Tovább növekedhet jövőre a szakadék az átlag alatti, illetve az átlag fölötti jövedelműek között. Megszűnne a bruttó havi 202 ezer forint fölötti jövedelemrészre vonatkozó 1,27-szeres adóalap-kiegészítés - derül ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból. Ez azt jelenti, hogy a bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelemrésznek a 4,32 százalékát tehetnék zsebre a jöbb módúak, minél többet keresnek, annál nagyobb összegű lenne a nyereségük. Havi egymillió forintos fizetésnél éves szinten több mint 400 ezer forinttal többet tehetnének zsebre, mint az idén.
Jövőre sem éreznek semmit az átlag alatti jövedelműek a kormány nagy adócsökkentési programjából, legfeljebb annyit, hogy még a bruttó bérüket sem kell emelni ahhoz, hogy ne csökkenjen a nettó keresetük. A havi bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelműek viszont minél többet keresnek, annál több pluszpénzt nyernek.
A kormány által az Országgyűlés elé terjesztett jövő évi költségvetési törvényjavaslatban az szerepel, hogy 2013-tól megszűnik az évi 2 millió 424 ezer forintot meghaladó, összevont adóalapba tartozó jövedelmeket terhelő adóalap-kiegészítés. Így az összevont adóalapba tartozó jövedelmek adóterhelése egységesen 16 százalék lesz, vagyis megvalósul a valóban egykulcsos szja-rendszer.
Az átlag alatti jövedelműek a következő évben legfeljebb arra számíthatnak, hogy a munkáltatójuk emeli a bruttó fizetésüket, így több pénz marad a zsebükben. Miután azonban az adórendszer miatt nem csökken a fizetésük - vagyis a kormány gondolkodásmódja szerint az inflációt figyelmen kívül hagyva nem járnak rosszabbul, mint az idén -, 2013-ban már nem kell elvárt mértékben emelni a bérüket. Ugyan a már korábban elfogadott rendelkezések szerint a munkáltatók - szigorú feltételek mellett - jövőre is igénybe vehetnek bérkompenzációt, az még az idei évi drasztikus béremelés jövő évre áthúzódó kedvezőtlen hatásának enyhítését szolgálja.
A törvényjavaslatból kiderül: a jövő évben is befagyasztja a kormány a közalkalmazotti, köztisztviselői illetménytáblát, és kitart a világ legbonyolultabb bérkompenzációs rendszere mellett, amire 89 milliárd forintot különített el a jövő évi költségvetés tervezetében.
Jól járnak viszont azok, akik havi 202 ezer forintnál többet keresnek. Könnyedén ki lehet számolni, hogy ki, mennyit nyer azzal, hogy jövőre már az évi 2 millió 424 ezer forint fölötti jövedelemrészt sem kell 1,27-szeres szorzóval megnövelni. Most ugyanis lényegében kétkulcsos az adótábla: 2 millió 424 ezer forint éves jövedelemig 16 százalék az adóteher, a fölött pedig 20,32 százalékos. Ha jövedelemnagyságtól függetlenül egységesen 16 százalékos lenne az adókulcs, azt jelentené, hogy a havi bruttó 202 ezer forint fölötti keresetet 4,32 százalékkal kevesebb adó terhelné jövőre, mint az idén.
Vagyis ha például valakinek bruttó 250 ezer forint a havi fizetése, akkor a 48 ezer forintnak a 4,32 százalékával, vagyis 2074 forinttal több lenne jövőre a nettó bére. Bruttó 300 ezer forintos jövedelemnél 4234, 400 ezer forintnál 8554, 500 ezernél pedig 12 874 forinttal több marad a munkavállalók zsebében. A havi bruttó félmillió forintot keresők tehát éves szinten 154 488 forinttal gazdagodnak csak az adórendszer változása miatt, anélkül, hogy egyetlen fillérrel emelkedne a bruttó fizetésük. Havi bruttó 1 millió forintnál az éves nyereség csaknem 414 ezer forint.
A kormány továbbra is arányosnak tartja azt a személyi jövedelemadó rendszert, amelynek nyomán az alacsonyabb keresetűek jelentős részének három éven keresztül (2011-2013-ban) folyamatosan csökken, legfeljebb szinten marad az egyébként is alacsony nettó fizetése, amely az infláció miatt egyre kevesebbet ér. Eközben az átlag fölötti jövedelműek tetemes a bruttó 500 ezer forint jövedelműek három év alatt nagyjából félmillió forint keresetnövekményt zsebelhettek be.
Orbán Viktor miniszterelnök zsebében csak a tavalyi évben 2,2 millió forinttal több maradt a nagyjából havi 1 millió 237 ezer forintos bruttó fizetéséből, mintha a 2010. évi adószabályok maradtak volna életben.
KATTINTS! Ennyit fizetett Orbán Viktor az államadósság-alapba
Ráadásul a kormányfő még a gyermekek utáni adókedvezményt sem vette igénybe (azt nem lehet tudni, hogy a felesége érvényesítette-e). Az idei évben már jóval kevesebbet kaszált: havonta 6 ezer, éves szinten 72 ezer forinttal nő a nettó fizetése. Jövőre viszont ismét tetemes összeggel, havonta 44 700, azaz évi 536 400 forinttal gazdagodhat az adórendszer jóvoltából.
Újabb 100 milliárd forint bevételkiesés
A kormány továbbra sem törődik azzal, hogy az egykulcsos adó miatt óriási bevételtől esik el a költségvetés. A szuperbruttó teljes eltörlése 107,2 milliárd forint veszteséget jelent. A kormány azonban arra számít, hogy nemzetgazdasági szinten átlagosan 5,1 százalékkal emelkednek a bruttó bérek, így az idei költségvetésben elirányzott összegnél csak 34 milliárd forinttal kevesebb, összesen 1540,3 milliárd forint szja-bevételt tervezett a jövő évre. A béremelés azonban egyelőre csak feltételezés.
A Költségvetési Tanács is felhívja a figyelmet a 2013-as büdzsé tervezetéhez készített állásfoglalásában arra, hogy "a költségvetési törvényjavaslatban szereplő bevételek jogszabályi kidolgozottságának hatásmechanizmusa, színvonala, alátámasztottsága, háttérszámítása egyenetlen, esetenként nem megfelelő. A Tanács értékelése szerint - a reálgazdasági folyamatok alakulásán túl - ez is hozzájárul ahhoz, hogy a költségvetés bevételi oldala várható teljesülését egészében számottevő kockázatok övezik".
Forrás: Pénzcentrum.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges