Budapest, 1983. november 5. Egy éjszaka, amely örökre beírta magát a magyar múzeumtörténetbe. A főváros egyik legismertebb kulturális intézménye, a Szépművészeti Múzeum falai között azon az éjszakán nem a művészet, hanem a bűnözés hagyott nyomot. Hét felbecsülhetetlen értékű festmény tűnt el az épületből. A tettesek gondosan megtervezett akciója később nemzetközi nyomozáshoz vezetett, a történet pedig a korabeli biztonsági hiányosságokról és a felelősség kérdéséről is sokat elárult.

Egy előre megtervezett akció

A bűncselekmény nem hirtelen ötlet eredménye volt. A nyomozati iratok szerint az elkövetők már korábban felmérték a múzeumot, megfigyelték az őrség mozgását, kiválasztották az értékes festményeket, és pontosan megtervezték a behatolás módját.

A múzeum épületén akkoriban felújítási munkálatok zajlottak, ezért állványzat vette körül az épület egy részét. Ez a körülmény jelentősen megkönnyítette a betörők dolgát.

1983. november 5-én késő este az elkövetők az állványzaton feljutottak a második emelet magasságába. Egyikük üvegvágóval kivágta az erkélyablak üvegét, majd társai segítségével bejutottak a kiállítóterembe.

A festményeket tartó huzalokat elvágták, a képeket leemelték, majd eltűntek velük az éjszakában.

A rablás során hét alkotás került idegen kézbe

Hét műalkotás, felbecsülhetetlen érték A tolvajok nem véletlenszerűen válogattak. A művészettörténet kiemelkedő alkotóinak munkáit vitték magukkal:

Raffaello: Esterházy Madonna

Raffaello: Ifjú képmása

Giovanni Battista Tiepolo: Mária hat szenttel

Giovanni Domenico Tiepolo: Pihenő szent család Egyiptomba menekülés közben

Tintoretto: Női mellkép

Tintoretto: Férfi mellkép

Egy ismeretlen festő Giorgione-képmása.

Az alkotások korabeli eszmei értékét 1 milliárd 436 millió forintra becsülték. A veszteség nem egyszerűen pénzben volt mérhető. Olyan művészeti örökség került veszélybe, amelynek értéke nemzedékeken és országhatárokon átívelő kulturális jelentőséggel bír.

A biztonsági rendszer, amely nem védett

A történet egyik legmegdöbbentőbb részlete, hogy a múzeum biztonsági rendszere a betörés idején nem működött megfelelően.

A később nyilvánosságra került levéltári dokumentumok szerint a riasztóberendezés már október 31-én meghibásodott, és a hibát nem javították ki. Az állványzat felépítése után sem vezettek be olyan fokozott biztonsági intézkedéseket, amelyek megakadályozhatták volna a bűncselekményt.

A történtek után nemcsak a tettesek felelősségét vizsgálták. A múzeum vezetésének és a vagyonvédelemért felelős szerveknek a mulasztásai is napirendre kerültek. A múzeum igazgatónőjét nyugdíjazták, más vezetők ellen pedig fegyelmi intézkedéseket hoztak.

A nyomozás határokon át vezetett

A magyar rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. Az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szakemberei dolgoztak együtt, a felderítésbe pedig nemzetközi rendőri szervezeteket, köztük az Interpolt is bevonták. A nyomozás során olasz és magyar állampolgárokból álló bűnözői csoport rajzolódott ki. A szervezők és a végrehajtók több alkalommal jártak a múzeum környékén, előzetesen egyeztették a szerepeket, és a megszerzett festményeket megpróbálták kijuttatni az országból.

Az ügy szálai végül Görögországba vezettek.

A fordulat 1984. január 20-án következett be, amikor a görög hatóságok egy kolostor kertjében megtalálták a festményeket. A magyar rendőri küldöttségnek átadott műkincsek rövidesen hazatérhettek.

Január 25-én a Szépművészeti Múzeum szakemberei ismét birtokba vehették az alkotásokat. A műkincsek megmenekültek.

A történet, amelyet a hatalom sem szeretett volna hangosan hallani

Az esetnek volt egy másik, kevésbé látványos, de annál érdekesebb fejezete is. A nyolcvanas évek Magyarországán a sajtó nyilvánossága korántsem működött a mai értelemben vett szabadsággal. Az ügyben hírzárlatot rendeltek el, a nyomozás részleteiről nem lehetett szabadon tudósítani.

1984. január 15-én azonban a Népszabadság mégis közölt információkat a műkincsrablással kapcsolatos nyomozásról. A publikáció miatt vizsgálat indult, de végül senkit nem vontak felelősségre.

A később levéltárba került iratokból ma már jóval részletesebben rekonstruálható, mi történt a múzeumban, hogyan szervezték meg a betörést, milyen hiányosságok tették lehetővé, és miként jutottak el a nyomozók a tettesekhez.

Negyvenhárom év távlatából

1983. november 5-én hét festmény tűnt el a Szépművészeti Múzeumból. Egy gondosan előkészített bűncselekmény következtében olyan műalkotások kerültek veszélybe, amelyek nem csupán Magyarország, hanem az egyetemes kultúra értékei is.

A történet szerencsére nem végződött végleges veszteséggel. A képek előkerültek, a nyomozás eredményes volt, a felelősök egy részét elfogták és bíróság elé állították.

A Szépművészeti Múzeum 1983-as kirablása azonban fontos tanulságot hordoz. A kulturális örökség megőrzése nem pusztán az értékes műtárgyak falra helyezéséről szól. Felelősség, gondosság, biztonság és odafigyelés szükséges ahhoz, hogy az utánunk következő nemzedékek is ugyanazt a művészeti örökséget láthassák, amelyet mi kaptunk elődeinktől.

Mert egy festmény ellopható, elrejthető, határokon át menekíthető. De az általa képviselt kulturális értéket nem lehet egyszerűen pénzre váltani.

Források:

Magyar Nemzeti Levéltár – Tóth Eszter Zsófia: Műkincsrablás a Szépművészeti Múzeumban 1983-ban a legújabb levéltári dokumentumok tükrében (2022).

Nemzeti Archívum – MTI Fotóarchívum: Az ellopott képek hazatérése, 1984. január 25.

Népszava: Az évszázad rablása (2015).

Az írás levéltári dokumentumok és sajtóforrások alapján készült.

Graholy Zoé