v. Joó Katalin a Magyarok XI. Világkongresszusa (2024. augusztus 15-20.) keretében sorra kerülő Szkíta erkölcs, művészet és élet című konferencia elnöke. Alább közzétesszük legfrissebb írását.
Magyar Március
„Mint fatutaj a folyamon, mint méla tót a tutajon, száll alá emberi fajom”.
(József Attila: Kiáltozás)
A csillagok és bolygók üzeneteit az emberiség meghatározhatatlan idők óta ismeri. Már az írott történelem előttre tehető a csillagtudás és csillagfejtés ősi tudománya, és minél messzebbre megyünk IDŐben az emberiség történelmében, annál magasabb szintű ez a tudás. Őseink tudták, hogy „a Teremtő a gyermekeinek szánt üzeneteit a csillagos égre írja…” Mióta sötét erők megfordították írásunkat és eltérítettek bennünket a Teremtőnk felé vezető útról, mióta elfeledtették az ősképeinket, rovásjeleinket, és módszeresen kitörölték emlékezetünkből az Ő írásmódjának, a csillagos ég jeleinek az ismeretét, - a Tudat elhomályosult, a Szeretet kifakult, és az emberiség lejtőre került.
A Nap, a Fény útja minden korban mindig a legfontosabb eseménye volt az emberiségnek, hiszen a Teremtés földi megnyilvánulására a Természet törvényeire, az Életre tanított. Az Életre és a Hitre, amely a mindig megújulásban, feltámadásban mutatta az örökkévalóság misztériumát, a Szeretettörvény mindenhatóságát. A Fény üzenete a Nap adta Téridő pontosan megmutatta, mikor minek van ideje, hiszen a Szent Idő és a Szent Tér népünk mágikus nagyemlékezetében elválaszthatatlanul egybeforrt, mutatja ezt ősi szertartásrendünk is, amikor „szentidőben, szenthelyen” áldoztak, imádkoztak, tették meg lelki tisztulásukat szellemi emelkedésük érdekében.
Tudták, hogy a csillagok által kijelölt ünnep mire alkalmas, mit lehet, illetve kell tenni és mit nem, - hogyan szenteljük az időt, tágítva a teret. Ez által REND volt a lelkekben, a rend által a szellem akadálytalanabbul tudott megnyilvánulni a lelkiismeretben, tehát a szabad akarat Isten felé igyekezett. Természetesen egészségesebbek is voltak. Isteni tudásunk akadálytalanul áramolhatott segítve úgy az egyén, mint a nemzet, vagy az emberiség fejlődését. A csillagtudásból „felkészített” beavatott átlátta az erők működésének és hatásainak rendszerét, tudta mikor nyílnak kapuk, hogy átléphessen a fényvilágokba további tudásért. Értette és betartotta törvényeit, segítve, tanítva, gyógyítva, vezetve – és nem megvezetve! – a többieket.
Mi maradt mára ebből…?
Várakozás, változás
A természet szüntelen körforgásában az esztendőt (istenidőt) az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait a mai napig számon tartja. A káldeus (mezopotámiai) mágusoktól származó bolygósorrend szerint, minden esztendőben egy bolygó és egy állapotövi jegy (csillagkép) együttes hatása, tanítása érvényesül (természetesen még sok egyéb összetevővel és égi szereplővel), váltásuk a földi esztendő körében a tavaszi napéjegyenlőség idején történik. Amint már tudható, a tavalyi Mars bolygó és Szűz csillagképet (Keleti váltópárja a Nyúl) – a Jupiter és a Mérleg (keleti váltópárja a Sárkány) követi. Az asztrozófia tudománya szerint a Jupiter a magyarok bolygója.
