Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

15 ezer új állástalan lett hirtelen - hiába a közmunka

Bár augusztustól kormányzati cél a havi átlag 200 ezer közmunkás foglalkoztatása, októberben ennek ellenére 15 ezer új állástalan lett.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb, októberre vonatkozó statisztikája szerint 395,2 ezer nyilvántartott álláskereső volt hazánkban. Bár ez a szám a néhány évvel ezelőtti 5-600 ezres szintekhez képest továbbra is alacsonynak nevezhető, a 15 ezres havi növekedés negatív meglepetés.

A felpörgetett közmunkaprogramok hatására ugyanis az elmúlt közel két évben a létszám fokozatos csökkenését tapasztalhattuk. Ez alól néhány olyan hónap volt kivétel (például idén május), amikor a téli közmunkaprogram befejeződött, a "hagyományos" programok pedig még nem indultak be igazán. Ezelőtt legutóbb pedig januárban tapasztalhattunk egy hónap alatt 22 ezres növekedést. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a mostani megugrás ritka jelenségnek számít, a korábbiakkal ellentétben azonban ezt a változást sokkal inkább köthetjük a versenyszférához és a piachoz, mint a közmunkaprogramokhoz.

Az alábbi grafikonon ugyanis jól látszik, hogy a korábbi években is megfigyelhető volt egy októberi 

létszámnövekedés, ami leginkább a szerzonális építőipari és szezonális munkalehetőségek rossz időjárásból fakadó megszűnésével magyarázható. Akik pedig ismét a munkaerőpiaci kínálati oldalára kerültek, úgy tűnik, egyelőre még nem tudtak elhelyezkedni sem a közfoglalkoztatásban, sem pedig a magánszektorban.

Ezt jól szemlélteti a nem támogatott, új munkahelyek száma is, amit mi itt a cikkeinkben leginkább a piac önerejéből létrehozott álláshelyekként szoktunk definiálni. Októberben ugyanis kereken 16 ezer új munkaerőigényt jelentettek be a cégek, ami előző hónaphoz képest több mint 3000-rel kevesebb. Ám ez még nem is annyira rendkívüli, hiszen az idei évben néhányszor megesett, hogy havi bázison csökkenést mutatott ez a szám. 2013 áprilisa óta azonban arra nem volt példa, hogy előző év azonos hónapjához képest elmaradjon a friss adat. Most ugyanis több mint 2500-zal kevesebb új munkahelyet hoztak létre a cégek önerőből, mint tavaly októberben.

Ezzel párhuzamosan viszont a támogatott álláshelyekből, melyek döntő többsége rendre a közfoglalkoztatás valamely eszközére vonatkozik, 56 ezer új jött létre, ez 23 ezerrel magasabb az egy hónappal korábbinál és 24 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbi állapotot. Mindez természetesen a cikkünkben már korábban említett, felpörgetett közfoglalkoztatás hatása és eredménye.

Összesen októberben így 72 ezer új munkahely született, ami 19 ezerrel több a szeptemberinél és 32 ezerrel magasabb szám az egy évvel korábbinál.

Visszatérve a nyilvántartott álláskeresőkre, ha csak a kategóriákat nézzük, akkor egyedül a tartósan állástalanok számában mutatkozott újabb csökkenés, a korábbi 102 ezerről 101 ezerrel mérséklődött a számuk. Ellenben az ellátás nélkül élő állástalanok 5000-rel lettek többen, 216 ezren voltak a statisztika szerint, míg a szociális segélyből élők 123 ezren voltak, ami 6000 fős növekedés eredménye lett szeptemberhez képest.

Székely Sarolta
mfor.hu

Rovatok: 
Életmód
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1