Káncz Csaba,

 Berlin újra kétfrontos konfliktusba bonyolódott, most Washingtonnal és Ankarával akasztotta össze a bajszát. Egy német döntés következtében először fordul elő a NATO történetében, hogy egy tagállam egy másik tagállam támogató bázisáról visszavonja a csapatait politikai konfliktus miatt. Akárcsak Párizs, Berlin is egyre inkább hajlandónak tűnik új konstellációjú szövetségekhez sodródni a Közel-Keleten.

 Berlin és Washington között már eddig is izzott a politikai feszültség olyan területeken, mint a NATO jövője, a szabadkereskedelmi egyezmények, vagy éppen a klímavédelmi megállapodások. A katari konfliktus nyomán pattanásig feszült Közel-Kelet már csupán egy újabb forrását adta a két ország közti perpatvarnak. A német választási kampány hevében a szociáldemokrata külügyminiszter, Sigmar Gabriel ugyanis frontális támadást intézett Washington régiós politikájával kapcsolatban.

Gabriel megfújja a harsonát

Gabriel szerint egyesek Katart most teljesen el akarják izolálni és létében aláásni. A kapcsolatok ilyen „Trumpifikációja” (sic) különösen veszélyes egy már amúgy is krízisekkel terhelt régióban. Gabriel szerint Washington óriási fegyverszállításai az Öböl-menti arab államoknak csak a fegyverkezési versenyt fűti a térségben, amelyet Németország nem tud támogatni. Gabriel fennkölt és kenetteljes szavai mögött azon európai aggodalmak húzódnak, hogy a geopolitikai feszültségek kiéleződése miatt kútba eshetnek a remélt mega-üzletek Iránnal. Akárcsak Párizs, Berlin is egyre inkább hajlandó új konstellációjú katonai szövetségekhez sodródni a régióban.

Berlinnek ezzel párhuzamosan ráadásul egy másik NATO-kulcsállammal is forráspontig hevült a kapcsolata. A német kormány ugyanis tegnapelőtt jóváhagyta a német légierő kivonását a törökországi incirliki támaszpontról. A 6 darab felderítő Tornado típusú harci gépet és az hozzájuk tartozó légi tankolásra alkalmas üzemanyag-szállítót 260 katonával egy nem-NATO tagállamba (!), Jordániába helyezik át.

Egy kapcsolat szétesésének krónikája

 A német döntés egy külpolitikai vízválasztónak tekinthető. Először fordult ugyanis elő a NATO történetében, hogy egy tagállam egy másik tagállam támogató bázisáról visszavonja a csapatait politikai konfliktus miatt. Berlin és Ankara közötti diplomáciai kapcsolatok ilyen szintű szétesésében szerepet játszott a német parlament 2016 júniusi döntése, amelyben elítélte és népirtásnak minősítette az Ottomán Birodalom örményeinek lemészárlását az első világháború idején.

Tovább rontott a helyzeten, hogy a német kormány nem ad ki Törökországnak 414 onnan elmenekült és Németországban menedékjogot kért katonatisztet, diplomatát, bírát és egyéb kormányalkalmazottat, akiket a tavalyi katonai (ön)puccsban való részvételük miatt akarnának felelősségre vonni. A végső lökést a kivonulás elrendeléséhez a török kormány múlt csütörtöki döntése adta meg, amikor megtiltotta, hogy a német parlament képviselői meglátogassák a támaszponton állomásozó német katonákat.

Törökország - amely a NATO második legerősebb szárazföldi haderejével bír és földrajzi elhelyezkedése miatt is a szövetség stratégiailag fontos tagja - egyre több fejtörést okoz a Nyugat számára. Miközben az Iszlám Állam (IS) elleni nemzetközi koalíció tagjaként részt vesz az iszlám szélsőségesek elleni háborúban, kihasználja a kínálkozó lehetőséget és folyamatosan bombázza az IS elleni koalíció szárazföldi erejének egyik legfontosabb erejét adó kurd csapatokat, mivel a kurd függetlenségi törekvéseket, a kurd szeparatisták követeléseit a török állam integritása elleni támadásnak értékeli.

Káncz Csaba jegyzete