A közösséget alkotó emberiség egyetemes életéről pontosan nyilatkozik szerves kultúránk és a népi műveltség. Bármilyen ősi is, érezhető, hogy a jelenkornak is szól, és kiváltképp most aktuális. A Halak világhónapban az emberiség lejtőre került. Ahogy József Attila fogalmazta Kiáltozás c. versében: „Mint fatutaj a folyamon, mint méla tót a tutajon, száll alá emberi fajom”. Sivár jelenünkben nem Hunor – Magor egymást emelő nemes ikerküzdelme a jellemző, hanem egy másik ikertípus, ahol az nyer, aki a másikat „agyonüti”. Így lehet farkast báránybőrbe öltöztetni. (Hamis próféták!) Európa ennek a modellnek a szellemi és erkölcsi örököse…
De nincs olyan rossz, aminél rosszabb nem lehet és nincs olyan jó, aminél jobb nem lehet. Az, hogy valami „jó” vagy „rossz”, saját magunkon múlik. A legfőbb mondanivaló tehát, hogy mindaz, amit „mátrixosan” rossznak nevezünk (mert tulajdonképpen nincs rossz, csak a jónak hiánya), azt mennyire gyorsan és tudatosan tudom átírni, felülírni. Magamnak kell napi szinten saját magam számára megalkotni a jót! Tehát nem könnyű. De az egész földi élet nem könnyű…! Olyan szakrális libikóka ez, hogy sokszor nem is tudom, hogy most fent vagyok, vagy lent vagyok… Ez manapság az életünkben már többnyire nem a reális tényezők eredménye, hanem inkább nézőpont kérdése! Ha pedig valójában ténylegesen „lentre” kerülünk, akkor az legyen a döntő, hogy vajon ez a történés mire tanít?! Mit akar feltétlenül megismertetni, megmutatni ez a mélypont. Ilyenkor bizony a kétségbeesés helyett elmélkedni, gondolkodni kellene. Egy „elgáncsolás” nem feltétlenül azt üzeni, hogy törd össze magad, hanem az, hogy: Állj már meg! Rossz az irány! Túl gyors a tempó! Lassíts! Nézz a lábad elé! Nézz már körül! Figyelj és érezz! A szíveddel gondolkozz! Az elme a szív parancsát hajtja végre! Ne a megfelelési kényszerek irányítsanak. A lélek önkorlátozásának egyszer, s mindenkorra véget kell vetni! A szemet a látás szervének nevezik, de a szem csak NÉZ, a lélek és a szív az, ami LÁT. Nyissuk fel szívünket a látásra, és vizsgáljuk meg, hogy mi az, amit valóban látunk és mi az, amit csak láttatni akarnak velünk. A cselekedetek általi mérlegelés a fontos! Ki, mit mond, és közben mit cselekszik?! A kimondott szavak, a gesztusok, s nem utolsósorban az elvégzett munka minősít és leleplez.
Miben nyilvánul meg a Jupiter bolygó hatása
Jelöli a legmagasabb erkölcsi kategóriákat – a szakrális vezetőt, a vallást, a papságot, a jogrendszert, az igazságszolgáltatást, szabadságot, igazságosságot. Felmutatja nem csak a földi, hanem a kozmikus szellemi törvények megfellebbezhetetlen igazságát és bizonyosságát. Megvizsgálja, hogy az adott eszme, vagy tett mennyire szolgálja a közösség és a világ fejlődésének ügyét. Hozzá tartozik a növekedés, jóság, erkölcs, méltóság, személyes példamutatás, lelkiismeretesség, a múlt értékeinek megbecsülése, tisztelettudás, az ingyen kegyelem, és mint a szeretet legmagasabb fokozata – a szeretet bölcsessége és annak kiterjesztése. Jupiter a „Jó Atya” tanít a mindenekfelett álló szeretetre – a bölcs szeretetre és nem a majomszeretetre!
