Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Befejeződött a székelyföldi Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom felújítása

A tájékoztatás szerint a ferences közösség által működtetett egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely felújítási munkái 2024 őszén kezdődtek el. Ezeket három szakaszra osztották: elsőként a kegytemplom déli részén újították fel a tetőzetet, javították ki a korábbi beázásokat, repedéseket. Tavaly a tető templomhajó fölötti részének a cseréjével folytatódott a felújítás, majd idén tavasszal a templom két tornyának és homlokzatának felújítása következett.

A harmadik szakasz részeként az elmúlt hónapokban újrafedték a tornyokat, kicserélték a toronykereszteket, kijavították a torony és a homlokzat repedéseit. Továbbá restaurálták a feliratokat és a homlokzaton lévő Szűzanya-szobrot - közölte a házfőnök.

Emlékeztetett arra, hogy a kegytemplomot korábban az 1940-es földrengést követően, 1941-42-ben újították fel, majd az 1970-es években végzetek rajta kisebb javításokat. Mostani tatarozását az tette szükségessé, hogy az 1940-es vakolat az évtizedek során megrepedezett, nedvesedett és mállott. A tornyokat az időjárás rongálta meg, ezeken repedések keletkeztek, a harangok környékén több helyen veszélyessé vált a szerkezet - számolt be a ferences szerzetes.

A három évig tartó felújítás során korszerű anyagokkal megerősítették a templom szerkezetét, kijavították a repedéseket. A feliratokat is restaurálták az eredeti pigmentfestékkel. Ezeket ugyanis a hetvenes években történt felújításkor olajfestékkel kenték át. A házfőnök közlése szerint a munka anyagi költségeinek legnagyobb részét a hívek adományaiból fedezték. Mint mondta, a felújítást a román kormány kulturális minisztériuma, a csíkszeredai és a Hargita megyei önkormányzat, valamint Magyarország korábbi kormánya támogatta.

Az 500 millió forintos magyar állami támogatást Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök-helyettes jelentette be 2025 júniusában a helyszínen, hozzátéve, hogy azt két részletben folyósítják. A Hargita Népe emlékeztet, hogy a kegytemplom felújítása során a jobb oldali torony keresztjének toronygömbjéből előkerült két időkapszula egy-egy gyógyszeres üvegben. Az egyik dokumentum egy 1940-ben keltezett levél volt, amely korábban elázott, így csak részben volt olvasható.

A másik, 1941. november 24-én keltezett irat a kegytemplomnak az 1940-es földrengést követő felújításáról és a korabeli történelmi körülményekről szól. Az iratokat restaurálták, másolataikat pedig a ferences közösség üzenetével ismét időkapszulákban helyezték el. A csíksomlyói kegytemplom és kolostor a magyarság egyik legnagyobb zarándokhelye és kultúrtörténeti emléke. Itt, valamint a közeli hegynyeregben tartják a pünkösdi búcsút, ahova évente magyarok százezrei zarándokolnak el.

 

Forrás: MTI

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1