogy Magyarországon még mindig rengeteg nő hal meg kapcsolati erőszak miatt.

Látszik, hogy ma Magyarországon az ellátórendszerek és azok a szervek, amelyeknek ezzel foglalkozniuk kellene, sajnos nem elég érzékenyek erre – mondta. Hozzátette, hogy az áldozathibáztatás is nagyon durva Magyarországon.

„Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért 2014 óta rettentően sokat küzdöttünk, magam is nagyon sokszor felszólaltam ebben az ügyben” – emelte ki a politikus. Úgy látja, a kormányváltást sokan azért is várták, hogy az egyezményt végre ratifikálják, mert az átfogóan újraszervezné, hogyan kezeli az ország a kapcsolati erőszakot, elsősorban a megelőzés oldaláról.

Arra a kérdésre, hogy önmagában a ratifikáció megoldást jelentene-e, Kunhalmi azt mondta, már az is nagy előrelépés lenne. „Minél később ratifikáljuk az Isztambuli Egyezményt, annál több nőtársam fog meghalni Magyarországon” – fogalmazott. Szerinte az érintett szervek és az ott dolgozók érzékenyítése, a szemléletváltás olyan átfogó intézkedéssorozat, amely valódi megoldást hozhatna.

Azt elismerte, hogy egy tizenhat év után hat hónapja hivatalban lévő kormánynak sok más dolga is van, és szerinte a kabinet nap mint nap dolgozik a NER lebontásán. „Én nem tudom elképzelni azt, hogy miért ne lehetne ratifikálni ennek a kormánynak az Isztambuli Egyezményt” – mondta. Úgy véli, a Fidesz az elmúlt tizenhat évben mondvacsinált érveket hozott fel az egyezmény ellen, és a genderre való hivatkozás sem volt valós ellenérv. Kunhalmi szerint értékrendtől függetlenül mindenkinek azt kellene szem előtt tartania, hogy minél később születik átfogó döntés, annál több nő lesz áldozat.

Összefogtak a női lapok

Összefogtak a magyar női lapok, az isztambuli egyezmény ratifikálását kérik Magyar Péter kormányától

Az Indamedia több kiadványa is beszállt az akcióba.

A demonstráció nem elszigetelt akció : szervesen illeszkedik ahhoz a példátlan összefogáshoz, amelyet 13 magyar női lap (köztük a Dívány, az Elle, a Femina, a Glamour, a Marie Claire, a Nők Lapja és a WMN stb.) indított el október 11-én, a leánygyermekek világnapján. A szerkesztőségek – így az Index kiadójához, az Indamediához tartozó több lap is – egységesen követelik az Isztambuli Egyezmény életbe léptetését, felhívva a figyelmet arra, hogy a gyermekvédelem a nők biztonságának szavatolása nélkül illúzió csupán. A Hajnal Edina és Murinai Angéla által indított online petíciót már több mint 27 ezren írták alá.

A magyar nők 17,9 százaléka számolt be arról, hogy élete során egyszer szexuális erőszak áldozata volt. A nők 40,1 százaléka a munkahelyén tapasztalt szexuális zaklatást.

Az intim partner által elkövetett emberölések áldozatainak 77 százaléka, a családon belüli gyilkosságok áldozatainak 70 százaléka nő.

Mi az az Isztambuli Egyezmény?

Magyarország 2014-ben írta alá az Európa Tanács Isztambuli Egyezményét, ám a ratifikáció – vagyis a jogrendszerbe történő teljes körű beépítés és életbe léptetés – a mai napig nem történt meg. Az egyezmény nem ideológiai dokumentum, hanem a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzésének és felszámolásának nemzetközi jogi kerete.

Az egyezmény az alábbi főbb pillérekre épül:

Megelőzés: A nők elleni és a családon belüli erőszak gyökereinek felszámolása. Ide tartozik a társadalmi szemléletformálás, az oktatási anyagok átdolgozása, a szakemberek képzése és a médiakampányok.

Védelem és támogatás: Az áldozatok azonnali és hatékony megsegítése. Magában foglalja a megfelelő számú és biztonságos védett menedékhelyek (anyaotthonok) fenntartását, az ingyenesen hívható segélyvonalak működtetését, valamint a jogi és pszichológiai tanácsadást.

Büntetőeljárás és felelősségre vonás: Az elkövetők hatékony és szigorú felelősségre vonása. Célja, hogy az erőszak ne maradhasson büntetlenül, a nyomozó hatóságok és a bíróságok gyorsan, az áldozat másodlagos traumatizációja nélkül járjanak el.

Összehangolt szakpolitikák: Az a horizontális pillér, amely a fenti hármat összeköti. Előírja, hogy az állami szervek, a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a civil szervezetek ne egymástól elszigetelten, hanem egy átfogó nemzeti stratégia mentén, együttműködve dolgozzanak a probléma felszámolásán

A nemzetközi szerződés a nők biztonsága mellett különös hangsúlyt fektet a gyermekek védelmére is. Az egyezmény végrehajtását egy független nemzetközi szakértői testület (GREVIO) ellenőrzi, amely egyben szavatolná, hogy az áldozatvédelmi vállalások ne csak papíron létezzenek.