Az ellenzék az összes levélszavazat megsemmisítését követeli, miután egy zsák kidobott és félig elégetett ellenzékre beikszelt szavazólapot találtak Marosvásárhely közelében. A TASZ büntetőfeljelentést tett az ügyben.
A levélszavazatok megsemmisítését követeli az ellenzék, miután Erdélyben egy zsák kidobott, félig elégetett levélszavazatra bukkantak és a felvételek szerint az ellenzékre és a Mi Hazánkra beikszelt szavazólapok lehettek azok.
“Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból. De ez már nem fog sikerülni. Elmegyünk a végsőkig, elmegyünk a falig, a jogászaink már dolgoznak a következő lépéseken, mert a Fideszt és Orbánt nem hagyjuk többé csalni. Itthon nem tudnak ilyen nyíltan csalni – ezt húszezer ellenzéki szavazatszámláló biztosítja. De egyszer és mindenkorra megakadályozni a csalást nem más, csakis Ön tudja, kedves választó. Azzal, hogy vasárnap elmegy választani és elzavarja ezeket a csalókat oda, ahova valók: a történelem szemétdombjára” – reagált Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint végre lelepleződött a választási csalás.
Mindig is tudtuk, de most lelepleződtek: a Fidesz csalni akar a választáson. Videós és fotós bizonyíték van róla, hogy az ellenzékre leadott erdélyi szavazatokat a szeméttelepre vitték, de nekünk most van esélyünk, van lehetőségünk tenni ez ellen a szemétség ellen. Az ellenzéki pártok minden eszközzel fellépnek a fideszes csalás ellen, nem hagyjuk annyiban. De ezeket a csalókat igazán megbüntetni a választók tudják. Szavazz április 3-án vasárnap a csalók ellen az 1-es listára! – hívta fel a figyelmet Karácsony.
Mint ismert, szerda éjjel a punctual.ro egyik olvasója bukkant rá az építkezési törmelékek között a kidobott szavazólapokra, és ő értesítette a romániai lapot. Az újságíró kiment a helyszínre, felvételt készített, és egyben hívta a rendőrséget. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki helyszínelni a lap által közölt videó szerint.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) büntetőfeljelentést tesz.
„Az eddigi legsúlyosabb visszaélésekről érkezett hír a levelében szavazás kapcsán: a sajtó által bemutatott fényképek tanúsága szerint Erdélyben egyszerűen megsemmisítették az ellenzékre leadott szavazatok egy részét. A levélben szavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan arra, hogy a választópolgárok szabad, befolyástól mentes és biztonságos joggyakorlását biztosítsa. Ha bebizonyosodik, a mostani csalás azzal egyenértékű, mintha politikai vélemény alapján nem engednének be egyes szavazókat a szavazóhelyiségbe. Ez a párhuzam büntetőjogi értelemben is igaz, ezért feljelentést teszünk választás rendje elleni bűncselekmény miatt” – írta közleményében a jogvédő szervezet.
Kerestük az ügyben a Nemzeti Választási Irodát, ahol azt válaszolták, hogy értesültek az ügyről és hamarosan közleményben fognak jelentkezni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges