Az Átlátszó értesülése szerint 2020-ban százmilliós nagyságrendű jutalékra tehetett szert az Alapjogokért Központ milliárdos villavásárlásából, 2024-ben pedig megvásárolta az államtól a badacsonytördemici Rodostó turistaházat Párkai Dávid ingatlancége, a PD Property Kft. Ugyanez a vállalkozás 2025-ben ötvenmillió forint plusz áfás sikerdíjat fizetett Schanda Tamás volt fideszes államtitkár és miniszterhelyettes cégének, ám a volt politikus szerint ez az ügylet „állami tulajdonú ingatlan privatizációjához nem kapcsolódik”.
A PD Property Kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetője idén májusig az a Párkai Dávid volt, akiről a választás után derült ki, hogy a parlamenti Fidesz frakció munkatársaként, Kocsis Máté akkori frakcióvezető személyi titkáraként adott ki lakást egy hazájában körözött volt lengyel politikusnak. Párkai másik vállalkozása, a Patr-Event Kft. pedig 450 millió forintos támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alap titkos, 17 milliárdos kampánykeretéből a választás előtt.
Áprilisban írtunk arról, hogy a hazájában korrupcióval gyanúsított volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes, Marcin Romanowski a fideszes agytröszt Alapjogokért Központtól kapott munkát, és egy olyan budapesti lakásban él, amely egy testvérpár: Párkai Dániel és Párkai Dávid, valamint közös ingatlancégük, a PD Property Kft. tulajdonában van.
Párkai Dánielről már akkor lehetett tudni, hogy a Szánthó Miklós tulajdonában álló Alapjogokért Központhoz hasonlóan az állami finanszírozású Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) által fenntartott Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kurátora, Párkai Dávidról pedig azóta derült ki, hogy a parlamenti Fidesz-frakció fizetett alkalmazottja volt, továbbá hogy egy másik vállalkozása, a Patr-Event Kft. 450 millió forintos támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól rendezvényszervezésre közvetlenül a választás előtt.
Párkai Dávidot 2025 szeptemberében vette fel Kocsis Máté frakcióvezető a Fidesz-frakcióhoz, mint „képviselői tevékenységet segítő személyi titkárt”.
Az azóta az Átlátszó által megismert részletek a korábbinál is szorosabb kapcsolatot sejtetnek az Alapjogokért Központ köré tömörült fideszes prominensek és Párkai Dávid között, aki ügyvezetője is volt a testvérével közös ingatlancégnek 2017 és 2026 között. Idén májusban ugyanis az 50%-os tulajdonrészét és az ügyvezetői tisztséget is átadta egy másik családtagnak, az e cikkben tárgyalt ügyletek idején azonban ő járt el a PD Property Kft. képviseletében.
Százmilliós jutalék az Alapjogokért Központ ingatlanvásárlásából
Az Átlátszó értesülése szerint a PD Property Kft. és Párkai Dávid 2020-ban ingatlanközvetítőként működött közre az Alapjogokért Központ budakeszi úti ingatlanvásárlása során. Ez az a villa, amelyről 2021-ben megírtuk: az ingatlanban szauna és fitnesz-szoba is kialakításra került, az átalakítás költségei közel 300 millió forintra rúgtak a vételár felett.
Az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Kft.-ről már korábban kiderítettük, hogy szinte a teljes költségvetését a Miniszterelnöki Kabinetiroda által a Batthyány Lajos Alapítványon keresztül nyújtott közpénzes támogatások biztosították.
Magát az épületet akkori becslésünk szerint – még a 300 milliós felújítás előtt – 1,4 milliárd forintért vásárolhatta meg Szánthó Miklós cége, és értesülésünk szerint ebben működött közre ingatlanközvetítőként Párkai, illetve cége. Az eladóval kötött megállapodás értelmében akár százmilliós nagyságrendű jutalék vagy sikerdíj fejében – a PD Property Kft. az előző üzleti évben még csak 1,1 millió forintos éves bevétele mindenesetre 144 millió forintra nőtt 2020-ban.
A jutalékkal kapcsolatban megkerestük az eladó Melicus Ingatlanhasznosító Kft-t, a vevő Jogállam és Igazság Nonprofit Kft-t, valamint az ingatlanközvetítő szerepben eljárt PD Property Kft-t is. Ez utóbbi részéről Párkai Dávid azt válaszolta a megkeresésünkre, hogy
„Üzleti titok, nem áll módomban erről tájékoztatást adni, de annyit elmondok, hogy a fent említett Vevő nem fizetett semmilyen jutalékot, sem nekem sem a PD Property Kft-nek.”
Párkai válaszát árnyalja, hogy az ilyenkor szokásos jutalékot általában az eladó, nem pedig a vevő fizeti, és az általunk látott megállapodást is az eladóval kötötte. Ezt alátámasztja az eladó cég akkori vezetőjének válasza is:
„A Melicus Ingatlanhasznosító Kft. 2020. augusztus 26. napján kelt adásvételi szerződéssel adta el a Budapest XII. kerület Budakeszi út 36/C. szám alatti ingatlant a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft-nek, mely adásvétel létrejöttében a PD Property Kft. közreműködött. A szerződés időkorlát nélkül írt elő titoktartási kötelezettséget a felek számára, így annak részleteit nem áll módomban feltárni Ön előtt. A titoktartási kötelezettséget talán nem megsértve, annyit meg tudok osztani Önnel, hogy a vevőt a PD Property Kft. mutatta be az eladó társaságnak, ebben (bármilyen vevő felkutatásában) üzletileg motivált volt.”
A Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., Szánthó Miklós nem válaszolt a megkeresésünkre. Az Átlátszó úgy tudja, hogy Párkai Dávid a későbbiekben rendszeres jövedelmet kapott úgy a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft-től, mint az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványtól. Erre is rákérdeztünk az érintetteknél, választ azonban csak Párkaitól kaptunk:
„Megbízási szerződéses jogviszonyban álltam a fent említett szervezetekkel, már egyik megbízási szerződésem sem él.”
Csupó, Máté és Dádi esete a badacsonytördemici Rodostó turistaházzal
II. Rákóczi Ferenc törökországi halálának 200. évfordulójára, 1936-ban építtette a Magyar Turista Egylet a Badacsony nyugati, Szigligetre néző oldalán a Rodostó nevű turistaházat, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Balatonra, a somogyi partra és a Tapolcai-medencére.
A közel egy hektáros építési telket Nemestördemic falu közbirtokossága jelképes örökbérletként adományozta az egyesületnek, ám 1946-ban a turistaházat államosították, az 1970-es évektől a Munkásőrség, a rendszerváltás óta pedig az állam, utoljára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kezelésében állt. Egészen 2024-ig, amikor az MNV elárverezte az ingatlant, a legjobb ajánlatot pedig a PD Property Kft. adta.
Ez irányú érdeklődésünkre az MNV Zrt. azt közölte, hogy
„A Badacsonytördemic 044/40 hrsz.-ú ingatlan (Rodostó turistaház) vonatkozásában az MNV Zrt. három alkalommal folytatott le elektronikus árverést az általa üzemeltetett Elektronikus Aukciós Rendszeren. Az első kettő árverés eredménytelenül, a harmadik árverési kör eredményesen zárult. […] Az árverésen a végleges eredményhirdetésre 2024. szeptember 10-én került sor, a legmagasabb érvényes ajánlat összege 236.225.000,- Ft volt. Az adásvételi szerződés megkötésére a nyertes árverező PD Property Korlátolt Felelősségű Társasággal 2024.09.25. napján került sor.”
Az Átlátszó által látott elszámolótábla tanúsága szerint az ügylet költségeit három személy: “Csupó, Máté és Dádi” fedezhette. A táblázat szerint “Csupó” 150 millió forinttal, “Máté” mintegy 47,5 millió forinttal szállhatott be az üzletbe, amiből busás hasznot remélhettek: úgy tudjuk, hogy egy évvel később, 2025-ben egymilliárd forint feletti vételárért kínálhatták fel az ingatlant a Károli Gáspár Református Egyetemnek. Ezzel kapcsolatos megkeresésünkre Párkai Dávid azt válaszolta, hogy
„Az ingatlant nyilvános árverésen vásárolta a társaság, továbbra is saját tulajdonban van.”
Megkeresést írtunk egy Máté keresztnevű, Párkaival kapcsolatban álló politikusnak is, aki válaszában a feltételezést is kikérte magának: azt írta, hogy soha nem állt semmilyen jogi vagy pénzügyi viszonyban a turistaházat vásárló céggel, és semmilyen szerepe nem volt a badacsonytördemici ingatlan megvásárlásában. A Károli Gáspár Református Egyetem sajtóosztálya a turistaházzal kapcsolatos megkeresésünkre azt válaszolta, hogy
„A Károli Gáspár Református Egyetem nem kívánja megvásárolni a kérdésében említett badacsonytördemici Rodostó turistaházat.”
Arra kérdésünkre, hogy tárgyaltak-e róla, volt-e ajánlat vagy vételi szándék korábban, ismételt megkeresésre sem válaszoltak.
Ötvenmillió plusz áfás sikerdíj a volt fideszes államtitkár cégének
Az Átlátszó úgy tudja, hogy a PD Property Kft. 2025-ben nettó 50, bruttó 63,5 millió forintot fizetett a LightingMetrics Kft.-nek “üzleti tanácsadás sikerdíja” címén. A LightingMetrics Kft. (ma már Sibboleth Kft.) Schanda Tamás volt fideszes államtitkár, miniszterhelyettes családi cége, akinek egy családtagja a sikerdíjas számla kiállításának idején távozott a cég tulajdonosi köréből, az ügyvezetést is átadta a volt politikusnak, és ezzel egy időben a céget is átnevezték.
Schanda Tamást e-mailben kerestük arról érdeklődve, hogy milyen megbízás állt a Párkai Dávid cégétől kapott sikerdíj mögött, és ez kapcsolódik-e esetleg állami tulajdonú ingatlan privatizációjához. A fideszes volt politikus nem cáfolta a sikerdíjról szóló értesülésünket. Érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy
„Az Ön által említett megállapodás két egymástól független, piaci alapon működő gazdasági társaság tiszta magánjogi jogviszonya, amely szokványos üzleti együttműködésen alapul. A szerződésben meghatározott díjazás a piaci gyakorlatnak és árazásnak megfelelő, amely a feladatok sikeres megvalósulásához kötődött. A szerződéses megállapodás értelmében a szerződés részletei, tartalma és az együttműködés során keletkezett információk nem nyilvánosak, harmadik fél számára nem átadhatóak. Párkai Dávid későbbi munkahelyéhez és tevékenységéhez a szerződésnek semmi köze nincsen. Szeretném jelezni, hogy 2022 óta nem vagyok államtitkár, 2024 eleje óta pedig nem végzek állami szolgálatban sem munkát. Azt gondolom, hogy téves információkat kaphattak, mivel cégünk projektjében nem merült fel állami érintettség, állami tulajdonú ingatlan privatizációjához nem kapcsolódik.”
Ehhez hasonló választ kaptunk Párkai Dávidtól is, aki szerint
„A fent említett ügylet, üzleti titok, a szerződés 2 gazdasági társaság piaci alapú jogviszonya, melyről harmadik felet nem áll módomban tájékoztatni.”
Forrás: Átlátszó / Zimre Zsuzsa - Bodoky Tamás
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









