Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Egy hülyegyereknek nézett ország

A másik a médiában zajlik, egy-egy időről-időre felröppenő hírrel, hogy a kormány éppen milyen új dolgokat tervez. Aztán ha elég nagy a felháborodás, akkor a Fidesz visszavonulót fúj, és úgy állítja be a dolgot, mintha semmi köze nem lenne, hozzá, és csak véletlenül látott volna a terv napvilágot. Azon nyomban el is határolódnak tőle, embriókorban lévő tervként emlegetik, vagy megvonják a vállukat, és közlik, hogy mit sem tudtak róla.

Ilyen volt a havi tízezer forintos útdíj, majd ennek a cáfolata, aztán emlékszünk még a különböző szociális ellátás Erzsébet-utalványon való kifizetésére, amely érintette volna a családi pótlékot és a gyes-t is, aztán végül e két utóbbit kivették a csomagból. És most itt a legújabb (rém)hír, hogy a nyugdíjat is Erzsébet-utalványban fizetnék ki. Aztán persze jött a pontosítás, hogy csak a rokkantnyugdíjak esetében lenne ez, aztán végül teljes cáfolat érkezett, hogy nem terveznek ilyesmit. Arról nem is beszélve, hogy a kormány éppen most tervezi átalakítani a cafetéria-rendszert, pedig a kormánypropaganda szerint nagyon is bevált, és azóta kétszer annyi mosolygó ember van az országban, csak ez érthetően nem tetszik az Európai Uniónak.  

Szóval mondom, folyamatosan tart a Nemzeti Konzultáció médián keresztül zajló része. Azonban van egy másik olvasata is ezeknek a dolgoknak.

Immár húsz éve ott tartunk, hogy mi, választásra jogosult magyar állampolgárok gyerekként vagyunk számon tartva, és ezt a politikusaink időről-időre éreztetik is velünk. Huszonvalahány év után még mindig ott tartunk, hogy az éppen aktuális kormánypárt és annak miniszterelnöke a magyarok által annyira szeretett „Kádár apánk”-pózban tetszelegve próbálja meg kitalálni, hogy mi is nekünk a jó, és próbálja állandóan a tudtunkra adni, hogy bizony mi még kis taknyosok vagyunk, akinek a drága, jó X.Y (és ide az éppen aktuális miniszterelnök neve helyettesíthető) elvtárs/polgártárs figyelő és oltalmazó tekintetére van szüksége.

Azonban a Fidesznek ezt olyan szinten sikerült továbbfejlesztenie (unortodoxizálnia), hogy már nem csak kölyöknek, hanem egyszerűen ostoba, buta, felelőtlen kis nyikhajnak is nézi az emberek (anyák, apák, nyugdíjasok, munkanélküliek) nagy részét. Úgy gondolják, hogy ezek a tömegek a pénzzel bánni képtelen, a gyereknevelésre alkalmatlan emberek, akik a különböző szociális ellátásokat nem élelemre, pelenkára, farhátra költik, hanem elisszák, játékgépekbe dobolják, vagy Isten tudja, milyen borzalmakra költik. Egyszóval kriminalizálnak, és úgy gondolják, hogy a kétharmaduk felhatalmazást jelent arra, hogy okvetlenül megmondják, hogy ki miben kaphatja az ellátását. Mert ha kétharmad van, akkor minden van.

Közben pedig nem veszik észre, hogy amiről ők azt hiszik, hogy a mindennapi valóság, az csak az esetek elenyésző száma, és olykor-olykor az emberek nem azért költik csekkre a szociális ellátást, mert ők felelőtlenek, hanem azért, mert ez a kis plusz éppen arra kell, hogy ne legyen hátralék, és hogy mondjuk ne kapcsolják ki a villanyt. Mert amit kedves vezetőink maguk körül látnak és tapasztalnak, az nem a valóság, hanem csak egy kis, egyre kisebb, szeglete. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a gyed-et, a családi pótlékot a gyerekre költse; és nem azért mert nem szeretné, hanem azért mert egyszerűen nem teheti meg.

Lehet, hogy ők, a mindenkori kedves vezetők nem hiszik el, de ez a társadalom már felnőtt, és ha nem is olyan, mint a mesékben, az amiatt lehet, mert rettenetes gyerekkora volt. Hála nekik. 

Forrás:Magyar Citrom blog

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1