Nagy a különbség! A felelős, szigorú szeretet életre vivő, a majomszeretet jobb esetben az infantilizmusból a szenilizmusba. Vigyázzunk, nehogy „túlkiszolgált” és „túldédelgetett” gyermekeinkből egy irányítható, befolyásolható, gondolkodás- és érzelemmentes, erkölcsi értékek és erkölcsi igények nélküli, a kényelméért korrumpálható felnőtt legyen, mert pont ilyenre van szüksége a fogyasztói társadalmat irányító jelenlegi kozmopolita globál-liberál politikai érdeknek. A szeretet legfőbb ismertető jegye:
„Követelek tőled, mert szeretlek!”
A VaLLáS kérdésében utal arra, hogy, az nem egyszerűen az egyre rozsdásodó egyházi konvenciókban mutatkozó hit, hanem több annál. VáLLaLáS, a saját vállalt feladataimnak a természettel és kozmosszal egyensúlyban, és a megfelelő IDŐben történő elvégzése. Az időszerűség kérlelhetetlenül felülírja a korszerűséget és a népszerűséget.
A Fénytérváltás, vagyis a magasabb tudatosságba lépés jupiteri próbája
Jupiter maga a szeretet. De vigyázzunk, mert szeretetéből fakadó parttalan áradása mindent „el is égethet”, felemészthet, tehát a mértékletesség a másik kulcsszó. Csillagképben a Mérleg figyelmeztet erre szigorúan. Ha a Jupiter bolygó két fokkal melegebb lenne, Napként tudna működni. Tehát a „Fényközpontúság” a vezérelv. Haladéktalanul el kell indulni a tudatos tudatosság útján! Ne feledjük! Fénytérváltásban, kozmikus teremtői ciklusváltásban vagyunk. Életfázisok, korszakok zárulnak. Gondoljuk el – egy hatalmas világnézeti (paradigma) változás részesei vagyunk, ami a saját életünkben is változásokat, változtatásokat okoz. Érthető, hogy nehezebb megélni a válsághelyzeteket, hiszen kettős a hatás. Megoldása a Szeretet Törvényének legfontosabb tételeinek figyelembevételével lehetséges, melyek most felkiáltójelként állnak előttünk. Ezek a sarkalatos mottói ennek a jupiteri esztendőnek: „Úgy szeressétek egymást, mint ahogyan én szeretlek titeket!” – „Azt cselekedd másokkal, amit te is szeretnéd, hogy cselekedjenek veled!” – „Egy nap se múljon el úgy, hogy haraggal fekszel le!” Helyzetekhez, személyekhez való hozzáállásunkat ezek a törvények, tanítások határozzák meg, mint segítő tanács. A szeretet helyes működtetéséhez az önkontroll nélkülözhetetlen, Akik nem tudják magukat, cselekedeteiket, életfolyamataikat kontrollálni, a rossz gondolatokat felülírni, a szeretet-törvényt helyesen működtetni, azok a Jupiteri kiáradás igen kellemetlen hatásait felmutató tulajdonságokkal találkozhatnak, mint önzés, nagyképűség, erőszakosság, képmutatás, becstelenség. A szívből mondott imádság most még többet segít, hiszen Jupiter – azaz Atyai év lesz, tehát… „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…!”
Ebben az esztendőben az értékek őrzése is kiemelt szerepet kap, mert valószínűleg olyan fősodratú médiaürülék fog ismételten a nyakunkba zúdulni, amelyek minden hagyományunkat, tisztességes értékekre való vágyódásunkat és készületünket megpróbálják. A liberális trendi összemossa a fajokat, eltüntetheti nemzeti arculatunkat. Értékeket őrizni, szorítani, – értékteleneket hárítani, taszítani kell. Válasszunk le magunkról minden felesleges dolgot! Felesleges ruhanemű, felszínes-, vagy érdekbarátság, túlzott és mértéktelen részvétel a közösségi oldalakon stb. Jó lesz még valamire…? Nem! Csak akadályozza az életerő (csi) és a jupiteri ingyen kegyelem áramlását.
Áradni fog ugyanakkor az igaz tudás is! Fel kell ismerni és különbséget kell tenni a hamis próféták által szajkózott divatos tévutakat kínáló veszélyes vizek és a tiszta forrás között. Hogy én melyik áradó folyó partján állok, nos, az egyéni kérdés volt eddig, de mostantól már kritikusan a nemzetmegmaradás függ tőle! Ha tudjuk, hogy minden okkal történik, és felülről – értve alatta most az égi erőket – kiváltképp segítő hatóerők érkeznek, akkor bátran kezdjük a saját múltunkat terjeszteni, és minden alkalmat megragadni, hogy hiteles adatokat és erről szóló KÖNYVEKET adjunk át minél több nemzettestvérünknek. KÖNYV=TUDÁS. Vajon miért égettek még nem is olyan régen könyveket az elnyomó hatalmak? Az internet által szétszórt, felszínes és többnyire irányított és tudásnak álcázott végeláthatatlan információ mákonyos, lehúzó, időnket észrevétlen felemésztő ingoványa, – felfogható könyvégetésnek. Már alig olvasnak az emberek, pedig tudás csak könyvből meríthető, mert a szó elszáll, az írás megmarad. Csak a tiszta tudás vezet el a tudatossághoz és a megvilágosodáshoz. A különbség egy egyszerű példán keresztül: nem mindegy hogy csak lakunk valahol, vagy élünk is ott!
Ha áradás, akkor nem hagyhatjuk el a lelki kitárulkozást. A párkapcsolati problémákat ebben az esztendőben szintén csak a megnyílás, kitárulkozás oldhatja. (Párosságot jelent nemcsak a házastárs, élettárs, hanem a szülők, a gyermek, szomszéd, főnök, Isten, és saját magunk is!) Őszinte megnyílások, megbeszélések szükségesek! Kiemelten fontos az elengedés és a megengedés. Elengedni végre már a múltból és a jelenből is, ami visszahúz, ami túlterhel és betegre stresszel – és megengedni magamnak a „hétköznapi” boldogságot! A boldogság és hála érzet segít a minél több jupiteri ingyen kegyelem befogadásához. Az idők szavai és jelei e felé hatnak!
Döntéseket kell hozni! (De nem úgy, mint az „István a király” c. frászoperában…) Jobb megtenni, mint megvárni a hatások általi kikényszerítést. Végkövetkeztetéseket levonni, összegezni, sarkalatos döntéseket meghozni célszerű legkésőbb március 21-24-ig, a tavaszi napéjegyenlőség idejéig! A meghozott döntések cselekedetekben történő végrehajtását pedig a szeptemberi napéjegyenlőségig, hogy az emelkedő és stabil Fény hatóerői segítsenek. Ez a misztikus hajtóerő, a magyarságot tápláló jupiteri erők eddig emelnek, utána már nem lesz annyi kozmikus segítő hatás, több hárul az egyénre. Miért? A szeptemberi napéjegyenlőség után a Fény már csökken. Ebben az évben már csak a magasság erényei, az örök értékek követendők! Ha sikerül, akkor szárnyalásunkat már semmi és senki nem gátolhatja, önmagunk uralása, vagyis a sorsunk uralása bekövetkezhet! Vajon kiálljuk-e a próbát?!
Nézzük meg, hogy máris árad minden, – fiktív és valós járványok, menekültek, indulatok, „indokolatlan” elektromos zárlatok, technikai zűr-zavarok… A világpolitikában minden eddiginél gátlástalanabb cselekedetek. A bürokratív, erőltetett, merev, kompromisszumképtelen, gyanakvó, számító, és korrupt törvényhozó és végrehajtó rendszer már hosszú ideje közismert. Az emberiség leigázására törekvő, fukar, könyörtelen és közömbös, – ráadásul cinikusan a karitatív- és környezetvédő köntösbe bujtatott – világhatalmi törekvések szakadékba taszítva az emberi jogokat, sunyin előkészítették és kirobbantották a szinte már totális világháborút. Minden ütközőzóna szinte kivétel nélkül hajdani őshazáink, a fénybirodalmak területén zajlik! Jupiter kegyelme pedig ide is elér, de vajon érte nyúlnak-e „nagyok”…? A nagypolitikában mindig ugyanazok a főszereplők, az epizódszerepeket osztják másokra… Amikor látszatra kedvező döntések születnek, addig a színfalak mögött a legdurvább paktumok, megszorító intézkedések zajlanak…
Az 1500-as évek elején a 150 éves török uralom nyitányát vezénylő Murad szultán, és nem is olyan régen, az 1980-as évek elején Zbigniew Brzezinski geostratéga, Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a kelet-európai „reformtörekvések” elősegítője és főtámogatója, az EU létrejöttét elősegítő hatástanulmány megírója, a következőket mondták: „Aki elfoglalja Magyarországot, az uralja a világot!”
„Aki uralja a Föld szívét, az uralja Európát, aki uralja Európát, az uralja az egész világot!”
Érdekes, hogy mind a két személy által képviselt nagyhatalom birtokolni, uralni akarta a Kárpát-hazát – ami árulás és korrupció miatt be is következett…
Érdekes, és talán már nyilvánvaló, hogy mindenfajta „reform-jelzőbe” csomagolt sátáni törekvés az a Bak-típusú fajok álcázott elnyomó szándéka…
Érdekes, hogy a két mondás között éppen 500 év, egy Főnix-ciklus telt el…
A magyarság történelmében meghatározóak a Főnix-ciklusok. 500 évenként egy megújhodási lehetőséget kapunk, hogy szakrális küldetésünk végrehajtását folytatni tudjuk. Visszavonhatatlanul jelez az IDŐ! Itt a Magyar Március!
A megújhodást azonban most nem egy fényküldött naphérosz a Megváltó, nem egy szakrális király, kormányzó, fejedelem, vagy hadvezér vezeti. A megújhodásnak most nem kiáltványokban, nem lázongó ifjak csoportjaiban, nem a nemzet nyílt színterén kell megvalósulnia, hanem úgy, mint Jézusnál, egyedül, szigorúan egyéni szinten, káprázatoktól és túlzó vágyaktól mentesen! A titkot és a titok nyitját mindenkinek magának, magától, és saját magában kell megtalálnia! Ismerd meg előbb önmagad, addig ne a külvilágban keress, kutass… Ha nem találod meg magadban, amit keresel, bizony nem találod meg magadon kívül sem! A harcot most mindenkinek először saját magával kell megvívnia, és saját magát kell legyőznie, mint ahogyan Jézus is legyőzte a sátán kísértéseit a pusztában, és meghozta a döntést. Ez a küzdelem a legnehezebb, de ehhez kapjuk most a legtöbb kozmikus segítő erőt!
A Fehérló népe mi vagyunk, a fehér lovon ülő koronás király feltűnik a Jelenések könyvében is. Fehérlófia már éppen megláthatná az alvilágból kiemelkedve a kék eget!
Vajon lesz-e elég ereje, – miután elfogyott a hús és a víz, de még nem ért célba, – hogy az őt szállító mitikus griffnek (vagyis végre saját szellemének és lelkiismeretének engedelmeskedve), önmagát áldozatra adva, saját húsából adjon falatot?
Vajon értjük-e, miért mondjuk ősidők óta, hogy ez „húsba vágó kérdés”?
Vajon lesz-e bennünk a változáshoz és változtatáshoz elég áldozatvállalás?
Vajon megértjük-e, hogy az egyéni önfeláldozás, nem más, mint hibáim önfeladása és ennek megtétele nélkül nem lehet áldozatot vállalni a haza oltárán?
