Közelednek a 2018-as évi választások. Jól ismert módszer, hogy ilyenkor elkezdődnek az ígérgetések, különösen a kormánypártok részéről. Előtérbe kerülnek a nagycsaládosok, akik hatalmas szavazóbázissal rendelkeznek, de ilyenkor eszükbe jutnak az addig elhanyagolt nyugdíjasok is, akik némi alamizsnáért eladják a (lelküket) szavazataikat. Az nem jut eszükbe, hogy a beígért nyugdíj-prémiumnál, az Erzsébet utalványnál sokkal többet fizetnek a képviselő-jelöltek az aláírás-gyűjtésnél, csak hogy az indulásukhoz szükséges, megfelelő mennyiség meglegyen. Arra sem gondolnak ilyenkor munkában megfáradt öregjeink, hogy három éven keresztül szinte emberszámba sem vették őket. Csak így, a választások előtt válnak mindig fontossá!
A hatalom, a pénz sokakat megrészegít, és ha egyszer valaki ebből egy morzsányihoz jut, többé azt nem ereszti ki a kezéből. Mindig több-és több kell belőle, vég nélkül…Nincs az a hatalom-morzsa, amit ne lehetne véresen komolyan venni!
Taktika az is ilyenkor, hogy a kisebb pártokat próbálják ellehetetleníteni, és a módszerben nem válogatnak. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy egy-egy új, feltörekvő párt, - főként ha programjával meg tudja nyerni a választókat és listákat tud állítani, amivel veszélyezteti a hatalmon lévőket – lejáratása nem ismer határt.
"A cél szentesíti az eszközt" – mondta egyszer „becses” politikus rokonom, akit a tisztaság, a becsület példaképének tartottam – valamikor régen. Aztán megtapasztaltam, hogy kétszínűségben verhetetlen. Szemem láttára, fülem hallatára hazudozott, és csöppet sem szégyellte magát előttem. Saját testvére próbálta inteni arra, hogy talán jó lenne megválogatni, kivel barátkozik, mert őt is annak alapján ítélik meg az emberek… A figyelmeztetést konkrét bizonyítékokkal támasztotta alá, de politikus testvérének minderre a válasza a fentebb említett mondat volt…
Mostanában figyelem a kisebb pártok programjait is, hogy időben el tudjam dönteni, kire is fogok szavazni, mi az, amivel érdeklődésemet irántuk fel tudják kelteni.
Nem szándékozom propagálni egy pártot sem, ezen írásommal sem ez a célom, csupán fentebb említett egyik megállapításom igazolását véltem felfedezni az egyik párt esetében, nevezetesen az MDU – nál. A párt 2005-ben alakult „Létminimum alatt élők és az Esély-teremtők pártja néven. 2007-ben nevet változtatva lett Magyar Demokratikus Unió, vagyis MDU. 2014. január 20-án bejelentették, hogy indulnak az országgyűlési választásokon. Három nappal később a párt vezetőjét – Urbán Szabó Lászlót –letartóztatták „csalás” vétsége miatt, mert több millió forintot fogadott el különböző emberektől a választások reménybeli sikerére hivatkozva.
Nem akarok Urbán Szabó László mellett, sem ellene kardoskodni, csak „hangosan” gondolkozom, mert sántít kissé a dolog. Ha valaki pénzt ajánl fel egy politikus jelöltnek kampány-célra, az vagy azért teszi, mert annyira bízik abban a pártban, hogy még anyagi áldozatvállalásra is hajlandó. Ám azzal mindenképpen tisztában kell lennie, hogy egy választás kétesélyes: vagy sikerül, vagy nem. Ha utóbbi történik, a felajánlott pénz úszik.
A másik verzió, hogy az illető a felajánlott pénzért cserébe valamit vár: leginkább pozíciót. Ám itt is el kell(ene) könyvelnie, hogy a siker nem garantált, mert a választók szörnyen meggondolatlanok, össze-vissza voksolgatnak.
Itt jön az, ami elgondolkoztatott: Előbb felajánl valaki meglehetősen nagy összegű pénzt, majd a választás előtt (nyilván valamiért megsértődött, vagy "megrendelésre" történt a felajánlása: megrendezett, lejárató céllal) hírtelen visszaköveteli. Csak hogy a kampány már javában zajlik, a pénz erre a célra el is fogyott. A jelölt nyilván nem tudja visszaadni, ezért az adományozó feljelenti csalás miatt. Az aljasságnak nincsen határa, ezt naponta tapasztalhatjuk. Elég két-három hamis tanú, egy-két újságcikk, és egy ember becsülete úszik. Csámcsognak az emberek, de az senkit nem érdekel, igazak-e a vádak, vagy sem. És ha nem???
Urbán Szabó László 1990 után – önéletrajza szerint – három miniszterelnök, két belügyminiszter, és egy országos rendőr főkapitány mellett volt tanácsadó, dandártábornoki rendfokozattal. Igen csak útjában lehetett a kormányzó pártok egyikének-másikának, hiszen velük szemben szándékozott indulni. Barát pedig csak addig valaki, amíg az ő malmukra hajtja a vizet! A rendőrség 2014.január 23-án letartóztatja (három nappal azt követően, hogy bejelentette, pártja indul a választásokon), és hónapokig van előzetesben. Eddig rendben is lenne a dolog, hiszen ha valaki bűnt követ el, az viselje annak következményeit. Ám a történet azzal folytatódik, hogy Urbán Szabó Lászlót a másodfokú bíróság minden vádpont alól felmenti! Nem csak ez-az-amaz alól, hanem m i n d e n vádpont alól! S ha ez így van, az azt jelenti, hogy nem bűnös!
A dokumentumokat látva, kerestem a felmentésről szóló híreket, hátha fellelek legalább egyet, de nem találtam. Erről a sajtó már hallgatott. (?!) Vajon miért?! Csak az a szenzáció, ha valakit elkapnak valami simlis dolog miatt, de ha felmentik, az már nem hír?!
Én valahogy másképp értelmezem az újságírói etikát. Az igazat, csakis az igazat megírni, máskülönben csak lefizetett-megfizetett bértollnok lennék, becsület nélkül!
Az is elgondolkodtató, hogy Urbán Szabó Lászlótól elítélésekor nem vonták vissza dandártábornoki rendfokozatát. Ha valóban elkövetett volna bűncselekményt, ez az első, amitől megfosztják…
Végül pedig az utolsó furcsasága az ügynek: Miután a bíróság jogerősen, minden vádpont alól felmentette, 2016.október 23-án A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítették... Ugye, érdekes fordulatok?!
Urbán Szabó László jelenleg a Magyar Demokratikus Unió párt vezetője, és indulni készülnek a 2018-as választásokon. Pártjának nincs tartozása, nincs semmilyen eljárás ellenük. Van pártprogramjuk, kormányprogramjuk, elszámoltatási és egyéb programjuk, nemzetközi támogatási kapcsolatrendszerük.
Így végig gondolva a leírtakat, nem tudom, mosolyogjak, vagy bosszankodjak az emberi gyarlóságokon. Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket, és nem csopán az MDU-val, hanem az összes induló kis párttal kapcsolatosan. A jelenlegi kormánypártok kik ellen és mit fundálnak ki, - hisz efféle ötletekben igen gazdagok - hogy ellehetetlenítve őket, saját útjukat akadálymentessé tegyék a parlamenbe...
Gy.Zsuzsa
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges