Úgy nyeherészünk a kocsiban a szegedi Csillagba menet, mintha kisiskolások volnánk, pedig vén marhák vagyunk. Csak hát feszült a helyzet: még alig voltunk börtönben. Magánemberként – újabb heherészés – soha, fotós kollégánk, Végh Laca hivatalból egyszer úgy 2011 környékén, és körülbelül én is akkor. Egy bankrablás miatt 23 évre ítélt fickóval (nem a Viszkissel) készíthettem interjút, és ennyi.
A Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, Kopcsik Károly dandártábornok később azt mondja, ő nem így emlékszik, szerinte nyitottak voltak a sajtó megkereséseire, mi, a sajtó munkatársai szerint nem. Tény viszont, hogy a Tisza-kormány megnyitotta a közintézményeket az újságírók előtt, így a választások óta eljutottunk kórházba, tűzoltólaktanyába, most meg ide, azzal az egyszerű szándékkal, hogy annyi év után körülnézhessünk. Van-e légkondi a kórházigazgató szobájában, tud-e tankolni hó végén a tűzoltó, és most: mit gondol a börtönkörülményekről a fegyőr és a rab?
Közel tíz évig teljes volt a homály, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) 2017 októberében felmondta az addigi megállapodásokat, és kitiltotta a civil szervezetek nagy részét a magyar börtönökből. Augusztusban azután a Helsinki Bizottságot visszaengedték.
Az intézmény főépülete (Csillagbörtön) 1884. október 14-ére készült el. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyesmit fogok olvasgatni, mindenesetre a Börtönügyi Szemle 2023/1. száma azt írja, ez egy igazi börtönépítészeti klasszikus, panoptikus rendszerű, függőfolyosós kivitelű épület, a legjobb benne, hogy a szintjei egy pontról áttekinthetők. Nem ez volt az első csillag alakú börtön, a Csillag az elnevezést valószínűleg az építésén dolgozó melósoktól kapta. Nem mellesleg idővel hozzátoldottak az egyik szárnyához, így ma már kereszt alakú. Egy korabeli festményen az látszik, hogy a városszéli lápra építették, ma a belvárosban áll. Hiába a tréfás elnevezésű Sing Sing Diszkó (Music Hall) a szomszédban, a börtön patinás épülete már kívülről is nyomasztó.
Forrás: Magyar Hang / Grimm Balázs
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