Vajon képesek vagyunk-e már a jézusi szimbólum pelikánmadarát megérteni, tudunk-e önnön vérünkkel, vagyis hitünkkel, szeretetünkkel táplálni másokat?
Birtokában vagyunk-e már, és képesek vagyunk-e már a legnagyobb kincset, – tiszta kezet, tiszta vért és tiszta lelkiismeretet hagyományozni az utódainkra?
Ki tudjuk-e vezetni az alvilágból és meg tudjuk-e mutatni ivadékainknak az „Új Hazát”, mint ahogyan azt Álmos fejedelem tette?
Ismerjük-e, értjük-e, s nem utolsó sorban gyakoroljuk-e hétköznapjainkban is Fehérlófia nemzetbeavató meséjét és mondanivalóját?
, de már nem elodázható kérdések!
Ám megvan a felelet és a tanács is a lehetőség megragadásához. Őseink is így tették, és az ősi tanok így hagyták ránk:
– Aki uralni tudja önmagát, kezébe veheti sorsa irányítását.
– Aki sorsát irányítani tudja, az ura lehet a Mindenség rászabott, ráosztott részének.
– Aki ura a Mindenség rászabott részének, az már az Atyában él, vagyis része a Tökéletességnek.
– Aki része a Tökéletességnek, az nemzete sorsát is irányítani képes, mert a Szent Korona szelleme hatja át! Fehérlófia, tehát beavatott!
E váltás és változás tehát nem egyszerű MOST ebben az időben. A Halak világhónap Jézussal indult, annak harmadik, utolsó szakasza a Halak dekanátusa (dekanátus=földi életévben mérve 720 év) Hollós Mátyással, az Igazságossal vette kezdetét, aminek lassan a vége felé járunk. Napjainkat megnehezítik a már készülődő Vízöntő világhónapból átömlő tisztító energiák, mint pl. egy Vízöntő-Mérleg dekanátus hatása, ami egy szó szerinti ítélethelyzetet generál. Ebből következően folyamatos mérlegelés alatt állunk. Ítélethelyzetben élünk, mint ahogyan Jézus is Pilátus előtt. Nem könnyű… és ebben az évben itt van még egy Mérleg a csillagképben is! Úgy tűnik, nem lehet kosztümözni többet. Végképp lehull a lepel mindenkiről. A „dolgoknak” történnie, „az Írásoknak bételni” kell… Az IGAZSÁG ellenállhatatlanul és kendőzetlenül NAPVILÁGRA KERÜL!!! Ezért mondja Jézus: „Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert kötelességetek az Igazság tanítása!”
E különleges égi képletek szárnyat adhatnak az Egyénnek, a Családnak és a Nemzetnek egyaránt. Vajon képesek leszünk-e a 2024-es év kegyelmi hatásait felismerve és azokkal felvértezve feladatainkra kellőképpen felkészülni, és hathatósan közreműködni, hogy a Vízöntő tisztító áradata a „majmok bolygójának” álcázott Földünkről és gyönyörű országunkból végre tényleg a majmokat mossa el…? Megszülethet-e végre az Új Föld, a Földi Mennyország, a Szent Korona Országa? Rajtunk múlik!
Segítsd elő a Magyar Március megszületését! Segítsd elő saját magad és saját magadon keresztül nemzeted újjászületését! Légy Fehérlófia! Légy Te Magad a Magyar Március!
Ezek a gondolatok odafigyelésre és elgondolkodásra való késztetés céljából íródtak, hogy a Jupiter által érkező szeretet bölcsessége, az elengedés, a türelem, a higgadt, nyugodt erő és méltóság, a szabadságba, az igazságba és ősiségünkbe vetett reményteli hit, már ne csak elkoptatott lózungok, jelszavak legyenek, hanem aktív cselekvésre sarkalló impulzív gondolatok és tettek. Az erények, az örök értékek vegyék át a vezetést életünk mindennapjaiban.
v. Joó Katalin
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges